Ezen a héten otthoni programot ajánlok nektek, egy magyar film megnézését, a Csinibabát.  Nekem ez az örök klasszikusok táborát erősíti és számtalanszor láttam már. Számomra ez az örök klasszikus az etalon. Bármikor, bárkivel jól eltudok róla beszélgetni, sokszor ezzel próbálom elütni a randevúkon a kínos csöndet.

Mikor először láttam a Csinibabát, igazából nem is értettem a keret történetet, meg hogy mi miért is következik egymás után? Nem sokat tudtam a történelmi eseményekről, amit gyakorlatilag kifigurázott a rendező, de dalokkal, jó zenékkel és humorral tele van tűzdelve, így abszolút élvezhető volt a lényegi történet nélkül is. Sokszor dúdolgattam, énekeltem a dalokat, és most is kellemes volt a lejátszási listát átpörgetni. Már akkor is hatással volt rám a film, minden alkalommal, miután megnéztem, elhatároztam, hogy megnövesztem a hajamat, hogy én is olyan szuper frizurákat tudjak készíteni, mint amilyeneket a női szereplők viseltek. És bambit akartam inni. Nem tudtam, hogy mi az, de akartam, mert ott is azt itták élvezettel. Aztán később, mikor idősebben is megnéztem, egyre több dologra fény derült számomra, hogy az idilli hangulat csak karikatúra, miért olyan nagy dolog, hogy valaki Coca Colát ihat, és miért vágynak a fiatalok Helsinkibe, a vasfüggönyön túlra.

296

Az alaptörténet: 1962 augusztusában a kánikula és az unalom uralta az emberek hangulatát. Aztán a KISZ meghirdette a Ki mit tud?-ot, ami mindenkit felrázott. A győztes elutazhat Helsinkibe, ami a kitörés lehetőségével (mert „Helsinki az Nyugat-e?”) kecsegtet, így el is indul a felkészülés a legkülönfélébb előadásokra: tánczenekartól kezdve az erőművészen át a népdalcsoportig. Közben a szerelem is természetesen felüti a fejét, és a remény az, ami örökösen mindenkiben benne van, ami hajtja a szereplőket, hogy ők is végre élhessék az édes életet. Az egyik jelenetben a moziban ülve konkrétan megőrül a tömeg, mikor a vásznon megjelenik Anita Ekberg a szökőkútban. Végül kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik, mégsem mindenkinek egyenlően elérhető reménysugár a Dolce Vita. A filmben érdekes az operatőri munka is, az egész hangulaton sokat dob, hogy bizonyos jelenetek gyorsítva, bizonyosak pedig lassítva vannak, így még jobban és jobban karikíroz mindent és mindenkit. Kedvenc szereplőm mindig is Mancika volt, a csinos szőke nő, aki (természetesen) szintén az édes életre vágyott, így elutazott külföldre hírbemondónak. Valóra vált az álma. Szó szerint idézve: „A tévénél vagyok. A Csehszlovák kísérleti adás tartalék bemondója vagyok fizetésnélküli szabin, és hazajöttem”. Szerintem nem kell tovább ecsetelnem az irónia jelenlétét. Extra érdekesség: az őt játszó színésznőt (Nagy Natáliát) gyakran el lehet csípni Hajdúszoboszló utcáin nyáron, mikor a könyveit dedikálja. Nézzétek meg a Csinibabát, mert ez egy nagyon jó magyar film, vicces, az idősebbeket elröpítheti a kellemes nosztalgiába kellően kritikus hangulatban, a fiatalokat pedig megfoghatják a szuper dalok.

CSINIBABA (magyar zenés vígjáték, 1997, 100 perc)

Rendező: Tímár Péter

Forgatókönyv: Tímár Péter

Szereplők: Gálvölgyi János (Simon bá’), Revizcky Gábor (Cézár), Almási Sándor (Attila)

Pontszám: 8/10