Mozizóna

Sex és New York 2.

– vénkisasszonyok nyara

Azt hiszem, amikor Mózes utoljára felment a Hóreb hegyre, a Jóisten adott neki 3 kőtáblát, csak az öreg eltörte belőle a harmadikat és így azokat még esély sem maradt betartatni. Na most ezen olyan parancsolatok szerepeltek, mint pl.: Soha, de soha, ne készíts filmet abból, mit én sorozatnak szánok.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
0

Elsózott ügynök

 

Tudom, hogy sexista, meg nem a filmből van, de úgy döntöttem ez is bőven megteszi erről a filmről. Higgyétek el sokkal jobban jártatok még így is, mert a másik ötletem egy sószóró lett volna.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
0

Szex és New York 2.

A csábos csapat újra támad

Hat évadnyi képernyős szereplés után a négy örök barátnő, Carrie, Charlotte, Miranda és Samantha a második felvonást is teljesítették a mozivásznon. Ez önmagában is hatalmas csoda, pláne ha belegondolunk abba, hogy az első sem volt túl fergeteges.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
0

Poligamy: Több mint hárman párban

 

Mi sülhet ki abból, ha egy reggel az ágyból felkelve azt vesszük észre, hogy párunk mind külsőleg, mind belsőleg radikális változáson esett át? Valószínűleg nem túl sok jó dolog. Avagy mégis? Egy a filmből vett idézettel élve csak annyit mondanék: beszéljünk erről részletesen!

Félévfolyam: 
41
Szám: 
0