Miénk itt a föld

Az évente megrendezésre kerülő Országos Geográfus Találkozót idén Pécsett tartották április 11. és 14. között.

Öt egyetem „földesei”, azaz földrajz vagy földtudomány alap- és mesterszakos hallgatói vettek részt a pécsi egyetem GEO szakhetével egybekötött találkozón. Arendezvényre Debrecenből, Szegedről, Miskolcról és az ELTE TTK-ról érkeztek különböző létszámú delegációk. A mi csapatunk 10 fővel képviseltette magát.

12994567_1120931104595401_385100954391062259_n

Első nap érkezés után az egyetemen meghallgattunk egy érdekes előadást a Boszniai-piramisokról, melyben az előadó cáfolta a piramisok eredetéről szóló azon legendákat, amelyek a piramisok ember alkotta voltát hirdetik. Mérésekkel bizonyította, hogy a kiemelkedések, Semir Osmanagic állításával ellentétben, nem betonból, hanem természetes kőzetekből épülnek fel, és bár a formák alakja tényleg hasonlít az egyiptomi piramisokéra, még sem lehet rájuk azt mondani, hogy kifejezetten piramis alakjuk volna.

A hétfői nap esti programja a csillagnézés volt, ahol Dr. Gyenizse Péter, a PTE Térképészeti és Geoinformatikai Tanszék egyetemi docense tartott előadást a bolygók állásáról, mozgásáról és az űrtechnológiáról. Egy csillagvizsgáló távcsővel szemügyre vehettük a Vénuszt és a Holdat, majd a csillagképeket és a hozzájuk tartozó legendákat ismerhettük meg.

Kedden az egyetemek képviselőitől hallhattunk előadásokat, a pécsiek a sörföldrajz, a debreceniek a geoinformatika, a miskolciak a boszorkányföldrajz, a szegediek a borföldrajz témákban tartottak egy-egy előadást. A mi képviselőnk, Henz Mátyás MSc-s földrajzos hallgató a Badacsony vulkánosságáról adott elő.

A szervezőkkel együtt a további napokon városnéző túrán, Quiz délutánon, szakesten vettünk részt. Rengeteg új barátot szereztünk, mindenki nagyon jó fej volt, a szállásunk is igazán szuper volt. Bár mind más-más egyetemen, városban tanulunk, egy biztosan közös bennünk, mindannyian igazi „földesek” vagyunk. Alig várjuk a következő Geográfus Találkozót, amit mi fogunk szervezni.

Gera Anna

geranna@windowslive.com