Kitüntetettek az ELTE-n

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg dr. Gábris Gyula, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára. Ezen jeles alkalomból beszélgettem el a tanár úrral, valamint kérdeztem pályájáról és a kitüntetésről.

Először is engedje meg, hogy a magam és az újság nevében is gratuláljak a kitüntetéshez. Mesélne egy pár szóban a munkásságáról és a pályájáról?

Köszönöm szépen a gratulációt. Az egyetemi életem 1960-ban kezdődött, és nyugodtan mondhatom, hogy egyenes volt a pályám, hiszen a diplomám kézhez vétele után itt maradtam gyakornokként a Természetföldrajzi Tanszéken, majd pedig tanársegéd, adjunktus és docens lettem, végül pedig a tanszékvezetői egyetemi tanári beosztást is elértem és nem csak a tanszéket, hanem a Földrajz Tanszékcsoportot is vezethettem pályafutásom során. Az egyetem mellett pedig számos szakmai bizottság tagja és sokszor vezetője is voltam. Felmerülhet a kérdés, hogy miért ezek a sikerek? Úgy gondolom semmi ördöngősség nincs ebben, csupán annyi, hogy az ember mindig végezze el a vállalt-kijelölt feladatait és nem árt, ha azokat még jól is teszi. Én egész életemben ezt az életfilozófiát vallottam és sok károm nem származott ebből. Hadd idézzem a kedves térképész professzoromat: ”Kollegák, tökéletes térkép nincs, de ez nem ment fel minket az alól, hogy ne törekedjünk ilyen térkép elkészítésére.” Ez a gondolat meghatározó volt az életemben és a munkámban is.

Mi az a szűkebb kutatási terület, amivel Ön foglalkozik?

Ha összefoglaló néven szeretném megnevezni, akkor a geomorfológia, magyarul a felszínalaktan az, ami leginkább érdekelt mindig is engem. Ebbe beletartoznak mindazok a vizsgálatok és megfigyelések, amelyek a Föld felszínén nem az ember által okozott vagy előidézett változásokra irányulnak. Megjegyzem, hogy mostanában a geomorfológusok közt egyre inkább előtérbe kerül az úgynevezett antropogén geomorfológia, ami pont az előbbi ellentéte, hiszen ez a fogalom az elmúlt évtizedek-évszázadok során, az emberi kéz által létrehozott felszíni változásokat kutatja. Milyen folyamatokra gondolhatunk itt? Az elsődleges a mezőgazdaság, ami – bár nem is hinnénk – nagyfokú felszínformáló hatással bír. Megemlíthető még a bányászati munka, az erdőgazdálkodás vagy az útépítés, amelyekkel saját kényelmünket próbáljuk biztosítani, de közben jelentősen átszabjuk a földfelszín arculatát. Még a háborúk- és hadgyakorlatok is komoly változásokat okozhatnak; ennek közeli példájául említhetjük az oroszok által bombázási gyakorlóterepként használt Hortobágy egy részét. A geomorfológián belül az a téma, amivel sokkal behatóbban foglalkoztam, az a hazai folyóvizeink felszínformáló hatásai volt. Ennek elméleti alapjait és gyakorlati alkalmazásait is nagyon fontosnak tartottam megismerni, hiszen országunk felszínének legnagyobb részét a folyók alakították és alakítják ma is. Az előttem dolgozó generáció több százezer évre tekintett vissza, míg én jelenleg „csak” pár tízezer év távlatában vizsgálódom, vagyis a földtörténetileg fiatal eseményeket kutatom, nagyjából az utolsó 20-25 ezer évet – igaz sokkal részletesebben. Kezdetben a Duna és az Ipoly, később a Sajó, majd végül immáron három évtizede az egész Alföld vizeivel foglalkozom.

Véleményem szerint nagyon érdekes téma az Alföld. Persze, ha valaki csak úgy végigautózik az autópályán, akkor mit lát belőle? Egy unalmasnak tűnő sík területet, amin semmilyen látnivaló vagy érdekesség nincs. Számomra azonban az Alföld hihetetlenül izgalmas és változatos vidék, és ha pedig hozzáteszem, hogy nagyjából 200 évvel ezelőtt még ennél is sokkal összetettebb táj volt, akkor megérthetik, milyen sok vizsgálati lehetőség rejlik benne. Ez a téma volt az, amiből a doktori és az akadémiai értekezéseimet is írtam.

A tanári vagy a kutatói munka áll közelebb Önhöz?

Nem választanám szét a két területet. Időszakonként más volt a súlya a dolgoknak az életemben. Amikor elkezdődött az egyetemi pályafutásom, akkor még merőben más volt a tanszék számbeli és munkaköri felépítése, és ebből kifolyólag könynyen mehettem terepre vagy csatlakozhattam más kollégákhoz, akiktől tanulhattam is. A földtudományok nagyrészt terepi tapasztalatokon alapulnak. Sok emberrel dolgoztam együtt, mert elmentem azokhoz a kollégákhoz, akik ismerői és szakértői voltak az ország egy-egy területének, hogy tanulhassak és dolgozhassam is velük a közös munka során. Ezen tapasztalatok alapján mondhatom, hogy minden tudóst a saját kutatási területén kell megismerni, mert azt műveli a legjobban.

