Az előző alkalommal a mentorrendszerbeli élményeimet írtam le, és úgy érzem (kicsit ehhez kapcsolódóan), a gólyatábori eseményekről is érdemes beszámolnom az én szemszögemből. Tehát, az első ilyen gólyatábor a Természetgyógyász GT volt, ahova ugyancsak videót készíteni mentem, ám most Lívia is csatlakozott hozzám, aki a 2. napig lent is maradt a táborban.  Ahogy az lenni szokott, a Keleti pályaudvaron gyülekezett a csapat, amelynek a kis részét már ismertem, hiszen azok a mentorok is jelen voltak, akiket a Mentorrendszerből fakadóan már találkoztam. Szóval – főleg, hogy Livus is ott volt – volt kivel beszélgetnem akkor is, amikor épp nem snitteket készítettem a gyülekező tömegről. Nem kellett sokat várnunk, hamarosan indult a vonatunk, úgyhogy mi is elindultunk a vágányok felé. A cél egyébként Bükkszék volt, egy észak-magyarországi falucska. Az út  nem volt hosszú, az utolsó 10-15 percet már busszal tettük meg a táborig. A sofőrtől megtudakoltunk minden fontosat, többek között, hogy hol van, és meddig van nyitva a helyi kis-, és dohánybolt. Ekkor még nem tudtuk, hogy ezt majdhogynem értelmetlen volt megkérdezni, ugyanis a szervezést ismét a BME látta el, akik híresek a szigorról, és a hihetetlenül fura és rosszindulatú biztonsági őreikről, így a kijárkálást nehezebb volt megoldani, mint gondoltuk. Szerintem az azért megkérdőjelezhető, hogy még a szervezők sem igen hagyhatták el a tábor területét, így én is sokszor úgy éreztem magam, mintha egy börtönben lennék. (Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam.)
Megérkezésünk után megkaptuk a szervezős pólónkat és badge-ünket, és indulhatott is a 4 napnyi „tömény” munka. A kaja teljesen elfogadható volt, egyszer sem éreztem, hogy de jó lenne kimenni, venni valami elemózsiát. Egy alkalommal azonban mégis el kellett hagynom a tábor területét, aminek a megszervezése nem volt éppen zökkenőmentes, de végül nagy nehezen engedélyt kaptam, hogy elemet szerezzek a videós ledembe. A történetben az volt a legviccesebb, hogy még egy biztonsági őr is megkért, hogy hozzak neki fogkefét, ugyanis ő sem hagyhatta el a tábort. Miután a 40 fokban sikerült letalálnom a kisbolthoz és mindent megvennem, amire nekem és másoknak szüksége volt, rájöttem, hogy átvertek, és a boltos néni szívvel-lélekkel kétszer annyit számolt az egyik csomag elemre, mint amennyit kellett volna, de a „pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el”, úgyhogy megsemmisülve értem vissza lakhelyemre, ahol ismét átkutattak, hogy nem csempészek-e be véletlenül egy üveg kólát. A szakos napon nekem is elő kellett adnom a Nyúznál való videózás-fotózás lehetőségéről, ami szerintem egész jól ment, nem izgultam annyira, mint amennyire előtte gondoltam. Ez volt a Természetgyógyász GT, ismét sikerült új emberekkel megismerkednem, sokat dolgoztam, de emellett azért volt egy kis bulika is. Tudjátok, csak a szokásos.
Hazaérkezésem utáni napon már indulhattam is Bódvarákóra, a Geo-Bio SE-PAK gólyatáborba. A vonat megérkezése után volt 24 órám, hogy mindent kimossak, feltöltsem a kamera akkumulátorait és hogy valamelyest összeszedjem magam a 4 napnyi folyamatos munka-bulizás és rettenetesen kevés alvás után. Bódvarákóról tudni kell (ha valaki esetleg nem lenne vele tisztában), hogy ott sátrazós téma van, tehát sem kényelmes ágy, sem meleg víz, sem lehúzhatós wc nincs (kivéve a szomszédos vendégházat, de arról majd később). Tehát elég fáradtan vágtam neki a nyár második gólyatáborának, ami egy hét extrém hőingadozás és időjárásnak való kiszolgáltatottság. Mindezek ellenére életem egyik legjobb döntése volt, hogy anno gólyaként lementem Bódvarákóra, nagyszerű élményekkel és barátokkal gazdagodtam az alatt az egy hét alatt.

