Mozdulj ELTE!
Félúton jár a Tavaszi Sportvarázs
Mi is az a Tavaszi Sportvarázs? Milyen programok voltak eddig és hogy sikerültek ezek? Mi jön még? Miért érdemes részt venni rajta? Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket igyekszem megválaszolni sportbiztosi szemszögből. Persze ez a nézőpont gyakran összemosódik az én véleményemmel, de egy biztos, mozdulj ELTE!
Lassan három hónapja annak, hogy a többi kar Sportbiztosával, -referensével, -koordinátorával egy sportbizottsági ülésen beszélgettünk arról, hogy a rendezvényeinken vagy a sportösztöndíjas edzéseken milyen kevés hallgató vesz részt. Kerestük a probléma okát, a megoldást arra, hogyan bírjuk rá a hallgatókat, hogy elhiggyék, sportolni jó és fontos, és az ELTE-n nem kevés lehetőség van rá. Van nyolc karunk, rengeteg hallgatónk, sportlétesítményeink, illetve vagyunk mi, hogy a hallgatók figyelmét ezekre a létesítményekre és a bennük zajló eseményekre irányítsuk.
Valahogy mégsem hatékonyan működik a sportélet. Ennyire azért csak nem lehet lusta Magyarország egyik legnagyobb egyetemének diákserege! Persze minden évben vannak fanatikusaink, bevált csapataink, lelkes újoncok, de mi többet szeretnénk: töltsük meg a csarnokokat, termeket, edzésidőket, kolipályákat! A tömegsport valójában legyen Tömegsport. Arra jutottunk, hogy össze kell adnunk energiáinkat. Persze nincsenek gyűrűink és nem hívhatjuk csak úgy a Sport Kapitányát, hogy hirtelen mindent megoldjon. Van viszont lelkesedés, sport iránti elkötelezettség, hit, kreativitás, és „szív”, így ezekből megszületett a Tavaszi Sportvarázs. Az eddigi szétdarabolt, Budapesten elszórt kari sportrendezvényeket összegyetemivé próbáljuk formálni. A cél, hogy egy TTK-s hallgató a TÓK Sportnapból ne a TÓK-ra figyeljen, hanem a Sportnapra, és felüljön a 61-es villamosra, majd nevezzen, sportoljon. Azt, hogy egy PPK-s az 5vös 5km minimum egyszeri lefutását az itt töltött évei alatt ugyanúgy szívügyének érezze, mint egy TTK-s hallgató.
Az első lépcső az össz-ELTE-s tudat, össz-ELTE-s sport felé épp ezért a Márciusi Sportnapok volt. Március 17-18. Két nap, két helyszín, három rendezvény, több mint 500 hallgató. Kezdésnek kiváló. Kezdjük a 17-i sportnépszerűsítő kampánnyal, ahova TTK HÖK Sportbiztosként, de mégis magánszemélyként látogattam el. Hogyan is hagyhattam volna ki ezt a remek alkalmat, amikor egy helyszínen lehetett kipróbálni olyan kevéssé ismert mozgásformákat, mint a kangoo vagy a TRX; sportösztöndíjasokkal beszélgetni, vagy éppen elismert sportolók véleményét hallgatni a verseny- és az egyetemi sportról. Másnap már az aerobic-napé és az éjszakai sporté volt a főszerep. A helyszín a jól ismert BEAC-csarnok volt, tulajdonképpen délután 4-től reggel 8-ig tele volt az épület. Kezdésként pilates, aerobic és zumba vitte a prímet, majd este 8-tól kezdődhetett a foci-, kosár- és röpibajnokság egészen addig, amíg a főszervező jelképesen le nem fújta a fehér és fekete csapat meccsét.
Mire ez a cikk megjelenik, az április programok (Karok Közötti Sportnap, TÓK Sportnap, ePDF) már lezajlanak, azért remélem, hogy a májusi sporthétvégét, azaz a 12-14-i dátumot mindenki beírja a naptárába, illetve május 12-én délután 5 óra 5 perckor minél többen ott lesztek a jubileumi 20. 5vös 5km rajtjánál!
Sportbiz


Hozzászólás