Márciusban került megrendezésre a SCIndikátor néven futó tudománykommunikációs verseny, melyben három ELTE-s hallgató jutott fel a dobogóra. A verseny jeligéje “mesélő tudomány”, ám most ők mesélnek nekünk a versenyről.

Természettudósként – műveljük akármelyik ágát e széles területnek – talán gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy szűkebb vagy tágabb környezetünk nem teljesen érti mivel is foglalkozunk valójában. Messzire vezető kérdések merülnek fel annak kapcsán, hogy milyen következményeit látja a természettudományok összessége, a természeti rendszerek állapota és akár a teljes emberi társadalom is annak, hogy a tudomány – ide értve a tudományos módszert és a tudomány eredményeit is – kevéssé ismert és még kevésbé megértett az emberek sokaságának körében. Tekintettel arra, hogy jelenleg az ELTE-n kimondottan tudománykommunikáció képzés nem zajlik, még jobban felértékelődik egy-egy, a területet felölelő esemény. Ahogy az a tény is, hogy egy ilyen országos verseny döntőjén ELTE-s hallgatók foglalták el a dobogót. Őket kérdeztem a versenyről, a kutatási témájukról és arról, hogy hogyan jutottak el ezen témákhoz.

 Először Kiss Tamást biológia-kémia tanári szakos hallgatótársunkat kérdeztem SCIndikátoros élményeiről. Igazából kérdezni sem kellet, magától elkezdte mondani, hogy mivel foglalkozik. Az elején leszögezte, hogy bár tudománykommunikációs verseny, nem szigorúan véve egy természettudományos probléma megoldásán dolgozik, ezért némi óvatossággal is közelítette a versenyt, hogy amivel ő foglalkozik az mennyire illik bele.

 

A versenyben bemutatott előadásom címe: “Természettudományos kísérletekkel a krónikus betegek gyógyulásáért”. Ebben azt mutattam be, hogy mit tud a természettudomány oktatása nyújtani a betegségük okán iskolapadból kimaradó gyerekek számára, valamint miben tapasztalhatunk más hozzáállást, nem ritkán átlagon felüli motivációt körükben a tanuláshoz.

Tehát nálad a természettudomány eszköz, és a vizsgált probléma – vagy sokkal inkább gyakorolt problémamegoldás – a pedagógiai problémák körébe esik?

Igen, azt kell látni, hogy a környezetük másként határozza meg őket, a kortárskörnyezettől való elszigetelődés nagyon meghatározó. Esetükben a szülő-gyermek kapcsolat is más, mert a szülő is a betegséget és a gyógyulást helyezi előtérbe ezáltal félig-meddig orvossá válva. A legmotiváltabb gyerekek sokszor azok közül kerülnek ki, akikkel csak Skypeon keresztül zajlik a tanítás. Talán pont amiatt, hogy az iskolaélmény bármiféle pótlása kapcsolatot jelent számukra a kortársakkal. Még ha nem is vonzódik különösebben a kémia iránt, tudja, hogy ugyanazt a kovalens kötést utálhatja ugyan úgy, ahogy azt a vele egyidős gyerekek teszik. A tanulás csökkenti is valamelyest a betegség tudatot és célokat ad.

Lelkileg mennyire megterhelő beteg gyerekeket tanítani?

Néha vannak helyzetek, amelyekben elérzékenyülök, de segít az, hogy tanárként lépek oda. Persze meghallgatom őket az állapotukról, kezeléseikről, ha elkezdik mesélni, de nem beszélgetek velük ezekről. Amivel én segíteni tudom őket az az iskolaélmény valamiféle pótlása és az, hogy érdekes dolgokat mutatok nekik a világról.

Hogyan kezdtél el ezzel foglalkozni?

Többször volt, hogy nyáron táborokban dolgoztam, és egy nyáron túl későn kezdtem érdeklődni, már csak a Bátortábor maradt. Ott olyan örömöt tapasztaltam, mint még soha a résztvevő gyerekeken, a legapróbb dolgoknak is nagyon tudtak örülni. Ez hozta meg a kedvemet, hogy korábbi középiskolámnak, az Eötvös József Gimnáziumnak csatlakozzam a kórház suli programjához.

És hogyan kerültél SCIndikátorba?

Tavaly feldobta a Youtube, innen tudok róla. Az egyik szervezőt, Zsíros László Róbertet kérdeztem arról, hogy mit gondol mennyire illik ez bele, mert noha egyetemista vagyok nem kutatok. Arra jutottunk, hogy illeszkedik a SCIndikátorba.

Ezt követően Kincses Dánielt, a Fizika doktori iskola hallgatóját kérdeztem a versenyben szerzett élményeiről és témájáról illetve annak megválasztásáról.

A részecskefizika gimnázium óta érdekel, így a graduális képzésben is ezzel foglalkoztam, valamint jelenleg PHD képzésben is – Csanád Máté témavezetésével – ezt kutatom. A részecskefizikai kutatásokban létezik két csapásirány, a CERN-ben végzett nagy energiájú ütköztetések, és az amerikai Relativisztikus Nehézion Ütköztetőben (RHIC) alacsonyabb energián történő atommag ütköztetés. Ezek eredményeiből következtethetünk arra, hogy milyen volt a világegyetem az ősrobbanást követő pillanatokban.

Kötelező körkérdés, hogy ezeknek az alapkutatásoknak milyen gyakorlati haszna van a mindennapokban?

