Itt jár(t)unk - Tudósítás
Hangjegyek a végtelenben
Avagy hangverseny matematikus módra
Már este hét óra előtt pár perccel egy gombostűt is alig lehetett leejteni az ELTE központi épületének (ÁJK) zsúfoltságig megtelt Dísztermében, április 6-án. Annyi érdeklődőt, minőségi kultúrára vágyó hallgatót és oktatót vonzott az – úgy, mint eddig szinte minden évben – idén is megrendezésre került Matematikus Hangverseny. Sorozatban az n+10-edik.
Cselekvési terv
Cél: a fenntartható társadalom
Heti tudósításunk Esztergom városából jelentkezik, feltehetően a Szent Bazilika szomszédságából. Reggel nyolckor ugyanis akkora köd volt, hogy csak sejteni lehetett ottlétét. A Szent Adalbert Központban a Mit tehetünk a fenntartható társadalomért? című konferencia kérdésfeltevését több aspektusból is próbálták megválaszolni a résztvevők.
A két pólus
Vegyészek és mágnesek
Ha környezetünk legvonzóbb tárgyairól merül fel kérdés, valószínűleg sokan a fizikusokhoz fordulnak. Pedig a kémia épület ajtajai mögött is találni olyan vegyészeket, akik szakértői a mágnesességnek. Ilyen Németh Zoltán magkémikus is, aki az Alkímia ma aktuális előadásán próbálta szimpatikussá tenni az egyébként is vonzó mágneseket.
CSI: Budapest?
Bűnüldözési szaktanácsadó kurzus indul
Március 22-én a Dékáni Hivatal díszterme megtelt neves hazai és külhoni egyetemek rektoraival, dékánjaival és professzoraival illetve a magyar sajtó szerény képviselőivel. A sajtótájékoztató célja egy szeptembertől induló képzés népszerűsítése volt – remélni lehet, hogy nem akármilyen eredménnyel!
Így is lehet!
Permakultúra természetes környezetben
Gyakran hallani olyan kritikákat, amelyek azt kérik számon a „zöldeken”, miért csak beszélnek, hol marad a cselekvés. Miért nincsenek látványos projektek, amelyeken egyértelműen látszik, valóban a Föld megmentése vezérli a megvalósítást, és nem a profitszerzés lehetősége? Íme egy példa a sok közül, amely rácáfol ezekre az állításokra.
Földrajzos Felező
Féltávnál
Mindannyiunknak eljön az a pont az egyetemi tanulmányok egymást követő szemeszterei során, amikor a táv feléhez érünk. Ekkor, pontosabban már sokkal korábban elindul a szervezkedés, megszületik a dátum, kis koboldok kibérelik a helyet, leszervezik a zenét és a programokat, illetve a tanári meghívók is a helyükre kerülnek. Így kezdődött az idei Földrajzos Felező.
Égi mese
Káprázatos jelenségek a viharfelhők fölött
Sokszínű élet Noé bárkáján
A Föld élőlényeinek változatossága a városi embernek egyre kevésbé szembetűnő, így pedig kevésbé tudatosul benne, milyen nagy veszélyben van a biodiverzitás. A Magyar Természettudományi Múzeum új állandó kiállításán e sokszínűségből láthatunk egy darabot, mintegy 800 m2-en.
GeoMikulás – Újjáélesztve!
Egy régi, szép hagyomány feltámasztásának láttak neki novemberben a harmad- és negyedéves geológusok. Sok-sok készülődés után az utolsó órákra már csak az izgulás maradt és a nagy kérdés: vajon eljönnek-e a meghívott tanárok, és lesz-e nézőközönség.
KCSSK Mikulásbuli
Idén ismét a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban rendezték meg az éves Mikulásbulit, és mint tavaly, most is fergetegesre sikeredett. Mintha az időjárás is megérezte volna a mikulásváró hangulatot, szinte egész nap esett a hó, és mire este kigyúltak a fények, az egész kollégium és környéke fehérben tündökölt.

