Lágymányosi Portrék
A világhírű aeroszol kutató
Az elmúlt hetekben karunk vendége volt Markku Kulmala professzor, akit május 11-én az ELTE díszdoktorává avattak. A világhírű finn kutatóval az Eötvös-napon tartott előadása után beszélgettem kutatói pályájáról, az ELTE-vel való együttműködéséről és a tudomány felelősségéről.
Világszínvonalú műszert kapott az ELTE TTK
Örömteli hírként olvastam, hogy Egyetemünk Immunológia Tanszékére világszínvonalú sejtanalitikai eszköz érkezett, ami hazai viszonylatban is egyedülálló jelentőségű. Dr. Matkó János az Immunológia Tanszék egyetemi tanára, és a „Membrán és Immunsejt- kommunikáció” kutatólaboratórium vezetője büszkén mutatta meg nekünk az új gépet.
Kérem, mutassa be nekünk a FACS gépet.
Újabb tanárunk az MTA doktora
Nagy büszkeséggel jelenthetem, kedves olvasóink, hogy igen, újabb tanárunk kapta meg eme nívós kitüntetést, amelynek elnyerése nem kis munkával jár. Dr. Csámpai Antal egyszerre szerves és szervetlen kémikusként van jelen az egyetem életében és az oktatásban. Pályájáról, oktatási elveiről és elképzeléseiről kérdeztem.
Először is engedje meg, hogy magam és a Tétékás Nyúz nevében is gratuláljak a doktori címéhez! Kérem, meséljen pár szóban pályájának indulásáról!
Ezer szállal kötődik az ELTE-hez
Prof. Kiss Ádám a március 15-ei nemzeti ünnepen Magyar Érdemrend Tisztikereszt állami kitüntetést vehetett át. A rangos elismerés kapcsán a felsőoktatásban zajló átalakulásról, szakmai pályájáról és közéleti szerepvállalásairól beszélgettünk.
Miért választotta a fizikusi pályát?
Vendég a tengerentúlról
Ahogy eddig megszokhattátok, a Lágymányosi Portrékban olyan tanárokkal vagy hallgatókkal készült riportokat olvashattok, akikre büszkék lehetünk, és akiktől tanulhatunk is. Kovács-Bogdán Erika is ezek közé az emberek közé tartozik, aki pár hete látogatott vissza hozzánk az Egyesült Államokból és mesélt nekünk az ott eltöltött időről valamint szakmájáról.
Mutatkozz be kérlek pár szóban, és mesélj kicsit magadról!
Kitüntetettek az ELTE-n
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg dr. Gábris Gyula, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára. Ezen jeles alkalomból beszélgettem el a tanár úrral, valamint kérdeztem pályájáról és a kitüntetésről.
Először is engedje meg, hogy a magam és az újság nevében is gratuláljak a kitüntetéshez. Mesélne egy pár szóban a munkásságáról és a pályájáról?
Kérdések és válaszok - Interjú dr. Juhász Gáborral
Kérem, mondjon pár szót pályájának indulásáról és eddigi kutatásairól! 1970-ben kezdtem dolgozni az ELTE Összehasonlító Élettani Tanszékén elektrofiziológiai területen. Az MTA Pszichológiai Intézetének állásában voltam. Először 1975-ben jutottam ki a UCI-ra, Irvine-ba, és azóta a dél-kaliforniai tudományos élet képviselőivel is szoros kapcsolatban állok. Mindvégig egyetlen kérdés érdekelt: hogyan működik az agy?
Idejekorán vége?
Vágó István a Kulturális Teaesten
Vágó István mindent tud. Pontosabban mindent jobban tud. De e nélkül nem ő lenne a szkeptikus, az elméleteket gyártó, a butaságokon füstölgő, a vegyész-nyelvész Vágó István. Gondoltam kellőképp bosszantó lesz, ha a teltházas Kulturális Teaestünkön a napi horoszkópjával fogadom:
Az immunrendszerünk kétélű kard
Interjú dr. Erdei Anna immunológussal
Nemrégiben indult három részes sorozatunkban karunk újdonsült Széchenyi-díjasaival ismerkedhettek meg. Dr. Inzelt György után másodikként dr. Erdei Annával, az Immunológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk.
A Tétékás Nyúz szerkesztőségének nevében gratulálok a Széchenyi-díjhoz! Hogyan kezdett biológiával foglalkozni?
Utazás egy páratlan koponya körül
Interjú dr. Inzelt György elektrokémikussal
Az elkövetkező számokban megismerhetitek Karunk újdonsült Széchenyi-díjasait. Elsőként dr. Inzelt György egyetemi tanárral beszélgettünk, aki lenyűgöző tudása és komoly szakmai sikerei ellenére ma is megmaradt szerény, kíváncsi és örök optimista embernek.
Az ifjúkor

