Interjúalanyom Dr. Kacskovics Imre az ELTE-TTK Immunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Peter S. Freudenthal professzor, számos tudományos cikk szerzője és ösztöndíj nyertese. Beszélgetésünk során szó esett a családjáról, a kutatói pályafutásáról és az üzleti szférában elért sikereiről.

Az apai és anyai felmenőket tekintve nem átlagos múlttal rendelkezik. Mesélne egy kicsit erről?

Édesanyámat Zichy Klára Katalinnak hívták, arisztokrata családba született. A Zichy-k többsége elhagyta az országot a háború után, így az itthon maradt anyai nagymamámat, Bolza Mariette grófnőt és festőművészt tudtam csak jobban megismerni és rajta keresztül kicsit belelátni ebbe a mára már eltűnt világba. Az ő édesapja, az én dédapám – Bolza Pál – alapította meg a Szarvasi arborétumot; míg nagymamám nagyapja gróf Vigyázó Sándor a Vácrátóti arborétumot teremtette meg és nem mellékesen a Magyar Tudományos Akadémia legnagyobb támogatójává vált, miután teljes vagyonát a hazai tudományos köztestületre hagyta.

Édesapám egy somogyi köznemesi családból származik. Tudomásom szerint a mostani Horvátország területén lévő Daruvárról érkeztek Magyarországra valamikor a XVII. században. A név talán sokaknak ismerős lehet, sok Kacskovics van és ők mind a rokonaim. Ebben a családban is volt több kiemelkedő egyéniség, pl. a márciusi ifjakkal együtt emlegetett Kacskovics Lajos akadémikus, jogász-politikus, még Budapest főjegyzője is volt. Sőt, legnagyobb meglepetésemre rábukkantam egy Mikszáth mellszoborra a Magyar Tudományos Akadémia első emeleti díszterme mellett, amit egy másik Kacskovics készíttetett. Érdekes, sokszínű család.

DSC_0662

Honnan jött az érdeklődés a tudomány, pontosabban az állatorvosi pálya iránt?

Mindig is kedveltem az állatokat és kíváncsisággal töltött el a természet. Nyáron rendszeresen utaztunk le Szarvasra, ahol nagymamám minden fát ismert, mert nagy részét együtt ültették az apjával és névről tudott mindent, magyarul és latinul. Ez a fajta érdeklődés bennem sosem merült fel, és sajnos azóta is bajban vagyok egy-egy növény nevével… Ugyanakkor az állatokat nagyon szeretem, gimnázium alatt nyaranta egy pomázi lovasiskolában dolgoztam lovászként, majd vidéken egy nagyon-nagyon eldugott helyen egy állatorvos mellett dolgoztam, hogy megismerjem a szakmát. Mivel elég korán kialakult, hogy állatorvos akarok lenni, ezért aztán jelentkeztem az egyetemre, ahova nagyon nehéz volt bejutni. Elsőre nem vettek fel, ezért elmentem oda egy évre dolgozni egy laboratóriumba. Másodjára felvettek és nagyon tetszett, amit ott tanítottak. Már másodév után meghívtak TDK-zni az Élettani Tanszékre, ahol egy nagyon érdekes kutatásban vettem részt, a pajzsmirigy hormonháztartást vizsgáltuk. Pontosabban azt, hogy hogyan befolyásolja a csirkék pajzsmirigy hormonháztartását a táplálékban lévő nitrit és nitrát, mert akkoriban Magyarországon gyakoriak voltak a túl-műtrágyázott területek, amelyeken nem volt szennyvízelvezetés sem. Ebből kikerekedett egy TDK dolgozat, amellyel az OTDK-ra is eljutottam. A TDK után ottmaradtam a tanszéken demonstrátornak, ami arról szólt, hogy a gyakorlatokat segítettem előkészíteni, meg olyan eszközöket készítettem, amivel pl. a tüdő működését lehetett modellezni (Donders-féle tüdőmodell). Patkányok mellékveséjét távolítottam el, hogy az ion-háztartás szabályozását, ill. annak hiányát mutassuk be az ún. úsztatási próbával. Jól éreztem magam. Amikor elvégeztem az egyetemet még mindig állatorvosnak készültem, de nem találtam megfelelő állást. Ugyanakkor időközben a kutatás is megtetszett és marasztaltak az Élettani Tanszéken. Épp akkor jött haza Amerikából egy kutató, Dr. Frenyó V. László, aki meghívott az immunológiai munkacsoportjába. Hogy hogyan lesz valakiből kutató vagy miért is akarja ezt csinálni? Ez nagyon is érdekes dolog, de hogy lesz valaki például repülőgép pilóta? Gondolom, őt az érdekli jobban. Az a szép szerintem, hogy nagyon sokféle és nagyon sok minden iránt elkötelezett és motivált ember van, akik képesek munkájukat magas szinten végezni. Engem a biológia úgy általában érdekelt és érdekel most is. Tehát az, hogy pajzsmirigy hormonokkal kezdtem el foglalkozni, majd később immunológiával az bizonyos fokban kényszer vagy adottság volt. Ha akkoriban mondjuk a Biokémiai Tanszéken lett volna egy olyan kolléga vagy kutatás, ami számomra érdekes lett volna, akkor most valószínűleg azzal foglalkoznék. Ezt most csak azért mondom, mert mi úgymond klasszikus immunológiát csináltunk annak idején, a ’90-es években Magyarországon, ami abból állt, hogy ELISA-t (Enzyme-linked Immunosorbent Assay), vagy hasonló metodikákat használtunk kutatásaink során. Amikor 1991-ben először kimentem az Egyesült Államokba Soros-ösztöndíjjal, akkor ott molekuláris immunológia feladatokat kellett ellátnom, de nekem az egyetemen semmiféle génsebészettel vagy molekuláris genetikával összefüggő témát nem tanítottak 1982-87 között. A repülőgépen próbáltam elolvasni egy akkoriban új könyvet, de a felét sem értettem. Mondjuk 3 hónapig nem is értettem sokat abból, ami a laborban történt. Az volt a szerencsém, hogy a számítógépekhez jobban értettem, mint az amerikaiak, így én lettem a magyar csodabogár, aki ugyan semmit nem tud a molekuláris biológiáról, de a számítógéphez ért. S mivel akkortájt kezdtek bioinformatikai módszereket használni a genetikai elemzésekhez, a tudásom kapóra jött és segített az integrálódásban. Később persze megtanultam a molekuláris biológia jelentős részét elvi és labor szinten is.

