Úgy gondolom, hogy Las Vegas egy olyan város, amiről mindenkinek van egy véleménye. Ez a vélemény persze a skála teljes egészén mozoghat, de semlegesen nem hagy senkit, legfeljebb ambivalens érzéseket kelt. A semmi közepén, a földből kinőtt, neonfényekben tündöklő, testet öltött hedonizmus engem is hívott, hát mennem kellett.
Az esős New Yorkban repülőre szállva 6 órányi út várt ránk, majd a gépből kiszállva meg is csapott minket a forró, száraz, sivatagi levegő. Az igazán türelmetlenek számára már a reptéren is játékgépek sorakoztak, de mi csak minél előbb el akartunk jutni a szállásunkat adó Stratosphere Hotelig. A hőség továbbra sem csillapodott, így egy burger befalása után inkább gyorsan nyugovóra tértünk.
Másnap reggel kezdtük csak felfogni a körülöttünk lévő világot, és merészkedtünk ki a környékre reggelizni, végül megállapodtunk abban, hogy a nyolcadik emeleti, tetőtéri medencénkben minden bizonnyal jobb idő van, így ott töltöttünk el néhány órát. A fent látható kép erről a szintről készült, kontraszt pedig van bőven. Azt ugyan nem tudom, mikor épültek az előtérben látható motelek, de annyi biztos, hogy láttak már jobb napokat. Van valami groteszk abban, ahogy a Las Vegas Strip-re keresztelt fő utca égbe meredező, fényűző kaszinói mögött egy letűnt kor tetemei oszlanak a tűző napon.
- Egészségügyi javaslatok ide-vagy oda, nem volt sok időm a városban, így a kora délutáni kánikulában útnak indultam a belváros, vagyis Old Vegas felé, néha hátrasandítva a vállam felett az 1996-ban megnyitott Stratosphere 350 méteres tornyára. Egészen elképesztő módon ez az épület az Egyesült Államok nyugati felén a létező legmagasabb, még San Francisco Transamerica piramisát és a los angelesi bankszékházat is megelőzi. Sajnos mindenen spórolva sem jutottunk fel a kilátóig, mindenesetre iránytűnek tökéletes volt, ugyanis a város majd’ minden pontjáról látható.
- Európaiként szokatlan óvárosról beszélni egy olyan település esetében, amely 1905-ben alapult, de Las Vegasban a Fremont Street tekinthető annak. Nevada meglehetősen félvállról vette a szerencsejátékok szabályozását, így viszonylag hamar megjelentek az első játéktermek, a Hoover-gát építésekor a harmincas években pedig bőven akadt játékos a munkások között. A második világháború után a város neve egybeforrt a kaszinókkal és a fényűzéssel. Amikor 1989-ben a The Mirage Casino távolabb épült az új Strip-re, az éjszakai élet kifelé tolódott, de ma is roppant érdekes a belváros, később külön cikket írok róla.
- Visszafelé haladva úgy döntöttem, nem a Las Vegas Boulevard-on sétálok végig, inkább keresztül vágok pár mellékutcán. Amint azt már sejtettem, itt véget ért a pompa, a belvárost és az új csodakaszinó-utcát egy 3 km hosszú városrész választja el, amelyben egymást érik az olcsó tetováló szalonok, zálogházak, még bezárás előtt álló vagy már apokaliptikus állapotú motelek, valamint közöttük hordában cirkáló hajléktalanok, akik közül feltehetően nem egy itt szórta el a maradék pénzét. Egészen abszurd képet fest, ahogy a háttérben tornyosuló színes tornyok előterében emberi roncsok csoszognak az üvegszilánkkal teleszórt, forróságtól vibráló betonon.
- Dél felé haladva, a Stratosphere-t elhagyva buszra szálltunk és irány a Strip. Jobb oldalon a korábban említett Mirage emelkedik ki a mesterséges oázisból, korához képest meglepően impresszív küllemével.
- A Strip szívében leszállva szembe találjuk magunkat a Paris hotellel. Mindössze 18 éve készült el ez a monstrum, utcafrontján pedig egy 1:2 arányú Eiffel szobor áll, melyet eredetileg az igazival megegyező méretű replikának szántak, de az már zavarta volna a közeli reptér forgalmát.
- Néhány vadiúj kaszinót elkerülve az egyik kereszteződés “sarkában” a nem túl sok kreativitással elnevezett New York New York szálloda és kaszinó található. Nos, ez kifejezetten az a komplexum, ami a legkettősebb érzéseket váltja ki az emberből. Egyrészt színpompás és izgalmas, másrészt iszonyú random és groteszk, pláne az eredeti látványa után, ahogy minden New Yorkra jellemző dolgot besűrítettek erre a néhány ezer négyzetméterre és az egész tetejére még rádobtak egy hullámvasutat. Mert az kell oda…
- Az október elseje óta baljós Mandalay Bay mellett elsétálva, a város déli végéhez érve, szó szerint, ahol a reptér kerítése kezdődik találjuk a híres-neves Welcome to Vegas táblát. Ami azt illeti, meglehetősen pindurka a jelenség, cserébe több tucat turistát találunk előtte a nap minden időszakában. 1959 óta áll a helyén, így a város szimbóluma lett, talán ezért érdemes eljönni idáig, ha másért nem.
- Visszabuszozva a Strip közepére, eltöltöttünk egy kis időt a Belaggio híres szökőkútjának vízjátékát csodálva. Bár a környezetében akad pár furcsaság, számomra ez a kaszinó nézett ki a legkulturáltabbnak a “régi nagyok” közül.
- Néhány filmből már ismerős lehet az 1966-ban elkészült, római stílusú Ceasars Palace. 28.000 négyzetméterével és közel 4000 szobájával a legnagyobbak egyike, alaposan hozzájárulva ahhoz, hogy a bőség miatt Las Vegasban viszonylag olcsó a szállás és szinte állandóan bővítik. Emellett a póker-világbajnokság kizárólagos helyszíne és a hozzá tartozó Colosseumban világsztárok adnak elő szinte napról-napra.
- Sokat gondolkodtam, hogy milyen képet szúrjak be utolsónak, végül a mindössze 9 éve megnyitott, 64 emeletes Trump toronyra esett a választásom. Ugyan az elnök legalább annyira megosztó, mint ez a város, de a nevét viselő torony egyszerűsége mellett hordoz egy zsenialitást is, ez pedig az elhelyezése. Kicsit meghökkenve konstatáltuk, hogy nem közvetlenül a kétszer négy sávos út mellé épült a többi kaszinóval egy vonalban, hanem voltaképp egy mellékutcában. Másnap, akkor már a bérelt kocsival áthajtva a zebrát pótló gyalogos hidak alatt realizáltuk, hogy miért ott van. A Las Vegas Strip ugyan jórészt egyenes, ám félúton van benne egy törés, és enyhe jobb kanyar után folytatódik. Ezt a kanyart kihasználva építették a hotelt oly módon, hogy a városba dél felől autóval behajtók biztosan pontosan szembe találják magukat a toronnyal, a TRUMP felirat pedig mérföldekről látható legyen, amolyan Mordor szemeként pásztázva a sétányt.
