2015 szeptemberében az ENSZ kitűzött 17 fenntartható fejlődési célt, ezen célok magyar viszonylatát hivatott vizsgálni az Ökopilisz előadássorozata.
A világ vezetői 2015 szeptemberében New Yorkban egy történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat, hogy megszüntetik a szegénységet, megküzdenek a klímaváltozással és harcolnak az igazságtalanság ellen. A 193 ország által elfogadott 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszer egy jobb jövőt kínál bolygónknak és emberek milliárdjainak világszerte.
Az összes állam által elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél (SDG =Sustainable Development Goals) a fejlődés új egyetemes mércéjét állította fel. Ez a keretrendszer cselekvésre szólít fel fejlődő és 
fejlett országokat egyaránt. Ennek kapcsán az Ökopolisz Alapítvány 17 részből álló előadássorozatot indít a 17 célnak egy-egy alkalmat szentelve, az első előadás témája az első pont, a Harc a szegénység ellen volt.
A szegénységnek látható jelei vannak, a különböző vagyoni helyzetben lévő társadalmi csoportok közötti különbségek folyamatosan nőnek. A középosztály száma csökken, sajnos nem a jó irányba: az alsó középosztály szinte teljesen lesüllyedt és beleolvadt a szegény réteg köreibe. A magyar emberek kétharmada nem engedhet magának meg még egy egyhetes nyaralást sem! 2016-ban a lakosság harmada él szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, és sokak szerint a közmunkaprogram sem alkalmas az ezen rétegekbe tartozó emberek előremozdítására.
A foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok javulnak ugyan, de a jövedelmi mutatók sajnos nem igazán. A magyar családok negyede, a gyermekes családok 38%-a nem tudja télen kifűteni az otthonát, ez a drasztikus szám mérhető a gyermekek iskolai teljesítményében is. Összehasonlításképp: Lengyelországban az elmúlt tíz évben ugyanez a szám 28%-ról 10%-ra csökkent.
Az első előadó Mellár Tamás, az MTA doktora közgazdasági szempontból világított rá néhány elkeserítő adatra. A szegénység világszintű mibenlétét két grafikonnal szemléltette, az egyik a Kuznets-görbe volt, melynek alapja az lenne, hogy a jólét leszivárog a szegényebb rétegek közé, azonban ez koránt sincs így, mert a metódus nem a tényezők határterén, határhasznosságán alapul, hanem a társadalmi erőviszonyokon. A második, formája miatt Elefánt-ábrának nevezett diagram a jövedelem eloszlásának alakulását mutatta 1988-tól 2008-ig. Ez az ábra a bolygónkon lévő hatalmas különbségeket négy csoportja bontja. A globalizáció a fekete-afrikai országokban nem ugyanúgy fejtette ki hatását (A), ahogy India és Kína hatalmas számú középrétegénél sem (B), valamint a mi szempontunkból legjelentősebb probléma, hogy a nyugati országok középosztálya a gépesítés és a munkakiszervezések miatt kezdi elveszíteni társadalmi jelentőségét (C), ezekkel szemben a felső 1% birtokolja a jövedelmek kb. 50%-át.
A fent felsorolt problémák következményei forradalmak, háborúk és migráció, melyek egyaránt a szélsőjobb oldal populista mozgalmainak előretörésével és a gazdaságilag fejlett nyugati országok középosztályának további gyengülésével járhatnak. Továbbá aggasztó, hogy a legalsó és a legfelső jövedelemtized aránya 4:1-ről 8:1-re nőtt, és az első hat tized nem éri el az egy főre jutó átlagjövedelem szintjét, ez azt jelenti, hogy a népesség 60%-a nem képes a középosztályi életminta követésére sem, a családok nagy része nem tudja biztosítani gyermekeinek az esélyegyenlőséget.
„A társadalmi szintű hatékonyság megteremtéséhez elengedhetetlen a méltányos, esélyegyenlőséget biztosító jövedelemelosztás” – zárta előadását Mellár Tamás.
Udvarhelyi Tessza kulturális antropológus szerint alulról jövő mozgalmakra van szükség, amelyek akár radikálisabb eszközöktől sem riadnak vissza saját akaratuk érvényesítése érdekében. A szegénység felszámolásához szerinte nem elegendőek a pártok és a civil szervezetek! A magyar GDP 6%-kal lehetne több, ha a hazánkon kívül munkát vállaló magyarok itthon dolgoznának.
Vécsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egy nagy igazsággal kezdte mondandóját: „Mindig valamelyik ellenzéki párt szeretné csak a szegénységet megszüntetni.” A legnagyobb probléma az, hogy nincs megfelelő számú szociális munkás, akik a nyomorúságban élő embereknek segítene.
Két fogalmat is tisztázott az egyik a nyomorúság, mely nem a holnap megteremtéséről szól, hanem a mai nap túléléséről. A másik a jóléti erkély mindazon embereket jelképezi, vagyis azok állnak ezen az erkélyen, akik a szegénységet távolról nézik. A szegénységet számos megrázó képpel prezentálta a közönségnek, a téli Nyugati pályaudvar aluljárójától egészen egy kis Somogy megyei faluig.
Mistetics Bálint, egyetemünk Társadalomtudományi Karának szociálpolitikusa szerint vagy az állam csökkenti az egyenlőtlenségeket, vagy senki. Ezt alátámasztva elmondta, hogy hiába csökkent az önkormányzati lakásállomány az elmúlt 16 évben, mégis 2,5-ször több embert lakoltattak ki napjainkban, mint az ezredfordulón. Ez azt jelenti, hogy minden nap négy család veszíti el otthonát, ez kiugró adat európai mércével figyelve.
Az állam sokkal jobban is kihasználhatta volna az ere kapott 1000 milliárdot a kilakoltatások csökkentésre, mint tette, ugyanis az olyan döntések, mint a gázár-támogatás, inkább a magasabb jövedelemmel rendelkező háztartásokat segítette. A hajléktalanság, a kilakoltatások és a lakhatáshoz való jog sokkal nagyobb probléma, mint ahogy az országunk helyzetéből adódna: aránylag gazdag ország vagyunk, melynek területén jó ideje nincs háború.
A szociálpolitikus öt pontban összefoglalta a megoldási javaslatait:
- országos lakásfenntartási támogatás bevezetése
- országos adósságkezelési szolgáltatás
- szociális bérlakás-hálózat bővítése
- megfelelő elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalma
- a hajléktalan-ellátás reformja
Az este folyamán volt szó esett még a szegénység jogi hátteréről, a közösségi kezdeményezések szerepéről a hátrányos helyzetű térségek problémáinak enyhítéséről is. A sorozat következő része az éhezés megszüntetésével foglalkozik majd.