Május 30. és június 4. között egy egyhetes kurzusnak ad otthont az ELTE Lánymányosi Campusa, amely a fehérje-fehérje kapcsolatok számítógépes analízise köré épül bioinformatikai és rendszerbiológiai szempontból.

A kutatóknak szóló kurzus utazik a világban. Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy részt vegyenek rajta, bár sokan jelentkeznek minden évben, mert olyan vezető bioinformatikai szakemberek és oktatók tartják, akik maguk is aktívan részt vettek a fehérjék és azok kölcsönhatasáinak feltérképezéshez szükséges alapvető bioinformatikai eszközök kifejlesztésében A kurzus zártkörű, és sajnos csak négy magyar kutatónak lehetett helyet biztosítani, azonban a plenáris előadások és az unseminar szabadon látogathatók. Erre szeretnénk most invitálni Titeket!

Miről szólnak a plenáris előadások?

Három plenáris előadás lesz. Május 30-án, 16:00-tól Lars Juhl Jensen beszél nekünk az orvosi adatbányászatról és a hálózatos megközelítés előnyeiről. Betegségek, gyógyszerek és mellékhatások kapcsolatairól is lesz szó az előadás hatvan percében. Az előadó neve fémjelzi a STRING és STITCH adatbázisokat, melyekben fehérjék és egyéb molekulák, utóbbiban kifejezetten kismolekulák hálózati kapcsolatait írják le, mely információk a gyógyszerfejlesztésben hasznosulnak. Nagy mennyiségű klinikai adat elemzésének nehézségeiről és lehetőségeiről hallhatunk ezen a plenáris előadáson.

Május 31-én, 16:00-tól hallhatjuk Ora Schueler-Furman előadását, melyben a fehérje-fehérje interakciók in silico modellezéséről lesz szó. Ora részt vett a ROSETTA fehérjetérszerkezet-becslő program kidolgozásában, amely alapján fehérjehajtogatós videojáték is készült. A fehérjék három dimenziós szerkezetei kapcsolódásának modellezése révén megérthejük, hogy küldenek SMS-t a fehérjék egymás között. Előadása, amelynek címe: SMS in protein communication: How Short Motif Sequences are read and understood, egyben a Szentgyörgyi-előadássorozat része is.

Június 1-én, 16:00-tól a Toby Gibson, az EMBL (European Molecular Biology Laboratory) egyik molekuláris biológiai kutatócsoportjának vezetője tart előadást a fehérjék moduláris szerkezetéről és a sejt szabályozó mechanizmusainak működéséről. Az előadó a fehérje-térszerkezet és -funkció közötti kapcsolat felderítésének világhírű szakembere. Új megközelítéssel létrehozott adatbázisa tartalmazza az eukarióta fehérjék lineáris motívumait, ezzel lehetővé teszi olyan apró funkcionális modulok felismerését, amelyek alapvető szabályozási folyamatokban vesznek részt. Ezek a lineáris motívumok határozzák meg a kinázok és foszfatázok célpontjait, vagyis hogy egy fehérje mikor és hol lesz aktív a sejtben, vagy hogy mikor kerül lebontásra.

Mindhárom előadás helyszíne a Szabó József előadóterem.

12953_2013_Article_459_Fig1_HTML

Mi is az az unseminar?

Az unseminar egy közösségi esemény, amely május 31-én, 19:00-kor kezdődik a földszinti Arénában. Célja a bioinformatikai közösség összekovácsolása, hogy kötetlen beszélgetés keretén belül ötletek, ismeretek cseréljenek gazdát, miközben személyes kapcsolatok alakulnak ki, amelyek akár jövőbeli kollaborációk formájában is manifesztálódhatnak. Az esemény elsődleges célja a kötetlen hangulat kialakítása, ezért a tervek szerint (a speed-dating módszert alapul vevő) speed networking nyitja a szeánszot. Majd kis csoportok alakulnak, amelyekben a résztvevők megbeszélhetik, összehasonlíthatják, megvitathatják az általuk használt különböző módszerek előnyeit és hátrányait.

Az unseminar jelensége Aidan Budd nevéhez fűződik. Aiden hivatásos közösségépítő a heidelbergi EMBL kutatóintézetben, és fontosnak tartja, hogy a kutatóintézet szakemberei ne csak hivatalos keretek közt találkozzanak egymással. A találkozás célja egyben az open science szellemiségébe történő bevonás is, miszerint a tudás mindenkié. Aki eddig nem érdeklődött a bioinformatika iránt, az ezen az eseményen számos bioinformatikai eszközzel és egyéb számítógépes applikációval ismerkedhet meg, amelyek számára is fontosak lehetnek. Aki már bioinformatikával foglalkozik, az pedig tovább bővítheti ismereteit az elérhető tudományos szerszámkészletről.

EMBL szimpózium

Mindezen felül június másodikán délután zajlik majd az EMBL szimpózium, amelyet Buday László, az MTA TTK Enzimológiai Intézet igazgatója nyit majd meg. A délután során betekintést nyerhetünk az EMBL és a magyar kutatás közös jelenébe és jövőjébe, illetve fél órás előadásokat hallhatunk különböző izgalmas témákban. Az első előadáson Toby Gibson fog beszélni a patogén fehérje motívumok mimikrijéről, majd Barabás Orsolyát hallgathatjuk meg, aki az ugráló gének működési mechanizmusairól tart előadást. Harmadikként Lars Juhl Jensen-től tudhatunk meg többet a gének hálózatáról.

Miért vegyek részt ezeken az eseményeken?

Mert a világ élvonalába tartozó kutatók mutatják be a kutatási területeik forró pontjait, amelyek mentén formálódik a tudomány. Mert ritka alkalom, hogy ilyen nagyszabású rendezvényt szerveznek Magyarországon, és ez véletlenül éppen a mi épületünkben zajlik majd. Mert egy ilyen rendezvényen bármi előfordulhat, akár a jövendő témavezetődet is megismerheted. Mert a kurzus, az előadások és az unseminar is angolul zajlik, így válik ez az esemény alkalmas helyszínné ahhoz, hogy gyakorold a szakmai angolt.

További információk a http://dosztanyi.web.elte.hu/embo.html oldalon találhatók.

Csíkosfejű nádiposzáta