Az élet szép

Lány. Sötétbarna, hosszú, hullámos hajjal, benne világosbarna rózsás hajpánttal. Blaha Lujza tér. Felhangzik a jól ismert, szokásos szignál angolul: „You can change to metro line two.” Ekkor egy idős néni és egy bácsi szeretetteljesen egymásra néznek, nem szólnak; látszik, hogy félszavakból vagy akár szavak nélkül is megértik egymást.

Ki tudja hány év tanította erre őket? Kicsit nehézkesen, de leszállnak a négyes-hatos villamos szemben elhelyezkedő két magaslati üléséről, aztán kézen fogva eltűnik az őszes házaspár a verőfényes tavaszi napsütésben. Üdítő látvány. A fent említett barna hajú lánnyal összeakad a tekintetünk, majd szinte szó szerint „versenyt futunk” a még szabad, jó ülőhelyekért.

Látom, ő is azt a széket szemelte ki magának, amelyet én is. Ez az! Én nyertem, örülhetek! Ő leül velem szemben, menetiránynak háttal. Végigmér. Én is őt. Fekete nadrág. A hajpántja mellett a pólója is virágos. Rózsaszín. A táska is. Sőt, mintha az egész lány virágozna. Az arca csupa pirospozsgás mosoly. Rám is mosolyog. Úgy látom, most már egyáltalán nem zavarja, hogy én elfoglaltam az általa is kinézett helyet.

Az ablakon besüt a nap és fény derül a nagy titokra! Telefonál: „…épp a villamoson ülök, megyek a plázába valami nagyobb nadrágot venni magamnak, mert már lassan nem lesznek jók rám a ruháim. Nem, még tudod, nem látszik annyira. A legelején voltak gondok, rosszullétek, de most így teljesen jó. Remélem ez már végig így is marad. Az nagyon jó lenne, mert most így nagyon jól érzem magam! Olyan öt centivel a föld felett!” – nevet, és ahogy ezt mondja, az arca még jobban sugárzik. Nekem is mosolyra húzódik a szám.

Most már azt hiszem, mindent értek. Sőt, egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is van, hiszen már tudom, miért akart annyira jó helyre leülni. Beszél még a szomszédasszonyáról, aki nagyon rendes és segítőkész vele mindenben, majd lerakja a telefont. A villamos csak úgy száguld velünk a Nyugati felé. A lány nem a házakat nézni, hanem fölnéz az égre, mintha köszönetet mondana, mintha hálát adna valamiért valakinek. Felemelő látvány. Mondanék neki(k) valami szépet, de nem tudok. Inkább csak én is mosolygok. Mert „Az élet szép. Az élet minden.”

B. Andi
negyeshatos@nyuz.elte.hu