Steve McCurry neve első hallásra nem feltétlenül cseng ismerősen az átlagember számára. Ha viszont hozzátesszük, hogy ő az Afgán lány néven emlegetett, egész világsajtót bejáró fénykép készítője, egészen biztosan asszociálunk valamire, még annak ellenére is, hogy a híres felvétel 1984-ben készült.

Az igéző zöld szemű lány portréja a National Geographic 1985. júniusi címlapján jelent meg, egy csapásra híressé téve ezzel McCurryt, aki az azóta eltelt több mint három évtizedben a kortárs fotóművészet egyik vezető alakjává vált. Az ő fényképeiből nyílik impozáns kiállítás február 25-én a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37. Kamaraterem). A rendezvény megnyitója február 24-én, szerdán 16 órakor veszi kezdetét a helyszínen, amelyen többek között maga a művész is részt vesz. Ezt azért tartja kiemelten fontosnak, mert bár a világon már számos városban nyílt kiállítás a munkásságából, Budapesten ezidáig még nem volt ehhez fogható esemény.

unnamed-9b15a9e83b

Steve McCurry életútja rendkívüli mennyiségű kalandban bővelkedik, talán ezért is ilyen sokszínű és magával ragadó az életműve. Philadelphiában született, tanulmányait a Pennsylvaniai Állami Egyetem film szakán végezte, majd egy helyi újságnál kezdett dolgozni. Ezután több éven át szabadúszóként tevékenykedett. Ebben az időszakban kezdte minimális felszereléssel körbeutazni a világ országait, hogy elkészíthesse a lélek mélyére hatoló felvételeit. Útját Indiában kezdte, melyet egészen eldugott zugokig bejárt. Majd Pakisztán határán átjutva Afganisztán volt a következő állomása, ahol testközelből figyelte és örökítette meg az éppen zajló afgán-szovjet háborút. Neki köszönhetünk számos olyan felvételt, amely az ő bátorsága és kíváncsisága nélkül a nyugati civil emberek számára máskülönben elérhetetlen lenne.

Ekkor készült méltán leghíresebb képe, az Afgán lány. McCurry egy afgán menekülttáborban készítette a fényképet Guláról, akinek tekintete az egész világot magával ragadta és azóta a menekültek jelképévé vált. A kép készítésekor Gula 12 éves volt, életében akkor készült róla először fotó. A lányt McCurry 2002-ben újra felkereste és lefotózta, és azt is elújságolta neki, mekkora médiaszenzáció lett a fiatalkori fényképéből.

INDIA-10209NF, Boy participating in the festival of Ganesh Chaturthi is covered with red powder during the exuberant celebration. This festival marks the birthday of Lord Ganesh. Ganesh, or Ganpati as he is sometimes called, is one of the most popular deities in the region. He is worshiped by both Shaivites and Vaishnavites. Even Buddhists and Jains have respect for Ganesh. He is considered to be an avatar of both Shiva and Vishnu., Mumbai (Bombay), India, 1996In the midst of the festival of Ganesh in Bombay, as people young and old processed from their neighborhoods to the sea, McCurry interrupted a youngster with a request to make his picture.  The boy consented, and one reads in his eyes the vulnerability of his acceptance.  We see a fragment of festive time, a stilled moment extracted from a noisy, exuberant parade.  Yet the boy, framed on the one side by three aggressive slashes of red upon the light face of a pillar; the shadow form of another person at his other side; and the central anchor of his intensely questioning eyes.  -Anthony Bannon Phaidon, 55, Portraits, South Southeast, Iconic Images, final book_iconic

Ezután a fotóművész számtalan ázsiai és afrikai országban megfordult. Fotográfiájának középpontjában elsősorban konfliktusok által sújtott, nehéz helyzetben lévő területek állnak, ahol egy pillantás valóban többet ér minden szónál. Elsősorban embereket szeret fényképezni, megörökítve eltűnőben lévő kultúrák ősi hagyományait, illetve a világ eltérő pontjain élők mindennapi szokásait. Nekünk, a fejlett nyugati kultúrában élőknek ezért lehetnek különösen megdöbbentőek McCurry felvételei, néhol talán ijesztőek és/vagy kicsit hatásvadászak is, de mindenképpen elgondolkodtatók. Nem csoda tehát, hogy szinte minden díjjal kitüntették már, amelyet fotóművész megkaphat. Büszkélkedhet Robert Capa-díjjal, Nemzetközi Sajtófotó Díjjal, de a World Press Photo versenyen is nyert már több fődíjat is.

A kiállításhoz majd egy pódiumbeszélgetés is kapcsolódik a fotográfussal: február 25-én, csütörtökön 17 órakor a Műcsarnok előadótermében Schild Tamás magyar fotóművész lesz McCurry beszélgetőpartnere. A belépés aznapi kiállítási jeggyel lehetséges, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet a mucsarnok@mucsarnok.hu e-mail címen lehet megtenni. A tárlaton mintegy 60 kép lesz megtekinthető 2016. április 3-ig.