Amióta lakótársnőimmel bevezettük a hétköznapjainkba a csajos-mozis-esteket, azóta döbbentem rá, hogy sosem lehet úgy elmenni moziba, hogy minimum egy film ne direkt ennek az ötletnek szólna. A néző csak dőljön hátra és nevessen a poénokon, kacsintson össze barátnőivel a helyes férfiszereplők belépésekor, és ha teljesen belemerültünk a könnyedségbe, valahogy azt a klisés véget is úgy éljük meg, mint a legmélyebb dráma letaglózó csavarját. Természetesen sok-sok nachos és jalapeno társaságában.
A történet szerint a Los Angelesben élő, bolti eladóként dolgozó Audrey és barátnője, Morgan, elválaszthatatlanok, ám előbbi éppen nehéz időszakot él meg, hiszen dobta a rádiós-pasija. Egyszer azonban a lányt megtalálja a CIA, és közlik vele, hogy az exe egy kém, aki nagy bajba került, a világon pedig minden veszélyes alak arra az egy pendrive-ra feni a fogát, amit kémünk Audreynál hagyott. Az események innentől megállíthatatlanul pörögnek előre, ahogy a barátnők próbálják célba juttatni az eszközt, miközben ködös, hogy mit tartalmaz, ahogy az is, hogy ki van mellettük,ki pedig ellenük.
A kém, aki dobott engem teljesen várhatóan hozta azt az élményt, amit már az előzetesből is érezhettünk: vicces barátnők, akik végig ökörködik a legveszélyesebb helyzeteket is Budapest utcáin, és semmi komolyságra nem lehet számítani. A történetben Los Angelesből kiindulva egészen Európáig követhetjük Audrey és Morgan kalandjait, ahogy Johnny Englisht megszégyenítő hozzá nem értéssel próbálnak ellavírozni a kémek veszélyes világában. A valóságban azonban ez úgy alakult, hogy az amerikai jeleneteken kívül – jó hollywoodi szokás szerint – szinte minden helyszínt Budapesten játszanak, míg a történet szerint a főszereplők egyszer sem járnak az országban. Mint minden olyan filmben, ahol maga a város is megérdemelne egy sort a stáblistán, a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy vajon felismerjük-e melyik jelenet melyik kerületben, esetleg pontosan melyik utcában játszódott, a maradék időben pedig fulladozva nevettünk a poéndömpingen, amit a két lány hoz. Kate McKinnonról az ominózus Jimmy Fallon Show-ban elkövetett Yozsefváros-rapcsoda óta tudhatjuk, hogy hatalmas forma, és ezt a filmben is bőven bebizonyította, Mila Kunis pedig hihetően hozza a szexi vicces lányt, még akkor is, amikor már a sokadik országban fordul meg ugyanabban a munkaruhában, amiben elindult otthonról. Talán Justin Theroux szerepe volt egy kicsit méltatlan önmagához, tekintve hogy egy gyengén kidolgozott szépfiú-karaktert játszik, nem túl sok eredetiséggel, miközben még élénken él bennem a sheriff, akit a Hátrahagyottak torokszorító drámájában alakított három évadon át. További furcsaság, hogy idővel mintha a sármjából is vesztett volna, mégis szexi-karakternek akarták eladni, bár, kinek mi jön be.
A film talán legnagyobb problémája a ki-kivel van kérdéskör, amit annyira megcsűrtek-csavartak, hogy valahogy elveszett félúton a fordulat okozta katarzis. Ezt leszámítva mindenképpen érdemesnek tartom ezt a komédiát a megtekintésre, úgyhogy csajok, kapjátok fel a legkedvesebb barátnőiteket, és irány a moziterem!
A kém aki dobott engem /The Spy Who Dumped Me/ (amerikai akció-vígjáték, 116 perc, 2018)
rendező: Susanna Fogel
író: Susanna Fogel, David Iserson
szereplők: Mila Kunis, Kate McKinnon, Justin Theroux
értékelés: 6,4/10
IMDB: https://www.imdb.com/title/tt6663582/