A Halloween véget ér

Mike Myers története végéhez értünk, amikor már nem volt sok vesztenivalója az alkotóknak egy következő rész anyagi problémáit illetően, így okkal reménykedhettünk abban, hogy az alkotók nagyobb szabadságot kapnak. Az előzetes ugyanannyira mutatott sokat, mint az előző részek beharangozói, viszont ebben – az előzőkkel ellentétben – a szándékosan félrevezető momentumoktól és szavaktól sem riadt vissza David Gordon Green csapata. Reményteli pillanat volt beülni a trilógia záró részére és bízni a méltó lezárásban, hiszen a lehető legtöbbet itt lehet megtudni Myersről – lássuk, mennyiben felelt meg A Halloween véget ér az őt illető elvárásoknak!

David Gordon Green első két filmje a maszkos gyilkos történetéről egy éjszakát fedett le, szerencsére a harmadik cselekménye már négy évvel a haddonfieldi visszatérést követően játszódik. Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) és unokája, Allyson (Andi Matichak) próbálják paranoiamentes, hétköznapi életüket élni, viszont vádaskodó tekintetek, beilleszkedési problémák kísérik őket a harmadik főszereplővel egyetemben, akiről a spoilermentesség kedvéért semmit sem árulnék el. Jó ideig úgy tűnik, hogy az elengedésben és a megbékélésben rejlik a nyugalom kulcsa, azonban Myers árnyéka kísértetként vetül a kételyek közt élőkre és táplálkozik a társadalom által kivetettek drámájából. Mindvégig sejthető volt, hogy az újra és újra egyre erősebb, ölhetetlen karakter egy olyan emberi tulajdonság végletes megtestesülése, amely bizonyos toxikus viselkedési formáinkat radikális módszerekkel tükrözi vissza a tömegként viselkedő, hitét vesztett társadalomra. A gond csak az, hogy a film közel sem ad elegendő választ kérdéseinkre, leginkább karba tett kézzel hátralépve, informálatlanul hagyja csillogó szemű nézőit, de olyannyira, hogy a két rész közti 4 év kihagyás megmagyarázatlansága is rátesz egy jókora lapáttal az inkoherenciára.

A titokzatos harmadik karakter nemcsak rejtélyt és potenciált hordoz magában, hanem a kérdést is: mi szükség van egy szereplő felépítésére és motivációinak bemutatására, ha mindjárt vége a szériának? Annyira indokolatlannak tűnik mindez, akárcsak az ebből következő hosszú expozíció, amely később az igazi slasher-végkifejlet idejéből vesz el jelentős mértékben, holott a drámaisághoz egyáltalán nem ad hozzá, sőt inkább mesterkélt hatást sikerült elérni vele. A Gyilkos Halloween szájbarágós társadalomkritikai attitűdjének szintjét sem sikerült elérni ezúttal, habár erős építkezés zajlik a traumatizált hősökkel szembeni érzéketlen hibáztatásra – ez a gyakorlatban csak annyit jelent, hogy Myers helyett Laurie-t tekintik hibásnak a lakosok.

Igaz, nem a színészi játékért fogunk elmenni a Halloween legújabb részére, de legalább az korrektnek, sőt olykor magával ragadónak mondható a főszereplők részéről. Kár, hogy ezek az egyébként potens karakterek egy olyan összecsapott közegbe vannak belehelyezve, amelynek éppen a legfontosabb részében csalódunk a legnagyobbat.  A lezárás az, ami igazán eldönti egy franchise sorsát és helyezi azt emlékezetünkön belül arra érdemes kategóriába. Az 1978-as klasszikus természetesen marad a helyén, ahova való: csupán a 44 évvel ezelőtti horror hangulatának másolásával készíthető egy mozivászonra kerülő tömeghorror – az időtállás nem kérdéses. Ami viszont A Halloween véget ér-t jellemzi, hogy előbb akarták készítői kitenni a stáblistát, minthogy lenyűgöztek volna, vagy legalábbis méltón lezárták volna a történetfolyamot. Természetesen nem egy újabb részre utalok ezzel, hanem a készítői hanyagságra, amely a franchise 13. részének összecsapását eredményezte – mintha nem lett volna elég idő átgondolni a történetet. Az ígéretes karakter, a megszokott vérbőség és a kreatív slasher-szekvenciák sajnos nem elegendőek mindezen problémák ellensúlyozására, így elképzelhető, hogy komolyabb érzések és élmények nélkül kerülünk ki a moziteremből közel két óra ottlét után.

Habár valós vesztenivaló nélkül nagy reményekkel ülhetünk be a zárórészre, valójában az egyik legrosszabb verziót kaptuk, amit csak el tudtunk képzelni: kevés igazi slasher-jelenet, hiányoktól hemzsegő állezárás, összecsapott forgatókönyv, következetlen építkezés, de legfőképpen az ezekből származó tanulságok hiánya. “Szerencsére” ezen franchise keretein belül többet nem lesz lehetőségünk sem a borzongásra, sem a csalódásra, de azért még utoljára jó lett volna mosolyogva kijönni a moziból Mike Myers maszkjával a kezünkben, ha már elvesztettük, ami alatta volt. Ugye?

3.5/10

 

Kép forrása: borító

Csuka Gergő