A rántotthúsos szendó menő
Ha egy filmben lennénk, és bandaháború zajlana a fővárosi levesezők között, a Rapaz lenne az a hirtelen megjelent újonc, akit először senki sem venne komolyan, aztán hirtelen mégis az egyik legmenőbbé növi ki magát.
Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a lehető legjobb helyet találták meg felségterületüknek. Bár a legforgalmasabb helyen, a Blahán találhatunk rájuk, mégis a heringpartitól és nem túl kellemes miliőjéről híres kereszteződés- és aluljárókomplexumtól kicsit arrébb, a New York kávéház szembeszomsédságában vertek tanyát. A remek helyválasztásuk pedig a még remekebb ételekkel párosítva meghozta az eredményét.
Részben a lustaság, részben a kíváncsiság hozta meg bennem a kedvet, hogy ne utazzak tovább a Bulinegyed szívébe a Borsig, hanem megálljak útközben, és megnézzem, mit tud a Rapaz. A híre persze megelőzte a gyorséttermet: a Borsban nemegyszer belefutottam a pultosok viccelődő megjegyzéseibe azzal kapcsolatban, hogy amit ők ma megfőznek, az holnap a Rapaz kínálatában lesz megtalálható. Lehet nem is képzelgés a bandaháború gondolata?
Belépve a Rapazba azonban nem ez az első, ami az ember eszébe jut. A kellemes hangulatú, vidám színekkel ellátott vendégtér szerencsére nagyobb, mint a Borsé, és még galériája, meg kiülős része is van, bár tény, hogy a részletekbe és a dizájnba nem temetkeztek bele nyakig, csak amennyire szükséges volt. A pult mögött egy kis polcon egyből kiszúrtam egy papírpohár-sorozatot Budapest legnagyobb levesezőiből – még a Borsból is – ami számomra a többiek iránti tiszteletet mutatta, és ez nagyon szimpatikussá tette a társaságot, ami itt is kivétel nélkül csak férfiakból áll. Hát csodálkozunk, hogy a lányok így imádnak levesezőkbe járni?
Ma már szinte alap, hogy egy nehezebb nap után be kell térnem hozzájuk egy levesre, ami szerencsére még mindig nem érte el azt a 600 forintos lélektani határt, amitől kezdve már lutrinak érzem a leveskísérleteimet. Sőt, tapasztalataim alapján, ha egy levesező megindul az áremelés útján, valahogy nem tudják megállni, hogy a minőségen kicsit spóroljanak mellette. Tisztelet a kivételnek. A levesekre visszatérve, az alapkoncepció, csak úgy, mint a Borsban: napi hideg-, és melegleveskínálat – bár nem olyan nagy választékkal, de kétszer ugyanazt sosem látod a táblán –, illetve szendvicsek, saláták, wrapek. És itt jön a meglepetés: a Rapaz nem ám akármilyen szendvicseket árul, hanem az igazi magyar rántotthúsos zsömlét kapod a kezedbe, persze felturbózva, nem is akárhogy. Az örök kedvencem a letisztult „klasszik szendó”, ami levessel menüben alig lépi meg az ezer forintot, pedig jókora húsdarabot hozzádvágnak a két hatalmas buci között egy jó kis majonézes salátával. Egyszerű, ugyanakkor azonnal beleszerelmesedsz.
Meglehet, a Rapaz más levesezőkből inspirálódott, míg meg nem találták a saját ízvilágukat, ám kétségtelen, hogy a Rapaz-szendó egyedi branddé nőtte ki magát, és a levesek között is találunk olyan különlegességeket, amikbe máshol nem futnánk bele, így egyértelmű, hogy ennek a levesezőnek is jogos helye van a fővárosi levespalettán. Egy húzósabb vizsga után, vagy a nyári melótokból hazafele mindenképpen térjetek be egy kóstolóra, nem fogtok csalódni!