Ásványtan és környezettudomány

Interjú dr. Weiszburg Tamással

Budapesten, az ELTE 375 ünnepségsorozat keretében tartották az Ásványtani Világkonferenciát, amely a valaha volt legnagyobb tudományos rendezvény a magyar földtudományok történetében. Erről, és a környezettanos képzés jelentőségéről beszélgettünk dr. Weiszburg Tamással, az Ásványtani Tanszék oktatójával.

Augusztus végén Budapest, azon belül Egyetemünk látta vendégül a Nemzetközi Ásványtani Világszövetséget. Miről volt szó ezen a konferencián?

Minden olyan szilárd, főként nem molekuláris anyagról, ami a természetben keletkezett, vagy az ilyen anyagokhoz hasonló: azaz az ásványokról. A 70 szekcióban szó volt, egyebek közt, ezek felhasználhatóságáról, veszélyeiről, de az élővilággal való közös evolúciójukról vagy éppen a régészetben való jelentőségükről is. A 13 kiemelt előadásban hallhattunk például a közelmúltbeli izlandi vulkánkitörésről, a radioaktív hulladékok biztonságos kezeléséről, de a mikrobiológiáról is. A csaknem 1700 szekcióelőadást és posztert 74 ország kutatói mutatták be. A konferencia mintegy 500 embert megmozgató terepi része lefedte egész térségünket, Dél-Tiroltól Krakkóig, Csehországtól Erdélyig, de az Adriai-tengeren is ment hajónk. Nem feledkeztünk meg a kikapcsolódási lehetőségekről sem, az idelátogató tudósokat számos sport-, zenei és művészeti program is fogadta. Fontos megemlíteni, hogy körülbelül 100-150 diákunk önkéntesként dolgozott a szervezésben. Számos koordinációs feladatot elláttak, és például ők szerkesztették a konferencia minden napján megjelenő újságot is. A diáksegítők nemzetközi csapatába 10 országból jöttek még egyetemisták, akik a jelentős munkatapasztalaton túl sok kapcsolatra is szert tehettek.


A rendezés jogát szoros versenyben nyertük el Párizs ellenében. Mi döntött Budapest mellett?

Kollégáimmal 22 éve, 1988-ban kezdtük tervezni, hogy Magyarországra hozzuk a 2010-es világkonferenciát. A kemény munka végül meghozta gyümölcsét. Egyetemünkön 1774 óta folyik nemzetközi színvonalú ásványtani oktatás, illetve az infrastruktúra megléte is nagy előnyünk volt. Azért is nagy dolog a rendezés, mert tudományunkban e konferencia olyan, mint az olimpia, négyévente rendezik és körbejárja a világot. Legközelebb 2026-ban lesz Európában, előtte 2014-ben a Dél-afrikai Köztársaságban, 2018-ban az Egyesült Államokban és 2022-ben Ausztráliában.


A közelmúltban három új ásványt fedeztek fel Magyarországon. Meséljen ezekről!

A klajit egy víztartalmú réz-mangán-arzenát, amelyet a recski Lahóca-hegyen talált Klaj Sándor pécsi bányász.

A tavalyi év végén Pécs-Vasason felfedezett ammóniomagnéziovoltait víztartalmú ammónium-szulfát, ami lényegében a voltaittal rokon szerkezetű, de a rácspontjain kálium helyett ammóniumot, vas helyett pedig magnéziumot tartalmaz. A harmadik ásvány, a Balaton-felvidéki Kalapos-tetőről származó kabazit-Mg a szilikátokon belül a zeolitok közé tartozik. A három új ásványt ebben a hónapban ideiglenes kiállításunkon mutatjuk be az Ásványtárban, a felfedező Szakáll Sándor miskolci tanszékvezető kolléga szívességéből.


Elkötelezett támogatója a környezettanos képzésnek. Miért fontos, hogy egy-egy tudományterület specialistái helyett generalista környezettudósokat képezzenek?

Számos olyan összetett probléma van, ami viszonylag egyszerű összefüggések felismerésével megoldható. Ha ezeket a különböző részterületek közötti összefüggéseket nem ismerem fel, akkor hiába ások nagyon mélyre, hiába vagyok nagyon jó szakember, egyszerűen nem tudom megoldani a problémát. Nekem például ásványtanban, földtudományokban, fizikában és kémiában van jártasságom. De kémiában már csak főleg a szervetlen világban, miközben a szerves kémiai, biokémiai, biológiai hiányosságaim megakadályoznak abban, hogy jól le tudjak írni egy olyan komplex rendszert, mint a talaj. Ugyanez vonatkozik például egy olyan kémikus kollégámra, aki a molekuláris kémia szakembere, de nehezen kezeli, hogy van egy teljesen másfajta anyag is. Nem arról van szó, hogy nem értjük meg egymást, csak azok a dolgok, amiket egy generalista azonnal felismer és összeköt, az nekünk, specialistáknak nehezebb.

