Négyeshatos
Ideálom
– Egész helyes az a srác – gondolta a lány. Bár igen nehezen tudta már nyitva tartani a szemét, hiszen egy eléggé nehéz napot kellett letudnia, de az imént felszállt jövevény üde látványa kissé felvillanyozta. – Szépek a szemei, a haja is tökre jól néz ki. De vajon én hogy festhetek? – töprengett, és elővett a táskájából egy kis tükröt. Egy pár pillanatig vizsgálgatta magát. – Atyaég, hogy nézek ki?
Feneketlen nyugalom
Persze mindketten tudták, hogy valami nem stimmel velük. Érezték, hogy a nyugodt park kívülállókként fogadta be őket, hiszen mindketten elütöttek a zavartalan miliőtől. A gyönyörű madárcsicsergés, a számtalan békés galamb szárnyrebbenése, a kutyákat sétáltató emberek és a boldog gyerkőcök önfeledt kacagásának a kompozíciójától.
Orgonavirágzás idején
Gyakran mondják, hogy az emberek teljesen közönyössé váltak. Nem érdekli őket, amit látnak, legyen szó bárkiről, esetleg olyasvalakiről, aki épp segítségre szorul az utcán: elsétálunk mellette, nem nézünk oda. Bedugjuk a fülhallgatót, és a saját zenénket hallgatjuk, nehogy meghalljunk másokat. Sokan beletörődtek ebbe, de én nem. És ezek után főleg nem fogok még egy jó darabig.
Az ötödik állomás
Még öt megálló. Nem, és nem! Nem én vagyok a hibás! Annyi belefektetett időm és energiám van benne, és én mindent megtettem érte, míg ő a karomba csimpaszkodva folyton csak édesen duruzsolt a fülembe! De ezen kívül? Semmit nem tettem ellene, amit bántásként tudnék elkönyvelni.
Áprilisi tréfa
Nem vicc. Tényleg megtörtént velem ez az eset, amit most az alábbiakban leírok nektek. Őszintén bevallom, kicsit kínos volt, és ott, a villamosmegállóban kis magyarázkodást követelt részemről apró meggondolatlan tettem.
May It Be
Amint az aluljáróba értem, átkapcsoltam robotpilótára. Fél kézzel előástam és felmutattam a bérletemet, majd a mozgólépcsőn jobbra helyezkedtem, hogy még véletlenül se akadályozzam azokat, akik az enyémnél eggyel korábbi szerelvény utasainak képzelték magukat.
Az élet szép
Lány. Sötétbarna, hosszú, hullámos hajjal, benne világosbarna rózsás hajpánttal. Blaha Lujza tér. Felhangzik a jól ismert, szokásos szignál angolul: „You can change to metro line two.” Ekkor egy idős néni és egy bácsi szeretetteljesen egymásra néznek, nem szólnak; látszik, hogy félszavakból vagy akár szavak nélkül is megértik egymást.
A Könyv
A reggeli álmatag sokaság egyhangúan dülöngélt a kanyargó járművön. Arcukon nyoma sem volt derűnek, messziről pedig egészen úgy tűnt, hogy aznapra rendre ugyanolyan színt öltött ábrázatuk: fakó szürkét. Na most ez persze lehetett attól is, hogy én magam sem voltam épp az éberség tetőfokán, ráadásul gondolataim is kissé homályosan kóvályogtak a villamos morózus utasterében, ami már önmagában is egy szomorú kezdése lehetett volna a napnak, de a puszta tény, hogy épp hétfő volt, ezen csak még tovább rontott.
Szupernagyi
Kellemes őszi napsugár simogatta arcunkat a tömött buszon. Ez a nyüzsgés és meleg a nyári forgatagot juttatta eszembe, persze a hering-partit leszámítva. Na, végre megérkeztünk. Vége a zötyögős útnak. Gondolataim egy nyaralás körül kószáltak. Mi másra is gondolhatna az ember egy ilyen szép reggelen?
Anya, lánya, anyja lánya?
Hideg van, de a tavaszi nap szikrázó sugarai egy kis mosolyt varázsolnak már az emberek fagyott arcára. Milyen jó, hogy a napszemüveg még tavaly nyárról a táskámban maradt!
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »

