Túl a bringázáson

Ebben a cikkben olyan rendezvényekről, kampányokról és szervezetekről olvashattok, amelyeknek közük van a kerékpározáshoz. Vannak, akik kirándulásokat szerveznek, van, ahol bringás kiegészítőket vehettek és van, ahol a rászoruló embereken segíthettek. Csatlakozzatok bátran, és legyetek egy (vagy több) jó közösség tagjai!

A Bringázz a munkába! kampány célja, hogy népszerűsítse a mindennapi kerékpáros közlekedést. A 2008 óta évente két alkalommal, tavasszal és ősszel megrendezett öt hetes kampányban alkalmanként átlagosan több mint 10 ezren bringáznak munkába. A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együttműködésben szervezi a kampányt. Regisztráció után egy közlekedési naplóban kell vezetni a napi letekert kilométereket. A kampány végén a nyolc alkalmat teljesítők oklevelet kapnak és részt vehetnek egy ajándéksorsoláson. Aktivisták tanítanak kerékpározni lelkes kezdőket és fásult járdázókat a forgalomban. Ingyenes elméleti és gyakorlati kerékpáros oktatás minden hónap második és negyedik vasárnapján 14 órakor a kék metró Arany János utcai megállójánál a Magyar Kerékpárosklub Belvárosi területi szervezete jóvoltából.

„ELTE KERÉKPÁROSOK BARÁTI KLUBJA, VAGYIS AZ ELTE-KER”

A klub azért jött létre, hogy a (nem csak) ELTE-s kerékpárosokat egy közösségbe tömörítsük. Szervezünk mindenféle programot (kirándulásokat, pikniket, előadásokat, beszélgetéseket) a kerékpározással kapcsolatban. Csatlakozz, ha te is szeretnél egy vidám közösség tagja lenni és értesülni a jó kis programokról! Bővebb infó: eltekerjunkegyutt@ gmail.com vagy ELTE-Ker Facebook oldal.

„BIKEKITCHEN – SZERELD MAGAD BRINGASZERELŐ MŰHELY”

A Bringakonyha egy „csináld magad” bringaszerelő műhely, ahol szerszámaik segítségével tapasztalt szerelők felügyelete mellett megszerelheted a bringádat, illetve ahol gyűjtenek és felújítanak kerékpárokat az arra rászorulóknak. Honlap: http://www.bringakonyha.hu/

„BRINGÁS BOLHAPIAC MINDEN HÓNAP MÁSODIK SZOMBATJÁN”

A Szimpla Bringás bolhapiac minden hónap második szombatján vár mindenkit hazai tervezők bringás termékeivel (bicikligumiból készült öv, pólók, matricák stb.). Mindemellett használt és új biciklik, alkatrészek is beszerezhetőek a vásáron. A helyszín a Kazinczy utcában lévő Szimpla Kert.

„TEKERJ ÉS SEGÍTS! – BUDAPEST BIKE MAFFIA”

A Budapest Bike Maffia egy civil szerveződés, amelynek célja a hajléktalan, idős, illetve azon rászoruló emberek segítése, akiknek az alapvető élelmiszerek, illetve egyéb, az élethez nélkülözhetetlen dolgok beszerzése is gondot okoz. Az adományok célbajuttatása természetesen kerékpárral történik. Bővebben a Facebook oldalukon vagy a bázisukon, a Szimpla Kert Information Barban tájékozódhattok. Jelenleg a Lea Otthonban élő anyukáknak és babáknak gyűjtenek.

Szabó Eszter
ELTE TTK
kerékpáros projektkoordinátor

Félévfolyam: 
44
Szám: 
11

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.