Mikor már egy órája álltunk vasárnap hajnalban a lisszaboni gépre várva a reptéri buszban, azt gondoltam, lehet, hogy mégsem kerül sor életem eddigi legtávolabbi önálló útjára. A buszvezető „Magyarok, lóra!” kiáltása, s a fedélzeten felszolgált reggeli, melyhez repülő alakú gumicukor is járt, kárpótolt a kellemetlenségért. Kicsit szűkösen, de a portoi gépre való átszállás is sikerült, és még a csomagom is rendben megérkezett. Busszal fejeztem be az utamat a magyar kora őszből a portugál késő nyárba, ugyanis Braga városának több száz éves épületei között még 33-35°C-os hőség uralkodott. A városban sétálva egy számomra eddig ismeretlen világ bontakozott ki: nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygó emberekkel találtam szemben magam, akik ugyan kevéssé beszéltek angolul, de bármilyen kérdésem esetén igyekeztek kézzel-lábbal segíteni.
Idén szeptember 24-28. között lehetőségem nyílt részt venni a bragai Minho Egyetem által szervezett „Geoheritage management” training school-on. A földtani örökségvédelem több nemzetközi hírű szakértője, tudósa tartott előadásokat a hét folyamán az öt kontinensről érkezett résztvevőknek. A kötetlenebb hangvételnek és szűkebb létszámnak köszönhetően számos kérdésre és vitára volt lehetőség, melyek különleges értéket adtak a workshopnak.
Szerdán részt vettünk egy szakmai kiránduláson az Arouca UNESCO Globális Geoparkban, mely a kint töltött hét koronájának bizonyult. Már eleve ígéretes volt a napi program, hiszen több, a világon egyedinek számító helyszín meglátogatása volt kitűzve. Első állomásunk egy Canelas melletti palabánya és az amellett épült múzeum volt, ahol a világ legnagyobb trilobitái (>70 cm!) láthatóak több egyéb, a helyszínen talált ősmaradvány mellett. A Paiva folyó menti 8 km hosszú lépcsősor végigjárására sajnos nem volt idő, pedig a meredek gránitvölgy sok-sok vízeséssel csipkézve nagyon fotogénnek bizonyult. Ebéd után a Freita-hegységbe indultunk, ahol a világon egyedülálló biotit-gumós gránitot és a gumók, vagy a legenda szerint a „születő kövek” lelőhelyét tekintettük meg, majd vásárolhattunk a helyi klíma miatt különlegességnek számító „zöld” borból, amit a még csak félig érett szőlőből készítenek.
Az új kapcsolatok miatt is megérte ott lenni, de tudományos szempontból nagyon hasznos volt ez a hét. Azonban bennem mélyebb nyomot hagyott az élmény, hogy mindezt egy idegen, ám mégis barátságos közegben, vidáman, az egyetemi hajszoltságot feledve élhettem át. A földtani örökségvédelem egy fiatal tudományág, mely számtalan ilyen és ehhez hasonló lehetőséget hordoz magában. A kapu a térképész hallgatók előtt is nyitva áll!
Pál Márton, térképész MSc II.