Mozizóna

A film már a második perctől magával ragadja az embert, „it rocks”, mondhatnám. Azért nem az első perctől, mert ennyi időt hagy a rendező arra, hogy beleszokjunk a fantasztikus karakterekbe. Nyilvánvaló a címből, hogy a sztori egy konyhán fog játszódni, azonban az, hogy mit sütnek ki nekünk, arra koránt sincs biztosíték. Ahogy belecsöppenünk a filmbe, úgy kap el a gépszíj, és ragad magával az egész. Ami először megtetszett, az a zene volt.

A feláldozhatók

Érdekesek azon mozifilmek, amelyek lefordíthatatlanok. Ilyenkor a hazai mumusok összedugják a fejüket és általában arra jutnak, hogy mint jelen esetben is, csak odabiggyesztenek valamit, ami megnyugtatja őket hivatásbeli kötelességtudatukban. Lehet, hogy semmi értelme, de ők megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

No, kérem tisztelettel, sikerül még mindig újabb és újabb lényeket előbányászni, akikkel még nem készült CGImese. Ezúttal baglyokkal. Akiket én speciel nagyon kedvelek, de állítólag a mérhetetlen bölcsességhez egy csomó vérszomjasság is párosul. Azonban, ahogy a legtöbb mesében, itt inkább a hősiességen lesz a hangsúly.

Az egész csak egy rossz álom?

Próbáltam valami hatásvadász képet betenni erről a filmről, de rá kellett jönnöm, hogy nem is az vágott földhöz, amit láttam ebben a filmben, hanem inkább, amit elképzeltetett. Szándékosan nem a félrevezető Eredet szót írtam le, ami ugyan nem egy akkora baklövés, mint általában szokott lenni, de azért ha jobban belegondolok, köze sincs az egészhez.

Rossz pénz nem vész el

A sorozatokból való filmkészítés mellett talán azok a filmek a legérthetetlenebbek, amik egyszer robbantottak egy nagyot – tudj’ Isten mivel – aztán éveken keresztül úgy tartották magukat, mintha nem is filmek, hanem kősziklák lennének, de végül, akár 20 év múltán is beadták a derekukat. És miért? Persze hogy a pénzért!

Groó Diána második filmje nemrég került a mozikba. A film road movieként indul, a főszereplő Lali zsugán elnyer egy csokit, aminek a papírjával nyer egy vadonatúj, piros Vespa robogót, ám a szajré csak Budapesten vehető át. A jellemfejlődésnek is tanúi lehetünk, mivel Lali csonka családban él, édesanyja egyedül neveli, és most nem csak a motorbiciklit, hanem apukáját is láthatja a nagyváros betondzsungelében.

Vincenzo Natali néhány kisebb költségvetésű filmmel már letette névjegyét, így valószínűleg a B filmek kedvelői már ismerhetik a munkáit. A Kockával lett ismert a neve, majd a Cypher után vált bizonyossá, hogy az előbbi film nem csak egy fellángolás volt, hanem Natali személyében egy tehetséges rendező mutatkozott be.

Luc Bessont mostanában legalább olyan divat fenyíteni, mint Guy Richie-t, és állandóan visszamenni Az ötödik elemig, mint az utolsó nézhető filmjéig. Inkább annak kellene örülni, hogy a mester befejezte a CGI-bohóckodást, és egy igazi tökös kalandfilmet hozott a vászonra még akkor is, ha a címszereplő nem rendelkezik eme szervvel.