Nyakunkon a rettegett időszak, úgyhogy összeállítottam egy kis „határozót” a vizsgázók típusairól.
Vizsga előtt
- Az a hallgató, aki az esélytelenek nyugalmával frissen, mosolygósan érkezik meg a helyszínre. Ő már tudja mi lesz az eredménye, semmi nem zökkentheti ki ebből az idült állapotból. Jól tudja, hogy amennyit tanult, az semmire nem lesz elég. Viszont eljött megnézni, hogy mégis hogy mennek a dolgok. Majd jövőre…
- Vannak azok, akik azt az elvet vallják, hogy az utolsó pár másodpercben is meg lehet váltani a világot, emiatt egyre jobban elkomorodott arccal még lázasan tanulják a tételeket. Nekik egy altípusuk azok az emberek, akik hangosan olvassák a papírjaikat.
- Ebből következik az a típus, akik az orrod alá dörgölik, hogy mennyit tudnak (és te mennyit nem). Olvassa melletted a tételeket és téged hulllámokban önt el a pánik, hogy te nem is emlékszel erre az anyagrészre (rossz esetben nem is hallottál róla).
Egyébként meg akkor adod fel, amikor elkezd kérdezgetni téged, és ő megválaszolja helyetted a kérdéseket. Te pedig egyre mélyebbre süllyedsz az önsajnálat mocsarában.
- Itt lehet áttérni azokra a hallgatókra, akik összeroppannak. Ők tudják mennyi minden függ ettől, és szegények annyira rástresszelnek, hogy néha még sírásba törnek ki.
- Vannak, akik el se jönnek. Esélyt se adnak a vizsgának, inkább „nem is égetik magukat a válaszaikkal”.
- Akik több energiát fektettek abba, hogy kitalálják a megfelelő tanulási és/vagy puskázási módszert, mint a tételek kidolgozásába.
- Amikor megbeszélitek vizsgaidőszak végén, hogy kinek mi hogy ment, akkor valaki a társaságból rádöbben, hogy ő valamelyik tárgyból elfelejtett jelentkezni a vizsgára.
- Az egyik legdühítőbb pedig az a megátalkodott hallgató, aki buliból vagy buli után érkezik. Jó esetben már másnaposan, rossz esetben még borgőzös állapotban. Kialvatlan, dekoncentrált, és mégis átmegy a mázlista.
Vizsga közben
- A szemérmetlenül puskázó. Hihetetlennek tartod, hogy hogy nem bukik le, sárgulsz az irigységtől és a dühtől, hogy milyen hanyag eleganciával mobilozik vagy hallgatja fülesen át a kidolgozott tételeket. Rossz esetben még el is ejti a puskáját, vagy esetleg véletlenül majdnem beadja, de még azt is megússza. Döbbenet.
- Az ideje korán beadó. Gyanúsan hamar feláll és olyan szenvtelen arccal helyezi el az asztalon a papírjait, hogy neked fogalmad sincs, hogy vajon zseniális lényről van-e szó, vagy esetleg ennyi ideig tartott felírni szép kalligrafikusan a Neptun-kódját az összes lapra.
- Akik rémes önteltséggel kérnek még egy piszkozat papírt az első tíz perc után.
- Aki a tanár szimpátiájára játszik.
- A rutinos. Ő az, aki vizsga előtt kedélyesen elcseveg a tanársegédekkel a legutóbbi meccsről, az időjárásról vagy esetleg arról, hogy idén talán már változtatnak a feladatsoron, nem ugyanazok lesznek a kérdéstípusok és végre neki is lesz egy kis izgalom. Ismeri már mi a dörgés, de mégse akaródzik neki levizsgázni. Szóbelinél is inkább csak megbeszéli a jövő évi találkájukat a vizsgáztatóval, majd győztes hadvezérként vonul ki.
- Az, aki elfelejti, hogy milyen vizsgája is van aznap, így például elfelejt számológépet vagy tollat hozni. Majd kétségbeesetten próbál kölcsönkérni valakitől, vagy végső elkeseredettségében irreális árat ajánl a leggányabb eszközért is.
+1 AKI VIZSGA UTÁN MEGMONDJA MIKET KELLETT VOLNA VÁLASZOLNOD! – Úgy jössz ki, hogy ötös, legrosszabb esetben négyes. Beszélsz ezzel az emberrel és utána nézed az UV hetet, hogy mikorra is vedd fel ezt a tárgyat.