2018. február 9-én rajtolt a XXIII. téli olimpia a dél-koreai Phjoncshangban. Az Olimpiák kezdetén mindig felmerül, hogy létezik-e még az Olimpia szellemisége, amit Pierre de Coubertin álmodott meg, amikor elindította az újkori olimpiákat. Nézzük meg az elmúlt pár évet! A XXIII. téli olimpián nem lehet ott Oroszország a szervezett doppingolás miatt, ezt a döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberben hozta és a fellebbezések után is helyben hagyta. 169 orosz sportolónak lehetősége van elindulni, de nem a saját nemzeti zászlaja, hanem az olimpiai lobogó alatt. Ez az elmúlt évek legszigorúbb döntése. Ma már minden csak a doppingról szól? Az elmúlt 2 évtizedben rengeteg nagy dopping botrány rázta meg a sportot, a rosszmájú kijelentések szerint ma már nem is a sportolók versenyeznek, hanem a tudósok, hogy ki tud jobb és nehezebben kimutatható szert gyártani. Pierre de Coubertin azt mondta: „A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet, az akaraterő, a kitartás a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól!”
Ez mennyire érvényesül a mai játékokban? Hány sportoló mentené meg társát, ha a másik bajba kerülne? Minden megnyitó ünnepségen a sportolók esküt tesznek, hogy be fogják tartani a szabályokat, igazi sportemeberhez méltón fognak viselkedni, ám természetesen ezt nem mindenki tartja be, de minden olimpia előtt/alatt vannak, akiknek még mindig számít a fent idézet magasztos gondolat. Nézzünk erre néhány példát! 2006-ban Torinóban Sara Renner élen tartotta csapatát a női sprintfutás váltójában, amikor a bal síbotja eltört. Ezt a nehézség legyőzhetetlennek tűnt, amikor a pálya széléről egy férfi lépett elő és síbotot adott Renner kezébe. Ezután Renner tovább tudott versenyezni, és remek verseny után Kanada ezüstérmet szerzett. A férfi Bjoernar Haakensmoen, aki negyedik helyen végző norvég csapat edzője volt. Ezután Haakensmoent hősként ünnepelték Kanadában, és több újság a TAKK!(norvégul a köszönjük) szalagcímmel jelent meg. Haakensmoent a verseny után pár nappal a következőt nyilatkozta egy napilapnak: „Hiszen valamennyien az olimpiai szellemet igyekszünk követni. Ha az ember győz, de nem segít valakin, akin segítenie kellene, ugyan miféle győzelem az?”
Vegyünk egy másik példát: Sárosi Laura 2016-ban egy Rio-i kvalifikációs versenyen odaadta váltó cipőjét az ellenfelének, aki így folytatni tudta a versenyt, amit végül Schnaase nyert. A meccs után felmerült, hogy Laura szabadkártyával vehet részt a 2016-os nyári olimpián, de végül sikerült kvalifikálni magát, így alanyi jogon vehetett részt rajta.
Megnyugtathat minket a tudat, hogy tényleg vannak, akik még komolyan veszik az olimpia szellemiségét. De vajon kik vannak többen? Több dopping botrányról hallani, mint sportszerű cselekedetről, és talán ez nem a média torzítása miatt van, mert mai világban annak is hírértéke van, ha valaki jót tesz.
Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy érdemes-e a mai világban olimpiát tartani. Mennyire torzult el az évek során az olimpia, egyáltalán lehet-e még “Olimpiai Játékok”-nak nevezni az eseményt?
Dél-Korea és Észak-Korea egy zászló alatt vonult be a 2018. február 9-i megnyitón és közös női jégkorongcsapatot indítanak Phjoncshangban, ezek a kis eredmények azt az érzést kelthetik az emberben, hogy néha – még ha kevés időre is – képesek az emberek félretenni az ellentéteiket.
Louis Zamperini azt mondta: „Az olimpiai szellem olyan, akár a szél. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Érzed jelenlétének erejét. Élvezed elhaladásának következményeit. Aztán emlékké válik, a dicsőség napjainak visszhangjává.”
Nincs más hátra, mint bízni abban, hogy a XXIII. téli olimpia botrányoktól mentes lesz, és minél több nagyszerű eredményt és tiszta játékot láthatunk majd.
Horváth Luca