Szombaton két előadáson vettem részt, az elsőn Dr. Altbäcker Vilmost hallgathattuk meg, aki az állatok játékos viselkedéséről beszélt nekünk. Az előadó 30 éven át volt az ELTE TTK Etológia Tanszékén, a Kitaibel Pál termet is régi ismerősként köszöntötte.

A felvezetésben gyorsan tisztáztuk, hogy mi az etológia és mit is jelent az, hogy ha a viselkedés biológiáját kutatjuk. Mindez a gazellák pattogásának a példáján került bemutatásra. A kutató felteszi a kérdést, hogy miért pattog az állat, erre az alábbi lehetséges válaszokat jegyzi fel:

  1. játszik
  2. csípik a böglyök
  3. nem lát ki a fűből
  4. dobbant a borjának
  5. jelez a többieknek
  6. jelez a ragadozónak (észre vagy véve, jó erőben vagyok).

Természetesen a gazella nem gyorsabb a gepárdnál, de a ragadozó inkább választ egy olyan prédát, amelyik gyengébb, így kisebb energiabefektetéssel vadászhatja le. A kutató kimegy terepre és minden környezeti elemet feljegyez, amikor a gazella mutatja a fentebbi viselkedést, majd ezek segítségével szép sorban kizárja az alternatív magyarázatokat.

maxresdefault (1)

A gyűjtés után azt látja, hogy az állat akkor is pattog, ha nincs bögöly, ha alacsony fűben van, ha nincs borja, vagy ha nincsenek ott fajtársai. Tehát vagy játszik vagy a gepárdnak jelez. Mivel a viselkedést egyaránt megfigyelhette fiatal és idős egyedeknél, továbbá veszélyes környezetben, emiatt a játékot kizárhatja. Így marad az utolsó pont: a gazella a ragadozónak jelez.

A gepárd pedig reagál az üzenetre, a pattogó állatoknál az esetek kétharmadában nem vette üldözőbe az állatot, egyharmadában pedig sikertelen volt az üldözés. Ezzel szemben a nem pattogóaknál az esetek felében a gepárd feladta, a harmadában sikertelen volt az üldözés, a fennmaradó részben pedig sikerrel járt. Tehát egy kutatás olyan, mint egy barchoba, nem a rákérdezéssel kezdünk, hanem sorban ki kell zárni az eshetőségeket.

Névtelen

Na, de mi is a játék?

A játékos viselkedést az alábbi jellemzők alapján lehet felismerni: közvetlen cél vagy funkció nélküli, különbözik az igazi viselkedéstől (apa tigris nem tépi szét a kölykét verekedés közben), változatos, szertelen, ismétlődő, belső késztetése és önálló motivációja van (ha nem játszik, akkor hiányérzete van), fiatal korra jellemző (bár az idősebb egyedek képesek a kölykök hatására visszakerülni a játékos állapotba).

sumatran-tiger-cubs-playing

A játékosságnak két fő formája van: egyéni és szociális. Az egyéni játék során az egyedek egyedül játszanak, általában a saját testüket vagy a környezetükben levő tárgyakat felhasználva szórakoznak. Például megfigyeltek már egy hollót, aki egy havas kocsi szélvédőjén csúszdázott a saját szórakoztatására. A szociális forma során az egyedek fajtársaikkal játszanak többnyire verekedőset vagy papás-mamásat.

Kik tudnak játszani?

Az emlősök közül bárki tudna példát mondani játszó fajokra (ragadozók, majmok, rágcsálók), de a kérdés hogy a madarak, krokodilok, tintahalak és a paradicsomhalak játszanának, az már okozhatnak fejtörést. Pedig így van, a paradicsomhalak egy labirintusban körbeúsznak, hogy van-e újdonság. Ha beteszünk egy kavicsot, akkor többször meglátogatja – ha elvesszük ezután a kavicsot, akkor a hal újra és újra visszatér a helyéhez, hogy megnézze visszatért-e. (Ez engem kísértetiesen emlékeztetett az esti hűtőnyitogatásaimra.)

Hogy mi a közös ezekben a fajokban?

A testmérethez képes aránylag nagy az agyuk, így van szabad kapacitásuk, ami túlmutat a kaja-alvás-párzás bermuda háromszögén. Ezenkívül jellemzi még őket a késői ivarérés, plasztikus viselkedés, fejlett szociális élet és kedvező ökológiai körülmények.

Az állatokra továbbá még jellemző egy játékos arc, amikor az egyed félig kitátja a száját, láttatni engedi az alsó fogsorát, de a felsőt nem (így nem vicsorog), a fülét pedig nem csapja hátra. Annyi fajnál egyezik ez a mimika, hogy a különböző egyedek képesek egymással játszani, ezért van annyi olyan videó az interneten, amikor például egy jegesmedvéhez, odamegy egy kutya, a medve pedig nem öli meg, hanem egy jót játszanak.

A játék funkciója

Most már tudjuk, hogy mi a játék, na de mi értelme van? Több magyarázat is van erre: lehet előkészület/gyakorlás a felnőttkori feladatokra, gyakorlat a megfelelő izomzat és keringés kifejlesztésében vagy – egy kevésbé elterjedt nézet szerint – nem a testét, hanem az agyát tréningezi az állat, így biztosítja a fejlődéshez a megfelelő inputot.

grizzly-bear-family-playing

Alaszkában 11 medvecsaládot figyeltek 10 éven át, azt vizsgálták, hogy a játékosabb medvebocsok milyen felnőttek lesznek. Az eredmény az volt, hogy a kevésbé játékosak közül jóval kevesebben maradtak életben. Miért? Erre csak elméletek vannak, lehet, hogy a genetikai háttér rejti a választ, de lehet, hogy a bocsok, akik jobb környezetben nevelkedtek, nagyobb kedvvel játszottak és semmilyen más különbség nincs. Ez még egy felfedezésre váró terület.

A játék kutatása

Nagyon nehéz játékos kutatásokat csinálni, ugyanis már ott egy dilemmába ütközik egy kutató, hogy hogy vegye rá az állatot, hogy ne játsszon. Az egyik – sokat vitatott – módszer az ingerszegény környezet létrehozása, de már itt is nehéz a fokozatokat beállítani, sőt az állat viselkedése tartósan megváltozhat. Ezenkívül pedig még egy kérdést meg kell válaszolni: melyik is a kontroll csoport? A természetes viselkedést mutató, játszó állat vagy az, amelyiket befolyásoltunk és emiatt nem játszik?