Össz-ELTE-s bulika korcsolyával a lábadon.

Február 15-én hosszú évek óta először ismét megrendezésre került az ELTE Jeges Est, az ELTE közös projektje a Városligeti Műjégpályán.

 

Fontos leszögeznem, hogy nemigen szeretek korcsolyázni. Nem mondanám, hogy ultrabéna vagyok benne, valahogy mindig sikerül elbotorkálnom a jégen, azon egy-két alkalom során, amikor télen a Városligetben járok. Lehetséges, hogy azért nem vagyok oda ezért az egészért, mert alapból ki nem állhatom a telet. Hideg van, kabátot kell hordani, hetekig fáj a torkom satöbbi. Biztos vannak, akik találnak szépséget ebben az évszakban, de én nem bánnám, ha a tél csak karácsonyig tartana. Éppen ezért próbáltam nem úgy gondolni erre a Jeges Estre, hogy most korcsolyázni megyünk. A terv az volt, hogy először elmegyünk egy kicsit kocsmázni, majd utána nem sokkal nyitás után megjelenünk a Városligeti Műjégpályán, aztán hülyülünk, miközben azt nézzük, ahogyan a másik a jégen szerencsétlenkedik, és mindeközben próbáljuk nem észre venni a volt osztálytársunkat, akit egész életünkben utáltunk, de pont ÁJK-ra jár. Amint láthatjátok, mindent előre elterveztem, és az elképzeléseim valamelyest egyeztek is a valósággal. Az estét az UdvaROMban kezdtük, ahonnan fél kilenckor indultunk el a Városliget felé, ugyanis arra számítottunk, hogy ha fél órával később érkezünk, akkor már le fog menni a sor, és szekrényünk is lesz, ahova le tudjuk pakolni a cuccainkat, ugyanis nemigen volt kedvünk még a ruhatárnál is sorba állni. Az igazat megvallva, ettől függetlenül az után a pár sör után már nem igazán érdekelt minket a sor, pedig érdekelhetett volna, ugyanis kilométeres embertömeg hömpölygött a bejárat előtt.   Majd később is ki fogok térni arra, hogy ez miért is volt probléma azon túl, hogy a hidegben kellett ácsorognunk. Szóval, szerencsére bőven a bejutás pillanatában is hatott a Bulinegyedben feltankolt alkohol, így tényleg nem volt sem kedvem, sem időm azon problémázni, hogy mennyire nem szeretek korcsolyázni. Nagy nehezen felvettük a korcsolyákat, és átadtuk magunkat a végtelen bénázásnak a jégen. A DJ-kel tényleg nem volt semmi probléma, egész jó zenéket toltak. Voltak tipikus korcsolyázós zenék, illetve olyanok is, amiket egyetemista létünkből fakadóan rendszeresen hallunk, így tényleg volt egy kis ELTE-s feelingje az egésznek. Nem is beszélve arról, hogy a korcsolyázás iránti ellenszenvemet csak növelik az ötéves jövendőbeli olimpikon-gyerekek, akik rendszeresen két centire suhannak el mellettem hátrafelé menet a pályán, kibillentve engem a megszokott botorkálós tempómból, és még meg is ijedek tőlük. Na, ők most nem voltak jelen szerencsére, csak kissé ittas egyetemisták, akik tényleg nem bántottak senkit. Emellett viszont fontos megemlítenem a különösen morcos security-s bácsikat, akik lehet, hogy nem voltak hozzászokva a bulizós egyetemistákhoz, és ahhoz, hogy éjfélig dolgozniuk kellett. Onnan tűnt fel ez az egész, hogy a cimbikkel egyszer sikerült kollektívan elesnünk, majd az egyikük poénból a lábamba kapaszkodott, amire én is megint elestem, de ezzel tökre nem volt baj, mert mindannyian röhögtünk, és nem is zavartunk senkit. Erre megjelent a két fent említett szekus fazon, és az egyikük szétoltott minket, hogy ne itt öljük meg egymást. Ezután a másik mindenféle kreativitást mellőzve csak annyit tudott kinyögni, hogy „ja”. Szóval igen, ez egy kicsit fura volt, de próbálom nem ez alapján megítélni az estét.


Ezek után igazából tényleg nem történt semmi különös. A buli vége felé elkezdték kisorsolni a tombolákat, ahol elég értékes nyereményeket lehetett nyerni, de ez szokás szerint nem érintett engem, ugyanis soha nem nyerek sehol semmit.
Egy picit vissza kell térnem a beengedésre és arra, hogy csak éjfélig tartott a rendezvény. Mint már említettem, rettenetesen hosszú volt a sor, ami értelemszerűen erősen rontott a beengedés gyorsaságán. Ezt a szervezők azzal próbálták javítani, hogy azokat is beengedték, akik otthon hagyták a jegyüket és csak egy rendelési azonosítót tudtak mutatni. Ezzel tényleg nincsen semmi baj, nagyon örültem neki, hogy ekkora rugalmasságot mutattak. Sajnos ezzel együtt is volt egy probléma. A beengedés alapból is későn kezdődött, ha jól tudom, fél kilenctől lehetett bemenni, ami a nagy sor miatt sokaknak kitolódott fél tíz-tízre, ami éjféli zárással nagyon rövid korcsolyázást biztosított a vendégeknek. Talán tényleg ez volt a legnagyobb probléma a rendezvénnyel, a morci biztiőrök mellett. Ahhoz képest, hogy a beengedés elég döcögős volt, úgy érzékeltem, hogy a korcsolyák visszaváltása, és a ruhatáros dolgok elég gyorsan mentek, így tényleg mindenki elindulhatott hazafelé, az éjszakai buszok korlátozott kapacitása végett az Andrássy úton egészen az Oktogonig gyalog, a hatalmas téli mínuszokban. Hát igen… szafari.

Tóth Bálint

toth.balint@nyuz.elte.hu