Iksz dé

Újra hétfő. Újra rohanás. Újra tolakodás. Újra négyeshatos. Újra tömeg. Újra rossz idő. Újra Budapest. Új félév. Új kihívások.

Mintha ez a szomorkás szürkeség is tükrözné az emberek borús hangulatát. Vagy csak szimplán a hétfő reggelt utálja úgy mindenki, mint Garfield? Nem tudom.

Utazótáskával furakszom. Persze, hogy beszólnak. Visszaszólnék, de nem teszem. Nem akarom, hogy rám is átragadjon ez az ingerlékeny rosszkedv. Miért induljon így a hetem? Inkább magamban mosolygok. Eszembe jut egy – szintén a villamoson játszódott – aranyos kis jelenet.

Esős, őszi, novemberi nap volt. A hónap közepén még kaptunk két hét ízelítőt az indián nyárból, áprilisi tavaszból; aztán beköszöntött az igazi ősz, ami tartott szűk két hétig; majd Holle anyó megrázta párnáját, és végérvényesen meghozta nekünk a telet.

Ezen a novemberi reggelen a négyeshatoson tartok az egyetem felé hidegben, esőben, sárban, kedvetlenül – még jó, hogy a villamoson van fűtés –, amikor felszáll egy hosszú, fekete hajú, helyes arcú, pici kis kínai lány. Nincs ülőhelye, de ez őt nem zavarja. Ügyesen átverekedi magát az ajtóban ácsorgó tömegen, és odamegy a kinti hidegtől, benti melegtől bepárásodott ablaküveghez. Mutatóujjával elkezd rajzolni rá. Kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle. Pár másodperc múlva meglátok egy X-et. Aztán gyors mozdulattal mögé firkant egy D-t. Az eredmény: XD. Ismered? Naná! Elégedett pillantást vet remekművére, majd elmosolyodik. Ez a kis „semmis” jelenet nem csak neki, hanem nekem, és rajtam kívül még másoknak is mosolyt csal az arcára. A lány beszélhet tőlem magyarul, angolul vagy akár kínaiul is, ezek a hangulatjelek és az emberi gesztikulációk nemzetköziek. Nem érdekel már, hogy kint esik, sárban kell tocsognom, cipőm átázik, majd’ megfagyok, sőt a nadrágom szára is vizes… Ettől kicsit vidámabban indul az a szomorkás, őszi reggelem.

Megyek, megnézem, beválik-e ez másoknál is. Próbáljátok ki Ti is! Persze, nem muszáj, hogy XD-t rajzolj. Egy „be happy” felirat is bőven megteszi.

B. Andi
negyeshatos@nyuz.elte.hu