Alias Grace

Biztosra vettem, hogy ezzel a döntéssel nagyon is a komfortzónámon kívülre fogok kacsintani. Ez a megérzésem beigazolódni látszott, mikor kanadai írókat keresgélve ráakadtam Margaret Atwood nevére. Sokaknak a Szolgálólány meséje kapcsán csenghet ismerősen ez a név. Vannak, akik szeretik és vannak, akik bottal sem nyúlnának a könyveihez. Tudtam, hogy szeretnék tőle olvasni, hogy eldönthessem, melyik tábort is erősítem, azonban az egyértelmű volt, hogy nem a fentebb említett könyvét szeretném életemben először kézbe venni. Nézelődtem, mit is olvashatnék tőle, végül az igaz történeten alapuló regényére esett a választásom. Remélem fény mellett olvasod ezt a bejegyzést, és biztonságban érzed magad. Ha igen, akkor engedd, hogy megismertesselek egy olyan regénnyel, amitől  hideg futkos a hátamon. Sejtettem, hogy nem egy szokványos könyvvel lesz dolgom. Ezt csak érzi az ember, valamint a libabőr az első pár oldal után egyértelművé teszi ezt. A történetünk nem az előzményektől indít és jut el a végkifejletig, hanem fordítva. Mikor kezünkbe vesszük Grace történetét, már tudjuk, hogy elítélték. De jogosan? A történetlánc végigvezet minket a cselédlány élettörténetén egészen a börtön kapujáig és azon túlra is. Dr. Jordann-on keresztül halljuk Grace hangját, ahogy mesél és varr. Kettejük közös együtt töltött órái keresztezik a két szálat, amik a saját belső monológjaik, gondolataik, és életük történéseit mutatják be. Atwood stílusa különleges: magával ragadó és hátborzongató. Bár felmerült bennem a végső megoldás, ami be is igazolódik a könyv végére, mégsem kiszámítható: az írónő végig fenntartotta az érdeklődésem, és elérte, hogy fontosnak érezzem megtudni az igazságot. Azzal az ügyes írói eszközzel, ami végig megfigyelhető az olvasó számára, Grace személyének ügye fontossá válik. Őszinte leszek, erre az olvasásra rá kellett vennem magam, néha szívem szerint letettem volna a regényt, és úgy is hagytam volna. Volt, hogy annyira ijesztő volt számomra a cselekménysor, hogy abba is hagytam, és egyszerű, aranyos videókkal próbáltam elvonni a figyelmemet. Egyik este egy rémálomtól felébredtem, ami erősen az Alias Grace hatásának tudható be. Nagyon erőteljes és remekül megírt történet. Zseniális stílus, azonban ijesztően részletes. Amire nem sikerült rájönnöm, az a cím. Az én okfejtésemmel arra következtetek, hogy az “alias” szó „mint” jelentéssel bír, tehát az igazi Grace történetét fogjuk megismerni, nem a hírlapokból vagy a bírósági tárgyalásról ismert Grace-t. Bár a gyilkosságról csupán nagyjából két oldalon volt ténylegesen szó, de mindaz a feszültség, ami addig az emberben keletkezik, számomra rettenetes volt. Mindettől függetlenül, nagyon tetszett a könyv. Rendkívül egyedien kivitelezett alapötlettel, valóságos szereplőkkel, korhű hangulattal. Örülök, hogy 5 nap alatt mind a 756 oldalt befejezhettem, mert lassan én éreztem magam börtönben, ez a mű nem hagyott szabadulni, és valamilyen szinten a kedvemre is rányomta a bélyeget. De egy percig sem gondolom azt, hogy időpocsékolás lett volna megismerkednem Atwooddal. A saját műnemében ez a könyv egy nagyon is jó alkotás volt, rendkívül igényesen megírva. Csupán arról van szó, hogy az én gyomromnak kicsit sok volt. Eléggé vizuális típus vagyok, ami ennél a könyvnél nem jött valami jól. Örülök, hogy sikerült kimerészkednem a páncélomból, és egy ennyire más és – mondhatni –, tőlem távol álló regényt kézbe venni.