Cooltér

Művészpszichológus

A Művészet és pszichológia című előadásról

Mire a frontra érkeztem, értelmet nyert az a képtelen hanyagság, hogy nem volt konkrét helyszín kicsilingelve a műsor beharangozásakor, csupán annyi, hogy „a Kazyba’ lesz”. Hát kösz. Azonban ennyi valóban elegendőnek bizonyult: a kapun belépve oázisként tündökölt a tribün.

Félévfolyam: 
42
Szám: 
9

József Attila születésnapja

A Magyar Költészet Napja

József Attila gyökerei Ferencvárosba visznek minket, így nem véletlen, hogy a IX. kerület külön programokkal készül az alkalomra és már vasárnap csalogatja az érdeklődőket, a családokat és a költészet szerelmeseit.

Félévfolyam: 
42
Szám: 
8

Naná, hogy a Belvárosi Színházban!

Az 1988-as Esőember (Rainman) című filmet nincs olyan, aki ne látta volna legalább egyszer. Évente közvetíti valamelyik televízió, nem véletlenül. A filmdráma azon kívül, hogy bezsebelte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, meghozta Dustin Hoffman rég megérdemelt második Oscarját is. Nem mellesleg Tom Cruise is ennek köszönhetően vált világhírűvé. Sikeres filmet színpadra adaptálni mindig nehéz feladat. Ha a néző annak reményében tér be a színházba, hogy kedvenc filmjét végre három dimenzióban láthassa, gyakran csalódik.

Félévfolyam: 
42
Szám: 
7

Egy színház arc(ulat)ai

Belépő – a Pinceszínház új kiállítása

Mitől jó egy plakát? Melyik ragadja meg a figyelmed, ha álmosan álldogálsz a buszmegállóban, vagy elrévedezve bámulsz ki a négyes-hatos ablakán? Mitől lesz sikeres egy színház? A színdarabok, a színészek, rendező, stb. Sorolhatnánk, ám a jó bornak nem kell cégér közmondás rég megdőlt, manapság a reklám is elengedhetetlen.

Félévfolyam: 
42
Szám: 
5

Pálosok

A fehér atyák

Félévfolyam: 
42
Szám: 
4

Tündérmesék királyai

A Grimm-fivérek

Félévfolyam: 
42
Szám: 
2

The Cemetery of Reason

Ed Templeton az a srác, akivel bármelyik nap együtt gördeszkázhatsz, kérhetsz tőle autogramot és megnézheted a videóit a Youtube-on. Viszont évek óta művészként is tevékenykedik, és nem csupán a fotó vagy a festészet terén, de szobrokat is készít.

Félévfolyam: 
42
Szám: 
1

Önismeret

Ki vagyok én?

Rózsaszín bikiniben grasszálva télen a körút közepén – ráadásul férfiként – felmerülhet bennünk egy kérdés: „Miért csinálom?”. Erre általában nehéz válaszolni. Mármint nehéz valódi választ adni.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
13

Télapó és a Világvagina

Avagy miért repül a rénszarvas

Pusztító apokalipszisként zúdul gyermekek millióinak lelkére egy száraz kijelentés: a Télapó nem létezik. Ez a szimpla mondat pszichológusok malacperselyeit töltötte már csordultig. Porrá zúzott belső világuk romhalmaza fölött picsogva ekkor még sokan gondolják, ennél nem lehet rosszabb.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
12

Szent Korona

A legfőbb fenség

Amikor a második világháborúban Roosevelt elnökkel közölték, hogy a Magyar Királyság hadat üzent, megkérdezte, ki a király. Mondták neki, hogy királyunk nincsen, Horthy Miklós tengernagy kormányzóként irányít. „Melyik tenger partján fekszik az ország?” – érdeklődött tovább Amerika első embere. „Nincs tengerük.” – jött a válasz.

Félévfolyam: 
41
Szám: 
11