Mozizóna

François Ozon legújabb filmje ezúttal is becses darabbá válhat a rajongók számára. Az elvont francia rendező filmjében nincs semmi jellemzően franciás vonás, hacsak az érzelmek központba állítását nem tekintjük annak. Nincs benne bugyuta, erőltetett párbeszéd, sem slampos viccek.

Nagy bajok vannak. Igazából minden téren, de a dolog ennél picikét összetettebb. Adva lenne ugyanis egy igen jó alapanyag – annyira jó, hogy az elmúlt tíz évben hasra ütésre is legalább ötven videojátékot tudnék mondani, ami hellyel-közzel ezt dolgozza fel. Az egyetlen nagy probléma a rendező személye, aki egyszerűen nem tud dönteni – ahogy a filmben látható hadnagy sem –, és mindenkinek szeretne megfelelni, aztán meg ez lesz belőle.

Talán még nem sokan gondoltunk bele abba, hogy mi várhat egy díjakkal teleszórt, világhírű tudósítóra az országos televíziózás leginkább lesajnált bulvárbandájában. Pláne ha a csapat élén egy túl lelkes, túl kevés rutinnal bíró és túl sokat fecsegő vezérpalánta osztja az észt.

„Zsír karaj, na csőzet!”

Owen Wilson fenti mondatával összefoglalható a Farrelly-tesók legújabb alkotása, vagyis visszataláltak a Keresd a Nőt! színvonalához. Létezik egy elmélet: „Ami tiltott, azért mindent megadnánk, sokszor nagy őrültségekre is képesek lennénk érte, viszont ami szabad, abban nincs semmi kihívás, így értéktelen.”

Ki ne játszott már el volna élete során legalább egyszer azzal a gondolattal, hogy milyen jó is volna utazási rovat szerkesztőnek lenni? Nos, Gulliver biztos, hogy nem. S nagyon úgy néz ki, hogy a készítők sem tartották ezt fontosnak, de ezt a hozzáállást már megszokhattuk.

Főhősünk a mai modern korban élő, egyszerű, szürke egér, aki megelégszik a láthatatlan beosztott szerepkörrel, a munkaidő alatti Gitar Herozással és Star Wars iránti rajongásával. Pedig – mint minden emberben – benne is meglenne az a képesség, hogy megmutassa igazi személyiségét.

Párosan szép az élet?

A szkeccsfilmekkel sosem könnyű. Senki sem mondja azt egy ilyen jellegű alkotásra, hogy élete filmje lenne, ezeket nem jelölik Oscarra, nem aratnak nagy sikereket, mégis mindig nagy figyelem övezi őket általában a neves alkotóknak köszönhetően. Azonban mindegyiknek kikerülhetetlen hibája az egyes történetek közötti színvonal ingadozás.

A Csak szexre kellesz rendezője az az Ivan Reitman, aki a kultikus Szellemirtókat rendezte, és olyan filmvígjátékokat, mint a Hat nap, hét éjszaka, az Ovizsaru, az Ikrek és az Evolúció. Míg régi filmjeiben van valami, a legújabban nem sok minden, mintha a mester hirtelen elfelejtette volna, hogy konfliktus és fordulatok nélkül nincs jó mozi.

Azaz mégsem

Tény, hogy a középkorban nem érte meg nőnek születni – talán csak hercegnőnek, és azt is bíborban –, a férjed emberszámba se vesz, semmi jogod, ha pedig máshogy mertél gondolkodni, pikk-pakk rád fogták, hogy boszorkány vagy, aminek egy kellemes tábortűz lett az eredménye.

Tipikusan angol és kisebb részben ír házimunka, mindvégig dinamikus sztrorijú, azonban felfedezhetünk benne némi sallangot. William Monahan debütáló rendezésében Colin Farrell és Keira Knightley szemet gyönyörködtető kettőse valószínűleg sokakat becsábít a moziba.

Na ez a következő fokozat 

Érdekes egy pofa ez a Szikla. Amikor kb. tíz éve nagy újságként bejelentették, hogy ő lesz a modern kor akcióhőse, meglehetősen kétkedve fogadtam a hírt, és biztosra vettem, hogy úgy eltűnik a balfenéken, mint a többi szerencsétlen, aki egy nap kitalálta, hogy márpedig színész lesz. Ám azóta bizonyította az ellenkezőjét.