Veronica esete a három Heatherrel
Abban a korban, amikor már azt hihetnénk, hogy az amcsi középsulis történetek már semmi újat nem tudnak nekünk mutatni a High School Musical óta, a Paramount gondolt egy merészet, és előhúzta a kalapból az egyik legsúlyosabb tartalmat, a nyolcvanas évek egyik kultuszfilmjévé vált Heathers-ét. A sötét komédia az elmúlt évtizedekben sok rajongót szerzett a gimik árnyoldalának kíméletlen megfestésével, ám nem kellett sok percet töltenem a nagy előd képkockái előtt, hogy rájöjjek, Winona Ryder világa vérfrissítést igényelt. Sokan szentségtörésnek gondolják a nagy elődök remake-jeit, ám ahogy a Hulu is nagyot bizonyított a Szolgálólány meséjének modern sorozatba való átírásával, úgy a Heathers-nek is kijár a tiszta lap.
Sokáig szemezgettem a vérnek is beillő piros jégkását iszogató páros képével a hirdetésen, morfondíroztam, hogy ez most mennyire lesz horror, mennyire fogok rosszat álmodni, aztán valahogy mégis rávettem magam egy hónapnyi Agymenők után, hogy „oké, most már valami súlyosat is nézzünk”. Előrebocsátom, a Gyilkos játékok, melynek a magyar neve mellet az angol sem változott az elődhöz képest, ugyanaz a sötét komédia lett, ám annyira mély, néhol beteges, hogy akaratlanul is átéreztem annak a nagymamának a problémáját, aki a mai fiatal generációt egy nagy digitálfüggő, elfajzott fertőnek látja.
A történet szerint Veronica egy átlagos középiskolás lány, akinek minden álma csatlakozni a népszerű lányokhoz a suliban, akiket a poén kedvéért mind Heather-nek hívnak. Eddig nem is lenne olyan különleges a történet, de a sorozat megalkotói gondoltak egy merészet és előhúzták a kalapból az igazi modern fiatalok legszatirikusabban sarkított alaptípusait: Heather Chandler, a gimi nagyasszonya egy túlsúlyos, ám body positive elveket valló, egótól kicsattanó lány, aki sosem hagyja ki a lehetőséget hogy megszégyenítsen másokat, miközben magát az elesettek és a kiközösítettek megmentőjeként aposztrofálja. Heather Duke, bár magát nőnek vallja, valójában egy meleg srácot kell elképzelnünk, és végül ott van Heather McNamara, a tipikus afroamerikai szereplő, aki leszbikusnak adja ki magát, hogy a Heather-ökhöz tartozzon. Ők hárman tartják teljes rettegésben az iskolát, melynek diáksága – olyan további sablonszereplőkkel, mint a ribi cheerleaderek, vagy a harcművészetekhez értő színötös ázsiai lány – mégis úgy imádja őket, hogy akaratlanul is a történelem legkegyetlenebb diktátorai jutnak eszünkbe. Egyedül két embernek fordul fel a gyomra a helyzettől, az egyikük maga Veronica, a másik pedig a tipikus „lázadó új srác”, JD. Világnézetük pedig hamar egymás mellé sodorja őket, hogy az Investigation Discovery történeteit megszégyenítő „pszichopata-szerelmespár” kalandozásait követhessük egészen a karrierjük csúcsáig, ahol már teljesen átlagos, hogy egy-egy rész végén csak bámul ki a fejéből az ember hogy mi a fene történt, ugyanakkor elmebeteg gyilkosoknak még sosem szurkoltunk ennyire a sikeres párkapcsolatért.
Bár az eredeti film üzenete az amerikai középiskolások alap-problémájaként a népszerűség-viszonyokat nevezte meg, a sorozatban már több rétegnyi probléma tárul elénk, kezdve a kifordított elvekkel, az amerikai fegyverhasználat kérdéskörrel, a magukról a felelősséget hárító tanárokról és szülőkről, és az élet virtuális, megosztás alapú megéléséről. Persze emellett rengeteg utalás található benne, amely az eredeti filmben is, például ikonikus mondatok, vagy maga a krikett játék, mely a nézőben soha többet nem lesz úrikisasszonyok ártatlan játékaként elkönyvelve.
Ha szereted a borzongatós sorozatokat, és a mély mondanivalóktól sem riadsz vissza, a Gyilkos játékok a te sorozatod lesz. Külön említésre méltó a szemet gyönyörködtető képi világa, és az elképesztően aprólékos ruhaköltemények, amelyeket egy épeszű ember nem húzna magára. Fogyasztását meggyes jégkásával ajánlom.