A tudományos kíváncsiság kielégítése céljából tud mondani egy kis ízelítőt a hallgatóknak?

Igen, nemrég voltam egy fantasztikus előadáson. Miklósi Ádám etológus professzor tartotta székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián. Egészen hihetetlenül lebilincselő előadást tartott, és olyan élmény volt, mintha egy endorfin bomba robbant volna mindannyiunkban. Bár az akadémiai székfoglaló előadások elsőre ijesztőnek tűnhetnek a hallgatóknak, valójában érthetőek és egy-egy kutató pályájának a csúcsát jelentik, sokszor az egész tudományos életmű bemutatásával. Mindenkit bátorítok, hogy járjon el az őt érdeklő témában tartott székfoglaló előadásokra! Házon belül mi is próbálkozunk azzal, hogy közérthetően mutassuk be a tudományos kérdéseket. Ezért néhány évvel ezelőtt életre hívtuk az Élő Adás előadássorozatot, aminek motorja Dr. Müller Viktor kollégám; ő csinálja ezt nagyon hatékonyan és lelkesen. Igyekszünk olyan előadókat hívni, akik reményeink szerint érdekesen tudják bemutatni a biológia sokféle aspektusát. Várjuk az érdeklődő hallgatókat ezekre is!

Biotechnology

Az életútja során voltak-e olyan tényezők, amik hátráltatták esetleg jobban előre vitték? Voltak-e mentorai?

Mind a kettőben volt részem. Én magamat alapvetően egy türelmes és csendes embernek tartom, de persze lehet, hogy ezt nem mindenki gondolja így. Nem nagyon szoktam vitatkozni, inkább megoldási javaslataim vannak. Volt annak oka, hogy 2006-ban eljöttem az Állatorvostudományi Egyetemről, az ELTE-ben nagyobb lehetőséget láttam, amit meg is találtam. Akkor már évek óta kapcsolatban álltam Gergely János tanár úrral, aki megteremtette az ELTE Immunológiai Tanszékét és a hazai immunológia oktatást (mellszobra a Déli tömb földszintjén látható). Őt és utódját, Erdei Anna akadémikust tekintem én a mentoraimnak. S amikor ők felvetették 2006-ban, hogy mi volna, ha átjönnék ide, akkor habozás nélkül azt mondtam, hogy jövök! Rajtuk kívül két, tudományos karrieremet meghatározó embert is megemlítek. Az első, aki az Egyesült Államokban irányította a kutatásomat, Dr. John E. Butler, egy hihetetlenül eredeti és karakterisztikus figura. Rettegtek tőle az emberek, de nekem nagyon jó kapcsolatom volt vele, rengeteget tanultam tőle. S miután onnan eljöttem, a Karolinska Intézetben dolgoztam vendégkutatóként a Dr. Lennart Hammarström által vezetett immunbiotechnológiai kutatócsoportban. Ő volt számomra egy másik kiemelkedő példakép, aki hihetetlen munkabírással és intelligenciával végezte kutatásait. A mellettünk lévő laboratóriumban dolgozott Erna Möller professzor, aki az orvosi-élettani Nobel-díj bizottság tagja volt, tehát nem akármilyen volt a környezet. Ezek jó és fontos elemei voltak az életemnek. Minden nehézség ellenére igyekeztem felfelé törekedni és előre tekinteni.