Ezen kísérletek mintegy melléktermékeként jönnek létre olyan eszközök, amelyek az élet más területein kerülnek hasznosításra. Ilyen például az orvoslásban alkalmazott protonnyaláb, amivel nagy pontossággal lehet tumoros megbetegedések esetén beavatkozni.

A részecskefizikánál és az ősrobbanásnál szűkebben vizsgálva, mi az a kérdés, amit pontosan megcéloztál kutatásodban?

Nagyon leegyszerűsítve, az erősen kölcsönható anyag fázisdiagramját szeretném megrajzolni. Ebben az esetben két tartományt tudunk megkülönböztetni, az egyik a kvark anyag tartománya a másik pedig az ahol már összetett részecskéről beszélhetünk. Analógiaként érdemes a víz fázisdiagramjára gondolni, amelyben a hőmérséklet és a nyomás függvényeként várható a víz szilárd, folyékony, vagy légnemű előfordulása. Ebben a fázisdiagramban létezik egy kritikus pont, (373 °C és 220,6 bar) e fölött már nem jellemezhető a víz folyadékként vagy gőzként. Én azt kutatom, hogy a kvark anyag fázisdiagramjában létezik-e ez a kritikus pont, és ha igen, hol.

Te hogyan bukkantál a versenyre?

Valójában már tavaly is jelentkeztem volna, csak lekéstem a jelentkezést. Fontosnak tartom az ilyen rendezvényeket, a kommunikáció területén sokat tanultam. Ezen a területen ez kiemelten fontos. Az emberek olykor elutasítják annak a lehetőségét, hogy egyáltalán képesek lehetnek megérteni, hogy ez miről szól. Másfelől örömteli, hogy a Higgs-bozon felfedezése óta egyre több az érdeklődő.

Végül Mihály Enikővel, Földrajz BSc-s hallgatótársunkkal beszélgettem a dendrokronológiai kutatásáról és arról, hogy ilyen fiatalon hogy talált ilyen nagy sikert arató kutatási témát?

Még két éve Bódvarákón az ELTE Geo-Bio gólyatáborában Nagy Balázs tartott inspiráló beszédet az akkori elsőéveseknek. Nagyon célratörően azt mondta, aki kutatni akar, az kezdje el. Még azon az őszön írtam neki, és figyelmembe ajánlott egy dendrokronológiával foglalkozó kurzust, valamint Árvai Mátyáshoz és Kern Zoltánhoz a téma ELTE-s művelőihez irányított.

Szűkebben vizsgálva mivel foglalkozol a kutatásban?

A dendrokronológia azon alapszik, hogy a mérsékelt éghajlati területeken az évszakok váltakozásának köszönhetően a fák növekedési fázisai követhetőek a fa évgyűrűin. Az évenkénti gyűrűk sorozata tulajdonképpen naptár a múltba. Fontos megemlíteni, hogy a környező országok komolyabb dendrokronológiai adatbázisokkal rendelkeznek, mint mi. Érdekességként megjegyezhető, hogy Németországban vagy Arizónában külön intézmények vagy külön fenntartott épületek foglalkoznak dendrokronológiai kutatásokkal, míg mi egyetlen egy erre berendezett műhelyben dolgozunk, de ez személyes tekintetben számomra előnyösként is értelmezhető, így ugyanis minden munkafolyamatot volt lehetőségem kitanulni.

Dendrokronológiai vizsgálat tárgyául többféle fa is szolgálhat: régészeti lelet, régi épületekbe épített gerenda, szubfosszilis fák, vagy recens fák. Én leginkább a recens fákat vizsgálom abból a szempontból, hogy milyen éghajlati tényező befolyásolja a kocsánytalan tölgy korai és kései pászta fejlődését. Ezzel egy adott évben esetleg negyed éves pontossággal is meg lehet határozni, hogy milyen klimatikus faktor hatott legerőteljesebben a fa növekedésére. És ha ezt megértjük, akkor idősebb mintákat vizsgálva lehetőségünk lesz a paleoklimatikus viszonyokra következtetni.

Ezek a kutatások azért komoly növényszervezettani ismereteket is feltételeznek, ezek a földrajzképzésben érintőlegesen sem kerülnek elő, mennyire volt nehéz ezen az interdiszciplináris tudományterületen megvetni a lábad?

Valóban sok szakirodalmat kell olvasni ahhoz, hogy a kutatás kevésbé földrajzi aspektusaiban is eligazodjak, de ugyanakkor személyre szabottnak érzem a területet, amúgy is gondolkodtam gimnáziumi éveim alatt a biológia BSc-n is.

Te honnan értesültél erről a tudománykommunikációs versenyről?

A tavalyi SCIndikátoron már részt vett egy ELTE-s barátom Becz Álmos, ő ajánlotta figyelmembe. Érdekesnek találtam a lehetőséget a kutatási témámmal összevetve is. Egyfelől a paleoklimatikus viszonyok változásának és a növényzet ehhez történő adaptációjának vizsgálata fontos kérdés a globális felmelegedés tükrében, másfelől kínálkozik, hogy egy természettudományos kérdésben adatforrás lehet egy Stradivari hegedű is, az laikusok számára is izgalmasan hangzik.

Én ezúton is köszönöm mindhármuknak, hogy az elmúlt hetek országos médiumainak megkeresése mellett pár percet áldoztak a Nyúzra is, és kívánom minden olvasónak, hogy jövőre akár TDK-n akár SCIndikátoron, akár mindkettőn méresse meg magát!

Lukács Károly