Szerencsére sokan szívesen segítettek és tanítottak. Nagyjából 10 évig tartott ez a fajta munka az életemben, azután megszaporodtak az oktatási feladataim, komolyabb kutatási programokat kezdtem és ettől kezdve elindult egy olyan folyamat, amelynek a nyertese, ha mondhatom így, a kutatói munka lett, mivel ez egyértelműen több időt igényelt, mint az oktatói. Ha mindehhez kicsit később még hozzászámítjuk az egyetemi és azon kívül a tudományos közéletben kapott és vállalt feladatokat, belátható, hogy ettől kezdve komoly időzavarba kerültem. Természetesen soha nem hagytam abba az oktatást, például ebben a félévben és az előzőben is öt-öt elméleti tantárgyat oktattam és bár sok munkát jelentenek számomra, örömmel tanítok mind a mai napig. Valójában úgy gondolom, hogy nem összeegyeztethetetlen e két dolog, ugyanis amikor például volt egy-két óra szünetem a nap során, akkor azonnal leültem és a kutatási anyagommal kezdtem el foglalkozni. Az eredményeim pedig nem egy nap alatt születtek, hanem úgy épültek egymásra, mint házépítésnél a téglák, amik egyszer csak összeállnak egy szép, teljes egésszé, amire büszke lehet az ember. Számomra ez az aprólékos és lépcsőzetes munka kifizetődő volt, mivel egy kutató, valljuk be, legtöbbször nem is pénz, inkább időhiányban szenved az egyetemen.

Mit gondol a kitüntetésről, mit jelent Önnek?

Örültem neki, és megtisztelt, ahogy szerintem minden ember örülne egy ilyen kitüntetésnek. A jelentése és talán az oka is az, amit már említettem, hogy az élete során az ember tegyen meg mindent azért, hogy a lehető legjobban teljesítse a rábízott feladatokat, mert ha így tesz, akkor megbíznak benne a kollégái és egyre feljebb léphet, valamint egyre színvonalasabb és komolyabb munkákat végezhet. Úgy gondolom, hogy az elmúlt negyven év során sok olyan tisztséget viseltem vagy viselek jelenleg is – ilyen például a Magyar Földrajzi Társaság több választott tisztsége, az Egyetemen igazgatóhelyettesi beosztás, a Doktori Iskola vezetése, az Akadémiai Tudományos Bizottság elnöke, jelenleg pedig a Doktori Tanács tagsága – amelyek alapot adhattak arra, hogy megkaphassam ezt a kitüntetést. Személyesen legfontosabbnak azt a munkát tartom, amelyet a Tanszék érdekében végeztem.

Összefoglalóan egy életmű az, aminek ezt a díjat és elismerést köszönhetem. Ez az életmű bizony kemény munka árán épült fel, amit úgy gondolom, nem lehet elhagyni, ha valaki komoly szakember szeretne lenni.

A következő kérdésem az Önöknél frissen végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségeihez kapcsolódna. Milyen a helyzet ezen a téren?

Erről a témáról inkább csak gondolataim és megérzéseim vannak, mivel az én korosztályom és a mai hallgatóság közt óriási különbségek vannak. Sok vád éri a magyar oktatási rendszert a lexikalitása és a tananyag-központúsága miatt, és sajnos több ponton egyet kell értenem ezzel, látva a külföldi oktatási példákat. Azonban azzal nem tudok egyetérteni, hogy valaki már a tanulmányainak az elején csak egy adott témába ássa bele magát komolyabban és ne foglalkozzon más, egyébként a kutatásaihoz szervesen kapcsolódó tudományterületekkel. A gyakorlati oktatás terén azonban egyértelmű a hátrányunk a külfölddel szemben, még ha az utóbbi években történtek is pozitív változások ezen a téren. Ennek egyértelmű oka a pénz hiánya az Egyetemen. A kilábalás egyik lehetőségét, a független, pénzügyileg potens külföldi partnerek keresésében látom. Mi is ezt tettük, és így valósítottunk meg számos nagy kutatási programot a tanszékünkön. Ebből a hallgatók is profitálhattak. A munkaerőpiacon sajnos nincsenek jó tapasztalataim, kevés geológus illetve geográfus tud jó és fizetőképes állást találni – sajnos sokan a szakmához kapcsolódóan semmilyent sem, mint ahogy ez más szakokra is igaz – de nem lehetetlen a feladat. Ebben nyújt segítséget a geográfus hallgatóink által létrehozott szerveződés, amelyben a rendszeres találkozások során egymás közti ötleteléssel és önmaguk menedzselésével próbálják meg könnyebbé tenni a munkaszerzést. Ez nagyon jó és nagyon fontos kezdeményezés, de véleményem szerint igen kevés a boldogsághoz.

Mi lenne az üzenet vagy jó tanács, amit a jelen hallgatóinak átadna, hogy az Önéhez hasonló életpályát futhassanak be?

Az ember általában a saját példájából indul ki mikor tanácsot ad, én is így fogok most tenni. Sok esetben és helyzetben voltam vezetője társaságoknak és bizottságoknak, ami több dologgal is együtt járt: meg kellett tanulnom illetve meg kellett tanítanom arra a velem dolgozókat, hogy egyenrangú partnerek vagyunk és egyikünk véleménye ugyannyit érhet, mint a másiké, valamint, hogy ne parancsra fogadja el valaki a másik ember véleményét, hanem értsük meg egymás elképzeléseit és akkor talán el is tudjuk azokat fogadni. Ezen kívül nem hibázhattam sokat, mivel vezetőként a legtöbbet és a legjobbat várják el az embertől, példát kellett mutatnom. Tanácsként azt tudnám ajánlani, hogy mindig próbálják meg a munkájukat magas színvonalon végezni és vállalják a nehéz feladatokat is, mert minden kihívással, amit megoldunk, többek és jobbak leszünk.

Mészáros Máté
portre@nyuz.elte.hu