A nem mindennapi feladatok teljesítéséhez és az újabb motivációk megtalálásához szükség van néha egy kis kikapcsolódásra, különben az ember kiéghet. Milyen mértékben ügyel a testi-lelki egyensúlyára? Hogyan szokott kikapcsolódni, felfrissülni?

Nekem több ilyen kiégésem is volt, van és lesz. Ezt igyekszik az ember nem mutatni és energetikusan dolgozik tovább, de időnként leteperi a fáradtság és egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel. Nem tudok jó megoldást ennek kivédésére, sajnos nem nálam van a bölcsek köve ezzel kapcsolatban sem, de nagyon örülnék neki, ha megtalálnám. Pár évvel ezelőtt a családommal feltaláltuk újra a síelést és akkor az valóban egy derűs, igazán felfrissítő négy nap volt. Ennek hatására elhatároztuk, hogy hasonló kikapcsolódást ennél rendszeresebben kellene tennünk és ezért vettünk egy kis vitorlást a Balatonon, ami most is ott van, általam szinte kihasználatlanul. Tavaly nyáron is csak 1-1 napra tudtam lemenni. Szerencsére a gyerekeim is tudnak vitorlázni, úgyhogy ők használják. Nem könnyű ez igazából, úgyhogy nem tudok rá jó módszert mondani. Segít viszont, hogy a családom mindenben támogat és van egy gyönyörű ónémet juhászkutyám is, Apacs, akivel sokat sétálunk a Normafa környékén! Ha az ember idegileg erős, tud sportolni és alkalmanként egy jót aludni az már jó irányelv. Ez olyan, mint egy mókuskerék. Persze nem kötelező senkinek sem workaholicnak lennie, mindenre lehet nemet mondani, de amikor megvan a lehetőség egy nagy pályázatba való bekerülésre, gondolok itt akár Richter Gedeon Zrt.-vel való együttműködésre, vagy a FIEK pályázatra, akkor azt meg kell ragadni. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt és bátran belépek a kínálkozó lehetőség ajtaján. És ha a lehetőség kapcsán feltáruló problémát sikerül megoldani, akkor egyre több és nagyobb ajtó is elérhetővé válik, illetőleg ki is nyílik. Én minden ilyen új találkozást új kihívásnak tekintek és izgatottan várom.

De azért is szeretek az ELTE-n dolgozni, mert itt rengeteg kiváló és sziporkázó ember van, akik egymás gondolatait megtermékenyítik. A leendő kutatóknak mondom, hogy egy egyetemen azért érdemes dolgozni, mert ott nagyon sok olyan munkatársuk lehet, aki érdekes, okos és ebben a légkörben egyszerűen jó élni. S ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek között az emberek között mindig csupa móka és kacagás az élet. Nehéz feladatokat kell megoldaniuk és azt a többség nagyon komolyan is teszi. Az okos emberek agya kívánja a mindennapos szellemi kihívást, mint egy jó matematika feladatot, amit meg kell oldani. És a megoldás nagy örömöt tud okozni. Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobbat.

Állatorvos, immunológus végzettséggel, kutatóként öné az ImmunoGenes Kft., ami egy ELTE-ről indult vállalkozás. Az üzleti világ miként kapott szerepet az ön életében?

