Két vízilabdacsapattal Rioban

„Vízilabdában mi vagyunk a császárok!”- állítja a sörös reklám. Már csak ezért is – valamint ha megnézzük a múltat (9 olimpiai bajnoki-, 3 világbajnoki- és 12 Európa-bajnoki cím) – szinte kötelező feladat volt kijutni az olimpiára srácoknak, mégis nagyon a végére hagyták a döntést.

Férfi vízilabdában egy európai csapat négyféleképp juthatott ki a 2016-os olimpiára: első alkalommal a 2015-ös világligán kínálkozott lehetőség, itt azonban a világ jelenlegi legjobb csapata, Szerbia elvitte a kvótát, Benedek Tibor csapata a 6. helyen zárt. Aztán másfél hónappal a világliga után rendezték meg a világbajnokságot. Kazanyból a horvát és a görög csapat távozott kvótával, a magyar válogatott – története második leggyengébb VB-szereplésével – itt is hatodik lett. A januári Európa-bajnokságon Belgrádban már csak nüanszok hiányoztak, a Montenegró elleni elődöntő tétje 13 db repülőjegy volt Rioba, a mérkőzés 8-5 lett, de sajnos nem ide. Így érkeztünk el április első hetéhez Triesztbe, ahol a maradék 4 helyért 12 csapat küzdött meg. Mondani sem kell, itt is topfavoritok voltunk, az ellenfelek közül kettő, a hazai pályán játszó olaszok és a szintén nagy múltú spanyolok voltak egy lapon említhetőek még a magyar csapattal. A torna legnagyobb nehézsége tehát itt már nem a riválisokban, hanem a lebonyolításban keresendő, 8 nap alatt 8 meccs várt a fiúkra. Hogy ez mekkora terhelést jelent? Próbáljatok meg zsinórban 8 napon keresztül egy órát ugyanazon a színvonalon mozogni! Ugye, nem is olyan egyszerű? Ennek függvényében törvényszerű, hogy a csoportkörben becsúszott egy döntetlen, azonban a csoportelsőség így is simán meglett (FRA 13-7, CAN 14-14, ROU 12-8, RUS 18-8, SVK 16-7).

12973600_1325121547503396_6762722330981930675_o

Azonban a negyeddöntők voltak a legfontosabb meccsek. A 4 negyeddöntő győztesei ott lesznek Rioban, a vesztesek elszállnak. A magyar csapat ellenfele Németország volt. A harmadik negyed végéig úgy tűnt kézben van a meccs, Manhercz Krisztián góljával 8-3-as vezetésre tettünk szert. A negyedik negyedre azonban elkényelmesedtek a srácok, ráadásul Szívós Márton és Varga Dániel is kipontozódott, így a németek két perccel a vége előtt feljöttek 8-7-re, s kétszer is támadhattak az egyenlítésért, azonban (szerencsére) nem tudtak élni a lehetőséggel. Egy másodperccel a vége előtt a kapufa mentett meg minket, melynek köszönhetően leírhatjuk, hogy a vártnál nehezebben ugyan, de a hagyományokhoz méltóan kijutott a nyári olimpiára a Magyar Férfi Vízilabda Válogatott, így a januárban Európa-bajnokságot nyerő női csapat után a férfinek is drukkolhatunk augusztusban!

(a képek forrása)