Ereinkbe fagyott hagyaték…

Nincs olyan magyar ember, s talán kelet-európai sem, akit ne érintene a történelemnek e sötét foltja személyesen. Alig több mint fél évszázada csak, hogy az embereket tömegesen elhurcolták, s mégis, a mai európai köztudat mintha megfeledkezett volna erről. Pedig hazánkban minden embernek van olyan felmenője vagy rokonának ismerőse, aki megjárta a megdermedt poklot.

1944-ben járunk a háború befejezése előtt, ekkor Magyarországon a feketét felváltotta a vörös, és kezdetét vette egy új kor. Karácsony van, otthon a kis család, s keserédesen éneklik együtt a mennyből az angyalt. Ezzel a képsorral indítja a film a szimbólumok és metaforák szomorú szimfóniáját. Ugyanis csonka a család, az édesapa a Don kanyarban harcol, az ország pedig idegen megszállás alatt. Az ablakon betekintve szemünk elé tárul az „utolsó karácsony”, s másnap a postás hozza az ítéletet. Családonként egy főnek kötelező munkaszolgálatra kell mennie, „kukoricatörésre” télen… „Te is elmész?” – kérdezi a kislány édesanyjától (Irén). A válasz pedig keretbe foglalja az egész művet és egyszerre vezeti a háttérben a történteket. A mező közepén azonban kukorica helyett gőzmozdony várja a nőket és férfiakat. A marhavagonban egy fontos nemzettörténelmi kérdésnek lehetünk fültanúi, amikor arra a kérdésre, hogy „Hány sváb van itt?” azt a választ kapjuk: „Mi ‘41-ben magyarnak vallottuk magunkat!”, s az érdekesség, vagy inkább rendezői bravúr, hogy ez a mozzanat is keretbe foglalja a filmet. Ugyanis volt idő, mikor „hasznos” volt magyarnak vallani magát az embernek, s volt idő mikor „káros”. Egy kulcsfontosságú jelenet mutatja be a cigányságon keresztül, hogy válogatás nélkül hurcolták el az embereket gulágokba,  indoklás nélkül. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, hogy a film mennyire érzékletesen, sajátos és egyedi nézőpontból mutatja be a történelmünknek ezt az eddig elhallgatott fejezetét, csak pár, számomra lenyűgöző és fontos képet taglalnék. A későbbiekben Szibériában találjuk magunkat, szinte érezzük, hogy a fagyott vagon fém zárja lassan égeti kezünket. Szemünk elé kerül egy valódi gulág, melyet a filmet készítő stáb 250 elmesélt személyes történet alapján alkotott újjá, ha lehet egy ilyen szép jelzőt használni erre. A körülmények a végletekig szenvtelenek, sem erkölcs, sem józan ész nem szab határt az eseményeknek. „Ember embernek farkasa”, és valóban, itt minden elveszti az értelmét, és csak az számít, hogy: „Felejts el mindent, ne gondolkozz, magaddal törődj!” A néző ebben a tompa érzéktelen táborban, szénbányában csak a szimbólumokból látja, hogy milyen is az ember, hogy miről nem mertek beszélni dédnagyszüleink! A cigányságon keresztül nyerhetünk belátást az emberi életösztön erejébe, de a tisztesség és becsület ugyanakkor elengedhetetlen párja marad ennek. Mindezt egy csizma szimbolizálja, szintén egy keretben. A filmben, ahogy haladunk, egyre több és szűkebb a keretezés, ezzel is fokozva a bezártságérzetet, majd feloldva azt. A műben találhatunk egy paradoxont is, mely egybeforr a rejtett vezérfonallal, vagyis a rideg, szabályozott túlélő szemben találja magát a szerelemmel. Erről szándékosan nem szerettem volna írni, hiszen a történelmi tény mellett a filmnek ezen mozgató rugója a legérdekfeszítőbb, mind ideológiai szinten, mind érzelmileg, de véleményem szerint a választ megkapjuk a film lezárásában. Számtalan dolgot lenne érdemes taglalni még, azonban szívből ajánlom mindenkinek, hogy lássa a saját szemével. A film ingyenesen elérhető a www.mediaklikk.hu oldalon.

 

Örök tél (magyar történelmi dráma, 110perc, 2018)

Rendezte és a forgatókönyvet írta: Szász Attila

Forgatókönyvet írta még: Köbli Norbert

Szereplők: Gera Marina (Irén), Csányi Sándor (Rajmund)

Pontszám: 9/10

 

Kerestély Koppány