Azt gondolom, hogy mindig is tudtam szervezni, menedzserkedni. Már az egyetemen is évfolyam vezető voltam. Sok évvel később, amikor visszajöttem Magyarországra, meghívtak egy előadás megtartására Harkányba, az éves Magyar Immunológiai Társaság (MIT) Vándorgyűlésére. Ekkor volt a Társaság tisztújító közgyűlése is és engem – legnagyobb meglepetésemre – beválasztottak a vezetőségbe, anélkül hogy korábban bárki ismert volna. Ezt követően a MIT főtitkára lettem, amit közel 6 évig csináltam, aztán alelnök és elnök tavaly őszig. Ezzel kapcsolatban sok jogi és üzleti ügyet is intéztem a MIT nevében, persze nem olyan szinten, mint az ImmunoGenes kapcsán. Ha úgy tetszik ez volt a betanulási időszakom. Amikor 2007-ben véletlenül rábukkantunk Bősze Zsuzsannával (a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, Állatbiotechnológiai csoport vezetője) együtt létrehozott genetikailag módosított egér egy érdekes tulajdonságára, akkor azt gondoltam, hogy erre érdemes céget alapítani. Akkoriban csak annyit tudtunk ezekről az állatokról, hogy sok ellenanyagot termelnek. S ez egy újabb váratlan világba vezetett. Akkoriban volt egy cég, amely egy innovációs versenyt hirdetett meg. A versenyben részt vevő kb. 270 cég szűrésére egy profi csapatot szerveztek, még az USA-ból is voltak szakértők. A mi ötletünket beválogatták az élettudományok első öt helyezettje közé és megszervezték nekünk, hogy kijussunk az Egyesült Államokba és találkozzunk igazi befektetőkkel. Akkorra már létre kellett hozni az ImmunoGenes Kft.-t, és az sem volt egyszerű, hogy ezt csak önerőből tudtuk megtenni, akárcsak az utazások finanszírozását. Az volt a szerencsénk, hogy néhány hazai és külföldi üzleti angyal (business angel) jelentkezett. Idővel megtanultuk használni a megfelelő szaknyelvet is persze. A szervező cég tartott egy néhány hetes kurzust, minden szombaton és vasárnap, ahol okosítottak minket, hogyan kell létrehozni és működtetni egy vállalkozást. Én pedig letöltöttem az internetről, amit csak tudtam és elolvastam. Mivel széleskörű dolog ez, ezért van mögöttem egy szakmai csapat – hazai és külföldi ügyvédek, könyvelők, adószakértők –, akik segítenek eligazodni. Illetve a mindennapi üzleti helyzetek feldolgozásához és sokszor megoldásához segíti munkámat egy coach. Ezek azért érdekes lehetőségek az életben, mert az ember világképe megváltozik. Minden szakmának megvan az igazi krémje, s ha az ember azon a szinten tud dolgozni, ahol véli saját magát és találkozik egy másik ilyen személyiséggel egy másik területről, akkor az egy kellemes együttműködés lesz. Mivel több külföldi befektető is csatlakozott a céghez, az ImmunoGenes Kft. egy svájci részvénytársaság tulajdonába került, aminek én is a tulajdonosa lettem. Az üzletet folyamatosan és nagy gonddal kell működtetni és a mindennapos kihívások ellenében életben tartani, lehetőség szerint fejleszteni. Senki sem azért vesz lottószelvényt, mert élvezetet lel a rubrikák bejelölésében, hanem mert nyerni akar. Az üzlet persze hol jobban, hol kevésbé sikeresen megy.

A hallgatók számára tanácsolom, hogy életük első időszakában keressenek maguknak valamit, ami nagyon érdekes számukra és abból próbálják kihozni a maximumot, sok kitartással, állhatatosan, mert abban tud valaki igazán sikeres lenni, ami őt nagyon érdekli. S így biztos, hogy sikeresek és kiemelkedőek lesznek. A munkaerőpiac olyan, mint egy piramis. Az átlagból nagyon sok van, de kiemelkedő képességekkel rendelkezőkből kevés, pedig rájuk van nagy igény. Ismétlem, azt csinálják, amit érdekesnek találnak, s nem baj, ha az a téma nem esik bele a „divat” kategóriába, mert eljön majd az idejük, s akkor a tudásuk felértékelődik.

GradPrograms_chemistry

Meséljen egy kicsit a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központról (FIEK), a kutatói komplexumról és az eljövendő képzésről!

