Mentorkoordinátori Köszöntő

Sziasztok! Benkovits Ádámnak hívnak. Másodéves biológus hallgató vagyok, és Mentorkoordinátorként az én feladatom lesz a 2017/18-as Mentorrendszer vezetése és igazgatása. Jelenleg a Mentorkoordinátorság mellett bioszos Mentorként és a szakterület aktív képviselőjeként ismerhettek.

„ A mentorrendszer 2006 májusában, pár lelkes hallgató közreműködésével indult. A kései kezdés ellenére sikerült egy kisebb társaságot toborozni. Az emberek megkezdték önmaguk és társaik képzését, augusztusban megtartották első Mentortáborukat. Szeptemberben felkészülten és hatalmas elszántsággal kezdték meg munkájukat a hozzájuk beosztott gólyáikkal.
Látva lelkesedésüket, és a rendszer eredményességét, még több hallgató kapott kedvet a Mentorkodáshoz, és 2007 tavaszán már válogatni kellett a jelentkezők között. A következő tanév elején kétszer annyi Mentorral és nagyobb tapasztalattal vágtak neki a feladatoknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem lehet fejlődni. Sőt! Éjt nappallá téve azon fáradozunk, hogy a Mentorokat minél jobban felkészítsük a rájuk váló kihívásokra. Mert bizony föl kell kötni azt a bizonyos nadrágszíjat, hogy helyt tudjanak állni! Történetünk csupán csak ennyi, viszont minden Mentor órákat tudna mesélni itt szerzett élményeiről.”

Már a saját gólyatáboromban arra buzdítottak a Csapvezeim és Mentoraim, hogy amint tehetem, jelentkezzek Mentornak, mert meg van bennem hozzá a lelkesedés és elszántság. A 2016/17-es tanév során mentorként voltam részese a Mentorrendszernek. A képzés során rengeteg emberrel ismerkedtem meg, és számos tapasztalattal gazdagodtam, amelyek sokban segítenek egyetemi tanulmányaimban. Azzal, hogy bekerültem a rendszerbe, újabb kapuk nyíltak meg előttem, hogy embereknek tudjak segíteni. Én személy szerint azért jelentkeztem (Mentornak), mert szerettem volna valamit visszaadni annak a közegnek, amitől én is rengeteget kaptam, és valljuk be, maga a Mentorság is nagyon menő. Mindig fontosak voltak számomra a környezetemben lévő emberek, éppen ezért jelentkeztem tavaly Mentornak, és hogy nagyobb kihívást állítsak magam elé, idén Mentorkoordinátornak. A Mentorként eltöltött időt élveztem eddig talán a legjobban az egyetemen. Eddig próbáltam kihozni mindenből a maximumot, ami remélhetőleg látszott is. Ennek eredményeként nem csak az alám beosztott gólyák, de a szakterület bármely új hallgatója bátran fordul hozzám kérdéseivel, esetleges panaszaival.

Táboraink mindig hatalmas élményt nyújtanak a hallgatóinknak, és ez idén sem volt másképp. Szeretném, ha a soron következő ÖSSZTÉTÉKÁS gólyatáborunk is hatalmas sikert aratna, és ehhez a jó szervezőség mellett egy kiváló Mentorgárdára is szükség lesz. Az évkezdés óta a gólyáknak rengeteg szociális eseményt szerveztünk, melynek szerves részét képezték a bulik, a közös sport lehetőségek és a kulturális rendezvények is. Mentorkoordinátorként, az én felelősségem a Mentorrendszer folytonos korszerűsítése. Szándékomban áll végig szoros kapcsolatot ápolni az önkormányzati tisztségviselőkkel, a szakterületi koordinátorokkal, a mentorfelelősökkel, az Alapítvány munkatársaival és a HÖK elnökkel is. Célom, hogy minél költséghatékonyabban olyan Mentorokat képezzünk ki, akik méltón öregbítik egyetemünk hírnevét és teljes mértékben képesek ellátni feladataikat. A Mentorfelelősökkel egyfajta kreatív csapatot szándékozom alkotni, akik segítik a munkámat azzal, hogy tanácsokkal látnak el az egyes programok szervezésénél. A rendszer működéséhez olyan hallgatókra van szükség, akik örömmel képviselik saját szakterületüket és szívesen dolgoznak össze a többivel is. Mentorként elengedhetetlen, hogy hallgatótársaikkal segítőkészek és kedvesek legyenek. A Mentorok egyfajta hidat képeznek a hallgatók és az oktatók között. A tanulmányok mellett a közéletben is kiemelkedő szerepük van, mert ők azok, akik megkönnyítik a szocializációt az újdonsült hallgatók közt. Örülnék, ha következő évben minden tervezett szakterületen sikerülne kialakítani tanköröket a hallgatói és oktatói Mentorok segítségével, mert véleményem szerint ez nagyban hozzátesz a gólyák tanulmányaihoz. Rengeteg olyan tudást sajátítanak el ezeken a foglalkozásokon, amelyek később (sokban) segítik elkezdeni a kutatásaikat. Személyes véleményem, hogy a Mentorok is jól járnak ezekkel a mentorációs alkalmakkal, mert ők is sok érdekességet hallhatnak ezek során. A gólyáknak már lehetőségük van Mentoraikat értékelni anonim kérdőívvel, mely minden gólyacsoportban megtalálható. Örülnénk neki, ha ezt minél többen és minél részletesebben töltenétek ki, annak érdekében, hogy a rendszer ezáltal is fejlődni tudjon. A tervek szerint a leendő Mentorok február közepén adhatják le jelentkezésüket az idei Mentorképzésre. Mindenkit várunk szeretettel a február elején tartandó bevonó napon, ahol részletesebb tájékoztatást kaphattok a Mentorrendszerről. Az esemény során mentoraitok is beszámolnak saját élményeikről, tapasztalataikról.

Hivatalosan a mentorság csak egy félévre van meghirdetve minden évben, de aki egyszer mentor lesz, az tudja, hogy ez egy életre szól.

Benkovits Ádám
Mentorkoordinátor
mentorkord@ttkhok.elte.hu