Pesti Párizs – A Párizsi udvar

Mit érdemes megnézni, ha amúgy is a belvárosban jársz? Hát a Párizsi udvart! Nincs is jobb órák utáni program, mint Jégbüfés süteményt majszolgatni, és bámulni az épületet.

A mai világban nehéz lehet elképzelni, hogy a 19. században, ha kalapot, topánkát vagy éppen selyemharisnyát akartak venni a lányok, akkor bizony be kellett járniuk a fél várost. Nem tudtak beugrani egy bevásárlóközpontba, ahol mindent megvehetettek egy helyen a motoroskapától a szempillapödörítőig. A Brudern-ház vált az egyik első üzletházzá, ezzel a modern plázák elegáns elődjévé vált.

Budapest_párizsi_udvar

A Brudern-házat Pollack Mihály tervezte, a tulajdonos pedig Brudern József volt. Ez a gyönyörű, két emeletes épület volt az ország egyik első üzletháza. Kezdetben főleg ötvösök árulták a portékáikat, később azonban a cipőüzletek is megjelentek, az asszonyok nagy örömére. De miért is hívta mindenki Párizsi-háznak a Ferenciek tere 10-et? Nos, biztosan köze van ahhoz, hogy Pollack a párizsi Passage das Panoramas mintájára tervezte az épületet, amelyen egy utcácska vezetett át, ahol 32 üzletecske várta a vendégeket. A ház a fénykorát élte a 19. században, nem véletlen, hogy 1820-ban ezt az egyedüli épületet világították ki a királyi pár érkezése alkalmából. Azonban a tündöklés nem tartott sokáig. A 20. század elején lebontották, így helyet kapott a Belvárosi Takarékpénztár Rt. székháza. Ez a váltás nem mindenkinek tetszett, a Vasárnapi Újság 1906-ban így írt az adásvételről: “Most aztán jön a nagycsizmájú Haladás és egy súlyos lépéssel eltiporja a házat, ahol a legkisebb topánkák teremtek”.  Az építkezéseket 1909-ben kezdték meg, a régi ház maradékát pedig szívtelenül elbontották. A mai épület egy trapéz alakú saroktelek fölé magasodik, a négy oldala közül csak egy nem néz  a másik ház felé. Ezt az oldalt látjuk a Ferenciek tere felől. El is érkeztünk a legegyedibb elemhez, ugyanis a tervező, Schmahl a tervezéskor figyelembe vette a ház történelmét. Az épület párizsi voltát bezsúfolta a földszintbe, amit innentől Párizsi udvar néven emlegettek. A fenti emeleteken irodák és lakóházak voltak. Az épület homlokzatát gyönyörű Zsolnay, zománcozott és majolika elemek fedik, igen különleges, vörös színben. Az épületbe a Kígyó utca és a Ferenciek tere felől is bemehetett a látogató. A bejáratokat hatszögű kiterjedésekkel osztott, gazdagon tagozott, közel két szint magas, színpompás üvegboltozattal fedett passzázs köti össze. Régen üzletek és az épület lépcsőházai nyíltak itt. Sajnos ma már nem kap természetest fényt, így nagyon sötét a kupola.

Párizsi-udvar-dome

De mi a helyzet most az épülettel? A majolikával, eozinnal és üvegkupolával díszített házat ötcsillagos szállodává fogják átalakítani. Sajnos az átépítések miatt most nem lehet bemenni az épületbe, le van zárva. De ne csüggedjetek, a frissen, úgy 20 méterrel arrébb költözött Jégbüfé kinyitotta kapuit, talán az ott kapható sütemények kárpótolnak minket a Párizsi udvar szépségének hiányáért.