Október 3-án délután a Természettudományi Kar Könyvtárában tartott előadást az Inverse Everest csapatának három tagja. Ambrus Gergely, ifj. Adamkó Péter és Tóth Attila képek és videofelvételek segítségével mesélt arról, hogy milyen volt augusztusban kilenc napot eltölteni a világ legmélyebb barlangjában.

Abházia a Nyugat-Kaukázusban, Grúzia és Oroszország között fekvő terület, mely politikailag meglehetősen instabil. Az 1992-es grúz-abház háború óta de facto független állam, ezt azonban csak Oroszország és néhány kisebb ország ismeri el, a többiek Grúzia részének tekintik Abháziát.

Itt található a Voronya-barlang (másnéven Krubera-barlang), amelynek legmélyebb pontja 2196 méterrel a felszín alatt található, ami világrekord. Ezt a pontot víz borítja, így eddig csak egy krími ukrán búvárnak sikerült oda lejutnia, négy éve. A környéken található a világ legmagasabb bejáratú barlangja is, amely elméletileg összeköttetésben áll a Voronyával. A barlangkutatók ezt a kapcsolódást keresik, és ha sikerül megtalálniuk, akkor a két “egybenyitott” járatrendszer 2400 méteres mélységgel lesz a világ legmélyebb barlangja.

12678622_d7897fd69e4fb7dc0348738c55775c90_wmAz Inverse Everest fotója

Az Inverse Everest csapata egy éve alakult, Ambrus Gergely, Tóth Attila, ifj. Adamkó Péter és Jager Attila ekkor döntötte el, hogy együtt meghódítják a Voronya-barlangot. A csapat tagjaiban közös, hogy mindannyian régi szerelmesei a barlangászatnak, civil foglalkozásukat tekintve azonban igencsak vegyes képet kapunk: kútásó műszerész, autófényező, matematikus és televíziós szerkesztő is található közöttük! Hogy ne csak egy kirándulás legyen az útjuk, azt is elhatározták, hogy fotókat és filmfelvételeket készítenek az expedícióról, és 2017-ben kiadják a világ első könyvét és első természetfilmjét a Voronyáról.

A helyi viszonyokra jellemző, hogy tíz nappal a csapat indulása előtt lezárták a grúz-abház „határt”, és már úgy tűnt, hogy meghiúsul az expedíció. Az indulás előtti napon azonban szerencsére újra szabaddá vált az út, így barlangászaink végül szerencsésen megérkeztek a 2300 méteren található kutatótáborba. A barlang olyan közel van az orosz határhoz (Szocsitól mért légvonalbeli távolsága 50 kilométer), hogy a bejárat környékén még akkor is működtek az orosz SIM-kártyák, amikor az abházok már nem… A helyszínen egyébként csatlakozott a csapathoz Fábián Botond erdélyi barlangász, valamint egy libanoni “kollégájuk”, tehát végül hatan vágtak neki a feneketlen mélységnek.

caves

A barlang felső zónája az alpesi víznyelős barlangokhoz hasonló, míg az alsó részeit hangulatos “kanyonok” alkotják, ahol csak a hideg és a (hideg) víz állandó jelenléte okoz némi kellemetlenséget. A járatok általában nem szűkek, kivéve az úgynevezett Yellow Tube-ot, amelyen kifejezetten küzdelmesen lehet csak átkúszni. A barlang bővelkedik a függőleges járatokban, az ún. aknákban, a legmélyebb például 155 méteres, ebben egy ember nagyjából 40 perc alatt tudott felmászni. A csapat tagjainak elmondása szerint nem mindennapi élmény volt egy kötélen lógni az aknában, miközben közvetlenül mellettük dübörgött egy-egy barlangi vízesés. Az aknákat aztán több helyen közel vízszintes, kanyargó járatok, ún. meanderek váltják fel.

A csapat terveinek megfelelően Gergő és Peti számos barlangi fényképet készített az expedíció során, ehhez összesen nyolc darab vakut használtak. Magyarországon és a világon elsőként a miskolci Pannon-tenger Múzeumban nyílt fotókiállítás az Inverse Everest fényképeiből október 13-án.

Barlangászaink tudományos kutatást is végeztek a Voronyában: többek között a szén-dioxid-szintet, a nyomást és a vízfolyások elektromos vezetőképességét mérték. Utóbbival az volt a céljuk, hogy elkülönítsék a barlang egyes vízfolyásait (amelyek egyébként a felszínre törve a mindössze 15 kilométernyire elterülő Fekete-tengerbe ömlenek). 1800 méteres mélységből pedig olyan ugróvillás ízeltlábúakat (Collembola) hoztak fel, amelyeket ugyan mások már leírtak, de csak a Voronya-barlangban fordulnak elő.

1024px-plutomurus_ortobalaganensis_1980mA barlangban több mint 12 ízeltlábúfaj él, például a legmélyebben élő ismert ízeltlábú, a Plutomurus ortobalaganensis

A mérésekre nagyjából 1400 méteres mélységig volt lehetőségük, ott ugyanis egy mennyezetig vízzel borított járaton, ún. szifonon kellett átjutniuk, ahol a vízhatlan táskák ellenére is eláztak a műszerek. A szifon vize – a barlang többi részéhez hasonlóan – 3°C-os volt, nem csoda hát, hogy a magyar csapattal tartó libanoni barlangász csak sokadik próbálkozásra, néhány ima elmondása után jutott át rajta.

Barlangászaink a szervezetük folyadékveszteségét sok tea és leves fogyasztásával pótolták, a barlang ivóvize azonban enyhén fertőzött, ezért víztisztító berendezést is kellett használniuk. Elengedhetetlennek bizonyult a megfelelő mennyiségű energiabevitel is, így végül a vegetáriánus libanoni barlangász is kolbászt és szalonnát evett a magával hozott magvak helyett…

voronya-krubera-hoehle

 

A barlangban több pihenő- és táborhely, ún. bivak található. Az egyik bivak például a hangzatos Sandy Beach névre hallgatott, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az alját iszap borította… A csapat tagjai a bivakokban általában megpróbálták megszárítani az átnedvesedett ruháikat, ami 2°C-ban és 100%-os páratartalom mellett szinte lehetetlennek bizonyult. Az előadás moderátora, Leél-Őssy Szabolcs meg is jegyezte, hogy

semmi sem bírja ki a barlangi környezetet az emberen kívül.

Az Inverse Everest csapat tagjai összesen kilenc napot töltöttek lent a barlangban (ez minden csapattagnak egyéni rekord), és eközben a fényképezés kellékeit, az akkumulátorokat, a mérőműszereiket, minden ruhájukat és élelmüket magukkal cipelték. Ez összesen 14 zsákot és az ennivalón kívül 30 kilót jelentett. A csapat a 2080 méter mélyen fekvő Game Over-teremig jutott le, amely a barlang legmélyebb szárazon lévő része.

12678134_d1a7f97c3858c4fb4dc7ad7f5dc28739_wmA csapat 2080 m mélyen

A magyar barlangászok végül arról is beszámoltak, hogy amikor kilenc nap elteltével újra feljutottak a felszínre, ténylegesen érezték a levegő „ízét”, vagyis az ózon édeskés illatát.