Amikor az Iowai Egyetemen vagy a Karolinska Intézetben dolgoztam, akkor azt láttam, hogy kivétel nélkül szinte mindegyik professzor valamelyik cégnek volt a tudományos tanácsadója. Konkrét példán szemléltetve: az Iowai Egyetemen dolgoztam, amikor egy nagy cég két vezető képviselője jött el hozzánk és keresték a professzoromat. Erről a cégről kiderült, hogy ők voltak az első szilikon-alapú mell implantátum készítői. Ráadásul, a 90-es évek elején kezdődtek azok a perek, amelyeket a szilikon mell implantátum kiszakadását követő megbetegedések generáltak. Minket azzal keresett meg ez a cég, hogy fejlesszünk ki egy olyan diagnosztikai eljárást, amivel igazolható, hogy az adott nőben tényleg kialakult-e gyulladás. Én ott tapasztaltam meg először, hogy zajlik az, ha az ipar megkeresi az egyetemet – jelen esetben az én immunkémia szakértő professzoromat – és a felkért kutató kötélnek áll és elfogadja a vállalat által felkínált lehetőségeket. Másnap engem, a „számítógép-gurut” behívott a laborba és azt kérte, hogy az eddig alkalmazott, használt számítógépek helyett vegyem meg azt a számítógépet, amire szükségem van. És a pénz ne legyen akadály… Vettem tehát egy csúcskategóriás számítógépet, színes monitorral (1993-at írtunk!). Megszereztünk minden eszközt és elindult a kutatás, aminek a végén nem tudtuk igazolni, hogy az adott nőkben kialakult-e a gyulladásos betegség (azaz nem tudtunk szilikon-specifikus ellenanyagot kimutatni). És ez nem volt negatív eredmény, mert a cég ezt követően azzal érvelt, hogy ez másoknak sem nagyon sikerülhetett…

Miután elkeveredtem Stockholmba azt láttam, hogy Hammarström professzort is több gyógyszergyár kérte fel szakértői tanácsadásra. És valami ilyet csinál az én kutatócsoportom az ELTE-n, amikor a Richter Gedeon Vegyészeti Nyrt.-vel dolgozik, megbízással vagy közös kutatással. Ebből kifolyólag a mai napig látok egy élő kapcsolatot az ipar és az egyetem között. S azt gondolom, hogy ez több szempontból is fantasztikus. Egyfelől, az egyetemi oktatók, kutatók közelről látják szakterületük ipari vonatkozásait. És ezt a tudást a hallgatóknak is át tudják adni, akik ezáltal sokkal felkészültebben mennek el dolgozni egy vállalkozáshoz. Az én szakterületem is tele van olyan tudományos ismerettel, amit az ipar juttatott el a csúcsra. Tudjuk például, hogy a monoklonális ellenanyagokat nemcsak az egérből, vagy emberből lehet kifejleszteni, de akár tevéből vagy cápából is! Ez egy sokkal élőbb, naprakészebb tudás, amit át lehet és kell adni a hallgatóknak. A másik előnye az anyagi javak. Minden gyümölcsöző együttműködés kompenzálást kell jelentsen, vagyis az adott professzor szaktudását magas szinten tudja értékesíteni. Napjainkban az egyes vállalatok közötti versengés sosem látott mértékű. Ezt nem lehet másképp tartani, csak ha a vállalatok a kiemelkedő képességű szakértelmet időnként bevonják a fejlesztéseikbe. Az innovatív tudást át lehet adni az iparnak, amit az fel tud használni, tökéletesíteni tudja és kiaknázni. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy nem fog minden kutatás azonnal hasznosulni. Törekedni kell tehát egyfajta egyensúlyra, vagyis támogatni kell az alapkutatást és az alkalmazott kutatást is. Szükség van arra, hogy az ELTE közelebb legyen az iparhoz, de ne csak kiszolgálja azt. Egyensúlyt kell ebben is találni. A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) pedig egy ilyen lehetőség. A FIEK lényege, hogy a pályázat kapcsán megvalósuló egyetemi-, kutatóintézeti fejlesztés az ipart kell szolgálja, amiért az ipar a későbbiekben, a pályázati támogatást követően, a FIEK-nek fizet, és ezáltal a FIEK önfenntartóvá válik. Valójában tehát egy ELTE tulajdonában álló profit-orientált vállalkozást kell létrehoznunk.

Az ELTE-n tavaly sok minden történt a biotechnológia kapcsán. Az egyetem vezetősége a konzisztórium javaslatára 2016 elején elhatározta, hogy kitörési pontokat keres és definiál. Ezzel egy időben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felkért, hogy dolgozzam ki a hazai biotechnológiai ipar fejlesztési stratégiáját, az Irinyi Terv részeként. Ezzel kapcsolatban küldtem el javaslatomat arra, hogy az ELTE Intézetfejlesztési Tervében (IFT; 2016-2020) nevesítsék a biotechnológiát. Nagyon örültem annak, hogy ezt az ELTE vezetői befogadták, és hogy ezt oktató-kutató kollégáim többsége fantasztikus lelkesedéssel támogatott.

