Az ötödik állomás

Még öt megálló. Nem, és nem! Nem én vagyok a hibás! Annyi belefektetett időm és energiám van benne, és én mindent megtettem érte, míg ő a karomba csimpaszkodva folyton csak édesen duruzsolt a fülembe! De ezen kívül? Semmit nem tettem ellene, amit bántásként tudnék elkönyvelni.

Még négy megálló. Jó pár évig tűrtem szemtelenségét, éppen ideje volt megszabadulnom tőle! Egyébként is mi hasznom származott a közelségéből? Minden barátomat elüldözött mellőlem féltékenységével, és szinte levegőhöz sem hagyott jutni. Karom szinte elzöldült szorításától – érzékeimet teljesen szétzilálta örökös uralkodni vágyása! Ki akarhat maga mellé egy ilyen önző, és akaratos társat?

Még három megálló. Viszont talán lehet, hogy őt egyedül én érdemeltem ki. Hogy csakis nekem volt szabad miatta szenvednem? De én nem vágyom erre – csak arra, hogy kaphassak egy újabb esélyt. Hogy ne kelljen tőle függnöm a nap minden percében. Talán kicsivel jobban oda kellett volna figyelnem magamra. Hogy lehettem ennyire óvatlan? Képes leszek nélküle újra kezdeni mindent?

Még kettő megálló. És ha már minden remény elveszett? Ha annyira életem részévé vált, hogy egyszerűen nem tudok nélküle már levegőt sem venni? Ha sugárzó lénye olyannyira beleitta magát a testembe, hogy örökre szorításában vagyok kénytelen maradni? Úgy érzem, mintha napról-napra fogynának az esélyeim. Eleinte még bizakodtam, hogy rendbe jön minden. De már nem tudok a reggeli napfénynek sem úgy örülni, mint akkor, amikor velem volt. Végtelenül magányosnak érzem magam. Mostanság inkább csak nagyokat hallgatok, míg álmaimban csak őt látom. Karom felé nyúlna, de elrántom előle. Hogy még mindig akarom-e, hogy velem legyen? Hiányzik életemből pajzán vidámsága, vagy tovább tudok lépni? El tudom ezt még egyáltalán dönteni? Nos, ideje lesz.

Már csak egy megálló van hátra.

Michael Kay
negyeshatos@nyuz.elte.hu

Félévfolyam: 
44
Szám: 
10

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.