Itt jár(t)unk - Tudósítás
Bárczi-Matek Gólyaavató
Egy kinek hosszú, kinek rövid egyetemi nap után készülődhettünk az esti mulatságra.
Az ötödik elem
Kutatók Éjszakája 2010
Élek a gyanúperrel, hogy anno mindenki látta a Bruce Willis és Milla Jovovich nevével fémjelzett filmet. Az 5. Kutatók Éjszakáján hiába eredtünk volna nyomába ennek az „extra” elemnek, de – mint alább látható –, mi éppen öt produkciónál tettük tiszteletünket. Spektrumanalízis a TESCO-s víztől a 200-as ’F’ betűjéig.
Csillagászati Nap 2010
Szeptember 24-én került megrendezésre az ELTE Csillagászati Tanszékének jóvoltából a főbb égitesteket, valamint azok jelenségeit bemutató előadássorozat. A programokon bárki részt vehetett, aki érdeklődik a téma iránt.
A rendezvényen sok mindent megtudhattak a látogatók arról, amit a bolygókról és a csillagokról tudni érdemes.
Nyílt Nap
Reggel fél kilenc. Az érdeklődő diákok kilencre várhatók. A társammal már harcra készen állunk az Északi tömb infopultjában, hogy a betévedő látogatók ostromát a Déli tömbbe irányíthassuk. Még háromnegyed kilenc sincs, de a diákok már özönlenek.
Polimerek mindenütt
A Kémiai Intézet – nemcsak középiskolások körében – népszerű előadássorozata szeptember 23-án megkezdte negyedik tanévét. A félév első előadását Dr. Iván Béla tartotta, Polimer korszakban élünk címmel.
Gólya Gálya
Fejfájás, kialvatlanság és fájó végtagok. Ezek jellemzik ma az Egyetemre érkező diákok nagy részét akik tegnap OTT VOLTAK. Tegnap, a mentor-gólya napzáró buliján az első ELTE Partyhajón.
Éjszakai műszak
Kutatás éjjel, kutatás nappal, nem számít.
Kizárólag érdeklődőknek!
Tudományos rendezvény-előrejelzés
Jubileumi Bódvarákó
Hagyomány, hangulat, negyedszázad, jubileum, természet, nomád, tábortűzi dalok, óriási, fékezhetetlen buli, leírhatatlan élmény. Előzetes kutakodásaim, a táborról fellelhető információmorzsák, és a meghívó alapján a fenti szavakkal leírható kép alakult ki bennem a Bódvarákói Geo-Bio Gólyatáborról. Aztán augusztus 21. és 27. között ez csak megerősödött. A kép kitisztult, saját élményekkel töltődött fel, de a végeredmény: elmesélhetetlen. Aki nem élte át még soha, annak úgysem tudnám visszaadni.