00_full

És ebben a milliőben jelent meg 2016 nyarán a FIEK pályázati felhívás. Az általunk kidolgozott és benyújtott pályázat központi eleme egy olyan nemzetközileg akkreditált molekuláris biomarker laboratórium, ami a gyógyszeripari klinikai vizsgálatokat, a személyre szabott gyógyszerkutatást és használatot fogja támogatni. A laboratórium egy új épületben kap majd helyet, ami a Déli tömb egy új részeként lesz kialakítva. A tervek szerint ez egy ötemeletes, kb. 5000 négyzetméteres alapterületű épület lesz, és reményeink szerint 2018 végére megépül. Ennek az első emeletén lesz a FIEK laboratórium. A korszerű molekuláris biológiai, genetikai és immunológiai laboratórium mellett helyet készítünk egy bioinformatikai kutatócsoportnak is. A FIEK egy ún. konzorciális pályázat, az ELTE vezetésével működik majd, de részt vesz a munkában több kutatócsoport az MTA TTK Enzimológiai Intézetéből, ill. bekapcsolódnak a CRU Hungary Kft. és a Servier Kutatóintézet Zrt. szakértői is. 11 kutatócsoportot hozunk létre, amelyek tumor-, immunológiai-, neurodegeratív-, sőt terhességgel kapcsolatos molekuláris biomarker kutatásokat végeznek majd. Mivel a legtöbb kutatás igen nagy adatmennyiséget generál, létrehozunk egy 12. csoportot is, amely ezeket az adatokat segít feldolgozni és értelmezni bioinformatikai módszerekkel. Az ELTE egyik legelismertebb kutatóját, Csabai István professzort kértem fel ennek a csoportnak a vezetésére, akinek ez az egyik szakterülete és aki örömmel vállalta a feladatot. Bízom abban is, hogy a létrejövő bioinformatikai csoport egy-két év alatt fel tudja vállalni egy bioinformatikai mesterképzés elindítását is, ezt ugyanis hazánkban még sehol sem oktatják. Reméljük, hogy az Innovációs Központ is az új épületbe költözik majd át, mert így közvetlenül segíthet működtetni a FIEK-et, ill. hasznosítani a létrejövő találmányokat.

Túl a FIEK pályázaton, időközben a Richter indítványára még tavaly nyártól elkezdtünk dolgozni az egyetemen Nyitray László professzorral egy új, úgynevezett „elit” biotechnológiai mesterképzés kialakításán. A képzést közösen a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az MTA TTK Enzimológiai Intézet oktató-kutató kollégáival együtt fogjuk végezni. A közös képzés diplomáját az ELTE és a BME rektora is aláírja majd. A tantervet nemzetközi példák és a Richter útmutatása alapján készítettük el. A hallgatók egy része a Richterben készíthetné el szakdolgozatát, a többiek más hazai biotechnológiai vállalatoknál. A közelmúltban ezt a képzési tervet támogatta Dr. Palkovics László államtitkár úr, így ennek most már a hivatalos engedélyeztetésén dolgozunk. Reményeink szerint az első hallgatókat 2018 szeptemberében tudja az ELTE felvenni (kb. 10 hallgató), ill. 2019 februárjában a BME (szintén kb. 10 hallgató). A hallgatók a legkorszerűbb berendezéseken (ugyanazokon, amit a Richter is használ) fogják megtanulni a biotechnológiát. A cél az, hogy a képzést elvégző hallgatók értsenek ezekhez az eszközökhöz, módszerekhez, mint például az áramlási citofluoriméterhez (FACS) vagy a felületi plazmarezonancia méréshez (SPR). Reményem szerint az egyetem ez által is közelebbi kapcsolatba kerül az iparhoz. Ez egy kölcsönösen kedvező állapotot hozhat létre, hiszen az ipar azonnal „hadba állítható” embereket tud alkalmazni.

Sok munka, de érdekes! És lendületet ad a sok értékes és motivált kutatótárs, köztük Lendület pályázat és Nemzeti Agykutatási Program (NAP) nyertesei. Az ő támogatásuk nélkül nem tudnám ezeket véghez vinni. Ezek olyan örömök és benyomások az életben, amik erőt adnak és tovább visznek. Talán legfontosabb következtetés az lehet, hogy a kihívásoknak való megfeleléshez mindig kell egy Csapat!