Wubba lubba dub dub

Kétségtelen, hogy a felnőtt rajzfilmek virágkorát éljük, hiszen mindenkinek van egy kedvenc meséje, ami a legjobban passzol az ízléséhez/gyomrához. Az én ranglistámon a Rick és Morty szerepel az első helyen, ami egyszerre nyűgözött le a vizuális, illetve tartalmi kreativitás és a közvetített mély gondolatok terén is, utóbbiak pedig mind személyes problémákat, mind társadalmi kérdéseket előszeretettel boncolgatnak. Persze, fel tudunk sorolni egy rakás sorozatot, amire mindez igaz lehet, ám a Rick és Morty az eddigi első, amely során több epizód után is meg kellett állnom egy kicsit elmerengeni arról, hogy mi a fene történt, és miért, illetve ez az egyetlen sorozat, amelyet mindig újra tudok nézni, olyan sok felfedezhető elem bújik megy egy-egy részben.

A sci-fi történet alaphelyzete faék egyszerűségűnek tűnhet elsőre, hiszen van egy őrült-tudós, alkoholista nagypapi, Rick, aki folyamatosan random interdimenzionális kalandokra rángatja unokáját, Morty-t, és ezt a család többi tagja nem nézi jó szemmel. A három évad alatt azonban a világ kitárul előttünk, a végtelen számú párhuzamos univerzumot, dimenziót és űrlényfajt megismerve, ráadásul Rickekből és Morty-kból is megszámlálhatatlanul sok van, csak hogy még nagyobb káosz legyen a fejünkben. Mindemellett a családtagok történetét és hétköznapi problémáit magunk előtt látjuk, így akaratlanul is a fejünkbe férkőzik a kérdés: mi értelme van ennek a röpke idejű, a nagy egésszel összevetve parányi jelentőségű jelenségnek, amelyet életnek nevezünk? És ez az egy kérdés a bolygók és civilizációk elpusztítása közben végig ott motoszkál a nézőben, miközben persze nevetésből sincs hiány.

A sorozat legnagyobb pozitívuma, hogy nincs két ugyanolyan epizód, és egy részen belül is annyi csavart, megdöbbentő jelenetet dobálnak a fejünkhöz a készítők, amennyit nem szégyellnek, ám a történet mégis halad előre, még ha elsőre csak véletlenszerű agymenések halmazának tűnik is ez az egész. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, igaz, kellő nyitottsággal kell rendelkezni a sorozat befogadásához.