20-30 évvel ezelőtt rendkívül hasznosak voltak azok a kutatások, amikor valaki a saját szakterülete szűkebb szemüvegén keresztül megoldott egy részfeladatot. Mára azonban ez nem elég, nem kellően hatékony, a természettudományok minden ágához érteni kell valamilyen mértékben. Egy nagyon egyszerű példa a globális klímaváltozás. A geológusok és a meteorológusok alapvetően másként látják a kérdést, és mindkettejüknek igaza is van a saját gondolatrendszerében. De csak egy bizonyos területet látnak, nem a teljes egészet, ezért kell közösen dolgozniuk, hogy a két tudományterület közötti nyitott kérdések megoldásával magát az alapkérdést is megválaszolhassák. Hasonló példa lehet egy környezetszennyezés elhárítása, talaj kármentesítése, szennyvíztisztítás vagy élőhely-rekonstrukció.

Több évtizede, évszázada definiált, hogy ki a kémikus, vagy ki a fizikus, de a környezettudományra sokan ma is csak legyintenek, hogy ez nem is igazi tudomány, aki ezzel foglalkozik, az nem is igazi tudós. Átmeneti időszakot élünk, amíg a társadalom helyére teszi, beárazza a környezettel kapcsolatos kérdéseket. Jelenleg mindenki csak a félelem oldaláról közelít, félünk attól, hogy valami olyasmi fog bekövetkezni, ami mindenképpen változást követel tőlünk. Próbáljuk magunkat fedezni, hogy nem mi követtük el a hibát, eközben nagyon kevesen vannak, akik tudják (sejtik?), hogy mit kellene tenni, azok pedig még kevesebben, akik tudják és meg is teszik. A félelem egyelőre csak rossz közérzetet okoz, de a társadalmat még nem sarkallta arra, hogy lépjen is. A rövid távú gazdasági érdekek felülírják a közép- és hosszú távú környezeti terveket. Lesz az 1970-es évek olajválságához hasonló környezeti krízis, aminek persze nem örülök, de azután a társadalom majd elkezdi figyelembe venni a környezeti szempontokat. A mostani gazdasági válság teljesen más jellegű, ennél sokkal mélyrehatóbb ár-arányváltozások lesznek. Szomorú látni, hogy a jelenlegi gazdasági megrázkódtatások megoldásánál nem használták ki a lehetőségeket, hogy a környezeti értékekre odafigyeljenek. Persze vannak roncsautó-programok több országban, ezáltal a károsanyag-kibocsátás csökken, de ez csak egy kellemes melléktermék, a programok fő célja a vásárló- és munkaerő megőrzése. A környezettudományos képzés azért is fontos, mert a jövőbeni szemléletformálást szolgálja. Hiszen minél több ember szerezte meg a generalista gondolkodásmódot, annál nagyobb az esélye annak, hogy a társadalom is változni fog.


A TTK-n egyedül ennek a szaknak nincs önálló intézete, ennek megoldása hogy áll most?

A környezettudományi képzés adminisztratív felügyelete régóta napirenden van. Dékán úr már évekkel ezelőtt is több kísérletet tett a helyzet rendezésére. Meggyőződésem, hogy 2-3 éven belül lesz önálló, megfelelő szervezeti forma. Annak semmi értelme nincs, hogy megkettőzzünk intézeteket, tehát hogy külön-külön legyen egy kémikus, aki kémikusoknak, és egy olyan, aki környezettudósoknak tanít. Pont az integráló erő a fontos ezen a szakon, hogy együtt dolgoznak a különböző szakterületű kollégák. Hogy ezt hogyan adminisztráljuk, arról megbeszélések folynak. Van több jó modell, például Szegeden létrehoztak egy intézetet, ami tulajdonképpen csak az oktatási tevékenységet koordinálja, felügyeli. Minimális önálló létszáma van csak, viszont közvetlenül kapcsolódik a többi intézetben lévő érintett tanszékekhez. A képzés fedezete természetesen ott is végül a tanszékekhez kerül, hiszen az oktatás is ott folyik, de mindez a Környezettudományi Intézeten keresztül történik. Sokkal több becsülete lehetne nálunk is ennek a képzésnek, ha a szaktanszékek látnák, hogy költségvetésük 10-20-30%-át a körülbelül 7-800 környezettanos diák után kapják.