Lerágott csontok?

Az utóbbi időben nézegettem a választékot filmek terén, és rájöttem, hogy egy hatalmas átverés részei vagyunk mindannyian.
Személy szerint meglehetősen válogatós kezdtem lenni az elmúlt pár évben, és erre van egy nagyon egyszerű okom: nagyon sok film ugyanazon az elven működik. A legtöbb történet felépítése 5  pontból áll: az alaphelyzet és a résztvevők bemutatása; az alaphelyzetből való kibillenés egy történés miatt; a kibillent állapotból származó cselekvések, események; a megoldásra tett kísérlet vagy tetőpont és végül az események lezárása. Legutóbbinak pedig több módja is van, ezek közül a filmiparban a leggyakrabban használt a boldog befejezés, ami lehet, hogy eltér az eredeti idilltől, mégis kellemes érzéssel engedi útjára a nézőt.

Bármennyire szeretem azonban a klasszikus felépítéseket, a hozzájuk tartozó ezerszer ismételt jelenetek, „meglepő csavarok” sokkal inkább unalmassá teszik a cselekményt. Azt hiszem, mind láttunk már olyan filmet, amelynek az első ötperce után majdnem pontosan meg tudtuk mondani a cselekmények szempontjából kiemelkedő fordulatokat és eseményeket, majd nyugtáztuk, hogy igazunk lett 1,5 óra elteltével. Bizonyos elemek olyan gyakran kerülnek bele a filmekbe, hogy már nem számítanak csavarnak. Gondolok itt például a romantikus történetek kapcsolati hálóinak a felfedésére vagy hogy a lányt a nap során többször is megmenti egy idegen.

Ez a jelenség azért olyan furcsa, mert vannak izgalmasabbra és kiszámíthatatlanabbra megírt gyermekeknek szóló filmek, mint a felnőtteknek szánt „egész estések”. Annak ellenére, hogy ezek a rajzfilmek követik a már említett felépítést, olyan fordulatokat mutatnak be, amikre egyáltalán nem (vagy legalábbis nem azon a ponton) számítunk.


A másik eszköze a filmeknek, ha a karakterek és a jellemfejlődésük viszi el a cselekményt a hátán, de rengeteg papírmasé karakterrel találkozhatunk itt is, melyeknek vagy felületes a karakerfejlődése vagy egyáltalán nincs. Ez azzal jár,, hogy ha gondolatban kicserélnénk a szereplőket, akkor sem történne túl nagy változás. Mindennek ellenére ez egy jól bevált recept a közkedvelt témák és elemek feldolgozásához, ezért nem valószínű, hogy valaha is el fog tűnni.