Közéleti cikkeink

Elnökségi beszámolóktól a jövő évi költségvetésig

Nem mindennapi EHÖK Küldöttgyűlésre került sor május közepén a BTK falai között. A megszokottnál hosszabb és eseménydúsabb ülésen már az elnöki beszámolók alatt kisebb vita alakult ki a mandátummal rendelkező tagok között. Ezen felül szó esett az ELTE Intézményfejlesztési Tervéről is, valamint arról, hogy a jövő évi költségvetés hogyan fog változni az idei évhez képest.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
14

ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlés

A szokásostól eltérően az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése a vizsgaidőszak első hetében ülésezett. Napirendi pontokként szerepeltek a beszámolók, a személyi kérdések, az alapszabály-módosítás, a 2012-es év költségvetése, a jutalomkerettel kapcsolatos alapelvek, a bejelentések, valamint a hosszútávú stratégia megvitatására is sor került.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
14

„Living in an Era of Crises”

Az EGEA Keleti Regionális Kongresszusán nem kevesebb mint 15 ország 74 résztvevője vett részt, kiegészülve meghívott vendégeinkkel a Szentendrei-sziget idilli környezetében egy 5 napos rendezvényen, amelynek mottójául a „Living in an Era of Crises” címet választottuk.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
12

TTK HÖK Képviselőválasztás 2012

Nyilván láttátok már a korábbi Nyúz hasábjain, olvastátok az ELTE TTK HÖK weboldalán, illetve kaphattatok róla e-mailt is, hogy beindult a képviselőválasztási gépezet, és megjelentek a felhívások, hogy jelentkezzetek képviselőnek, ha kedvet éreztek ahhoz, hogy a Hallgatói Önkormányzat képviselői közé tartozzatok. A Választási Bizottság május 2-án hozott döntést a szavazás helyszínéről és időszakáról, erről esne pár szó, illetve arról, hogy ti hogyan is tudtok szavazni.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
12

Új szolgáltatás a Campuson

Itt a vizsgaidőszak, záróvizsgázni készülsz és nincs elegendő időd semmire sem, mert sürgetnek a határidők? Ne aggódj! Ha a szakdolgozatod utolsó simításainak elvégzése a legvégső időre csúszik, akkor sincsen gond, hiszen a bekötését most már helyben is megcsináltathatod!

Félévfolyam: 
44
Szám: 
12

Hogy készül a LEN?

Mostani cikkünk célja, hogy számotokra is nyilvánvaló legyen, hogy mi biztosítja egy négynapos ingyenes fesztivál létrejöttét a Campuson. Mint minden pénzügyi kérdés esetén, itt is átláthatóságra törekszünk, reméljük e cikk segít jobban belelátni a LEN anyagi oldalába.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
12

Elnöki beszámoló

A múlt hetet úgy jellemezném, hogy a TTK HÖK képviselőinek és a mentorainak a hete volt. Persze nem jelenti azt, hogy megállt az élet és csak magunkkal foglalkoztunk számos más egyéb is történt, amiről szintén olvashattok. A LEN-ről nem is beszélve, ami már keddtől körülvesz minket.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
12

Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület

A Földrajzos Klub kezdeti célja volt, hogy tagjai hallgatótársaik örömére szórakoztató összejöveteleket szervezzenek, heti rendszerességgel messzeföldi utazásokról szóló beszámolók kerüljenek terítékre. A népszerűség növekedésével párhuzamosan azóta a tennivalók is megszaporodtak, szükségessé vált tehát a klub kereteinek újragondolása. Erre került sor a közelmúltban.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
11

Eötvös Konferencia

Kedves, lelkes TTK-sok, figyelem! Az idei, szám szerint XIII. Eötvös Konferenciára szívesen fogadunk minden kedves érdeklődőt, kiváltképp azokat, akik szeretnének bővebb információkhoz jutni a természettudományok egy-egy érdekes, szélsőséges, meghökkentő témájával kapcsolatban.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
11

A név kötelez

A Bolyai Kollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományos és informatikai szakkollégiuma hagyományaihoz híven idén május 5-én, immár tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Bolyai Konferenciát, amely 2010-ben elnyerte az ELTE Év Tudományos Rendezvénye címet.

Félévfolyam: 
44
Szám: 
11