Térjünk vissza a jelenbe! A terv ezúttal kicsit más volt, mint a Természetgyógyász GT esetében. Hivatalosan most is videós voltam, de mivel előző nyáron én is itt voltam gólya, nem akartam annyira túlzásba vinni a munkát. Ebbe a táborba jött el a legtöbb ismerősöm és barátom, így én is inkább kikapcsolódni akartam, mint a filmezéssel foglalkozni. Ennek ellenére tudtam, hogy az egésznek a végén ugyanúgy le kell gyártanom egy videót és próbáltam nem is kötelező feladatként tekinteni a videózásra, de rá kellett jönnöm, hogy ha ott vannak a barátaid is, nagyon nehéz nem rossz szájízzel gondolni arra, hogy néha meg kell mondanod a cimboráidnak, hogy most nem tudsz velük tartani, mert dolgoznod kell. Ennek ellenére sikerült nagyon sok időt töltenem azokkal, akik fontosak számomra, ráadásul még állomást is vittünk. Ezt az egész „állomásvivést” elég durva előkészületek előzték meg, nagyon sokat gondolkodtunk a feladaton és ahhoz képest, hogy ez tényleg nem olyan nagy dolog, sokszor megkérdőjeleztük magunkban, hogy menni fog-e egyáltalán. Aggodalmunk felesleges volt, ugyanis a feladatok extrémsége és elborultsága ellenére holtversenyben elsők lettünk az állomások versenyén, annak ellenére, hogy voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki a feladatainkkal kapcsolatban. Tudom, lehetetlen olyan állomást szervezni, amit mindenki szeret és elfogad, az is nagyon sokat számít, hogy milyen az állomás tagjainak a kisugárzása, mennyire tudjuk lelkesíteni a gólyákat, mennyire tudjuk velük elhitetni, hogy élvezni fogják a feladatokat, amiket meg „kell” csinálniuk. Tehát tényleg azt vettem észre, hogy több mindenen múlik az állomás sikere, de a gólyák szempontjából tényleg azt tartom a legfontosabbnak, hogy ne ijesszük meg őket, hogy ne éreztessük velük, hogy felsőbbrendűek vagyunk csak azért, mert mi mondjuk meg nekik, hogy mi a feladatuk. Szerintem, mint felsőbbéves, egy gólyatáborban az a legcsodálatosabb, ha képesek vagyunk úgy beszélgetni egy gólyával, mintha a szaktársunk lenne. Természetesen ott, abban a pillanatban mi vagyunk azok, akik tapasztaltabbak az egyetemi élettel kapcsolatban, de amint elkezdődik a szorgalmi időszak, mindannyian egyenlőek leszünk ebből a szempontból is. Lehet, hogy továbbra is több ivós és vizsgázós történetünk lesz, de voltaképp mindannyian egy csónakban evezünk.

Fontos megemlíteni, hogy egy nap Rákón sokkal fárasztóbb, mint egy nap egy bármilyen másik gólyatáborban. A sátorban való alvás sokkal kevésbé pihentetőbb, főleg úgy, hogy az emberek többsége nincs hozzászokva (bevallom én sem, csak bódvarákók alkalmával szoktam sátorozni), tehát a kevésbé minőségi alvás miatt az ember még fáradékonyabb, főleg úgy, hogy a hatalmas hőingás rengeteg energiát kivesz az emberből. Nappal a hőség szedi az erődet, este pedig a hideg. Higgyétek el, most nem szidom Bódvarákót, tényleg ez a legjobb hely a világon, de megvannak a hátrányai. A jó hír, hogy a rengeteg élmény és buli minden rosszat elfeledtet veled. Az előző sorokban leírtak ellenére sokat videóztam, és sokszor volt is kedvem hozzá. Tényleg jó érzés megörökíteni a legvidámabb pillanatokat, és a végén abból egy olyan összeállítást csinálni, ami egyrészt meghozza az emberek kedvét ahhoz, hogy eljöjjenek a legközelebbi ilyen eseményre, illetve azok, akik ott voltak, a videó megnézése után rögtön vissza akarnak menni. Szerintem a bódvarákós videó is így sikerült, és talán azért, mert mérhetetlenül odavagyok az egészért, ami ott történik minden augusztusban, lassan már 33. éve. Éppen ezért nagyon várom már a TéTéKás GT-t, mert itt most mindenki ott lesz, és hiszem azt, hogy ez nem fog elvenni az élményből, hiszen együtt többre lehetünk képesek.

Ugorjunk is két hetet az időben a Tanári Napokra, amiről azt az infót kaptam, hogy „…ne aggódj, ez lighty lesz, nem kell túltolni sem a bulikát, sem a munkát!” Hát, félig így is lett. Pintér Korni jóvoltából ezúttal autóval érkeztem, így nem kellett nekem is leszafariznom vonattal Szolnokra, a társasággal. A csavar az egészben az volt, hogy érkezésem pillanatáig nem volt biztos, hogy tényleg lent maradhatok-e, ugyanis egy kommunikációs hiba folytán nem voltam a névsorban, így hivatalosan be se engedhettek volna. Nagy szerencsémre a főszervező, Kanti Eszter megoldotta a problémát, és végül nem kellett egyedül hazamennem. Nagy megnyugvás volt, hogy a házunk ezúttal egyike volt azoknak, amik a legközelebb voltak a közösségi teremhez, így nem kellett hosszú sétákat tenni a „bázis” és a bulihely között. Egyébként ezúttal dokumentálás téren sem voltam egyedül, ugyanis Maszlag Szilvi volt a „fotós a házban” így volt kivel szívatni egymást. A legszomorúbb dolog ez alatt az esemény alatt az volt, hogy már lehetett érezni az őszt, így a 3 nap alatt végig a farmeremben voltam, és nem is nagyon igényeltem, hogy rövidnadrágot vegyek. Mint ahogy lenni szokott, néhány gólyát itt sem kellett félteni, gondolok itt arra, hogy meg lettem kínálva vodka-tejjel, aminél undorítóbb dolgot még életemben nem ittam, de az ötletgazda esküszik rá, hogy nincs ennél finomabb ital kerek e világon. Mielőtt elfelejtem, a tábor témája a retro életérzés volt, így a bulik is többé-kevésbé ebben a szellemben folytak, ami minden estének megadta a jó hangulatot. Annak ellenére, hogy lightynak volt beharangozva ez az egész, elég jókat mulattam az esték folyamán, és sokak szerint ennek a tábornak az aftermovie-ja sikerült a legjobban mind közül. Hát, nem tudom, de az biztos, hogy jól éreztem magam. Ezek voltak tehát a TTK-s gólyatáborok, plusz Bódvarákó.