Játékos
Már az apád is…
…telepes volt. Ahogy te is, csak éppen te már többre vágysz. Neked nem elég egy kiskirályság, hanem célod egy önálló állam, egy domínium felépítése. Célba veszed a szomszédos hűbérbirtokokat és egyéb földeket kihasználva a környező, apró uradalmak szervezetlenségét. Persze a környéken több ambíciókkal teli, fiatal földesúr is van, így hát okosnak kell lenned.
Krysis
Hej-hó! Hej hó! Hollári hoplá-hó… Dúdolom magamban a Hófehérkéből vett közismert dallamot, miközben ismerkedem az előttem lévő, új, magyar fejlesztésű társassal.
Nyilván bányászós játékról van szó, de korántsem olyan mesebeli a szerzők elképzelése a háttérsztoriról, mint amit az én dalolászásom sugall. (Bár Neil Gaiman óta már a Hófehérke sem ugyanaz…)
A lényeg azonban a kristálygyűjtés, bányászás, illetve régi tárgyak – mondhatnánk ereklyék, de inkább csak fegyverek és táskák – gyűjtése bármi áron.
Arra gondolsz, hogy arra gondolok, hogy…
Az év társasjátéka címet általában családi stratégiai játékok kapják. A 2010-es győztes, a Dixit ebben a tekintetben úttörő. Színes, képes kártyákkal folyik, grafikája teljesen magával ragadó. Egy szürreális, mégis kedves mesevilágba, mondhatni igazi ábrándvilágba repít. Maga a játék is a képzelet játéka, a cél egymás fantáziavilágának kifürkészése.
BANG! BANG!
Mostanság kezdenek újra divatba jönni a különféle társasjátékok, amit például jól jelez, hogy egyre több szakboltot is találunk a témában. Széles a paletta a könnyed bulikelléktől az egészen bonyolult, stratégiai kihívást jelentő játékokig, ám mai írásomban a BANG nevű, méltán népszerű darabot ajánlanám figyelmetekbe, mely az arany középutat képviseli.
„Játszani jöttünk a Földre…”
Egy új szubkultúra kialakulása
Kialakulóban a legújabb, a társasjátékos társadalom, és most társasjáték alatt nem a Ki nevet a végén?-re és a létrás visszacsúszósra gondolok. Összetettebb, kevesebb szerencse faktort tartalmazó stratégiai és családi játékok, mint például a Catan telepesei.

