Szereted a főzőműsorokat? Szeretnél ételeket készíteni, melyek nemcsak ínycsikalndóak, de látványuk is egészen teátrális? Nos, erre nem ezt a sorozatot ajánlom, de amit felkínál, attól garantáltan összefut a nyál a szádban, még ha rossz értelemben is.
A történet főszereplője, Will Graham különleges ügynök az FBI-nál dolgozik. Képességei megengedik, hogy beleképzelje magát az elkövető helyébe, és részletesen rekonstruálja agyában a folyamatot, ahogy az áldozatát megölte, és így a gyilkosok nyomára tud akadni. Ezért a tehetségéért viszont mentális épségét teszi kockára, mivel olyan valósághűen látja maga előtt bűntettet, hogy néha azt képzeli valóban ő maga követte el. Will problémáit Dr. Hannibal Lecter kezeli, aki titokban maga is sorozatgyilkos, és áldozatait szereti egy pohár vörösbor mellett elfogyasztani. Műveltségével, és karizmatikusságával leveszi az ügynököt a lábáról (szó szerint), és tanulmányozza Willt, akinek eközben fogalma sincs arról, hogy a veszély a közeléből leselkedik rá.
A 2013-ban induló, majd 2015-ben 3 évadnyi akcióval és filozofikus párbeszédekkel megfűszerezett izgalmak után befejeződő sorozat méltó utódja (vagy inkább elődje) lett a filmtrilógiának. Azért elődje, mert a sorozat időrendben a filmek előtt játszódik, és új történtet írtak hozzá. Tulajdonképpen a Sherlock-sorozathoz hasonlóan egy újragondolása az eredeti sztorinak, ami szerintem kellően beteg és ugyanakkor intelligens. Hogy mi sült ki belőle, azt magatok döntsétek el.
A színészi gárda remek. Bár Anthony Hopkins-ra ezúttal nem számíthatunk, kapunk helyette egy fiatalabb, kevésbé őrültebb, ám annál sokkal félelmetesebb Dr. Lectert Mads Mikkelsen-től (Casino Royale, A vadászat). Adjunk még hozzá egy Laurence Fishburne-t (A Mátrix), és egy eddig meglehetősen ismeretlen Hugh Dancy-t, akinek visszafogott, de a karakterét kiválóan kidolgozó alakítása elnyerte a kritikusok elismerését. A készítők nagy hangsúlyt fektettek a látványvilágba, az effektekkel teli hátborzongató látomásokba és a soundtrackbe, ami fennkölt klasszikus zenéből, és horrorisztikus atmoszférát keltő ambiens zajokból tevődik össze, ami szimbolizálja Hannibal külső és belső tulajdonságai közti ellentétet. Kedvenc kannibálunk vásznán pedig az ételek a festék, és alkotásairól néha el sem tudjuk dönteni, hogy inkább étvágygerjesztőek vagy visszataszítóak. Aki szereti a thriller-horror műfajt, annak csak ajánlani tudom.