Mikszáth Kálmán fekete városai

Aki nem feketében és fehérben látott…

Személyes vallomás: Mikszáth kamaszkorom kedvenc írója, és regényei közül különösen a legutolsó, A fekete város lopta be magát a szívembe. A Petőfi Irodalmi Múzeumban nemrégiben nyílt kiállításon a regényen túl a megírásának körülményeibe is bepillanthatunk, amelyet az abszolút jó és rossz fogalmait megkérdőjelező, ingatag közhangulat jellemez.

„Lőcse városában villámként híre futott a nevezetes vadászatnak, melyet késő emberöltők is akként emlegettek, hogy elesett benne: egy szarvas, egy kutya, egy nyúl és egy bíró.” – könyvajánlónak akár ez az idézet is elég lenne. De vajon kell-e egyáltalán ajánlgatni? Ki ne találkozott volna gyermekkorában A fekete város televíziók által gyakran műsorra tűzött, 1971-ben forgatott filmváltozatával? Bizonyára sokan voltunk, akik drukkoltunk a fiatal és ambiciózus főbírójelölt polgárfiú és a valódi személyazonosságát titkolni kénytelen nemeslány szerelméért.

A mű több, mint szerelmi szálat boncoló regény és mint korrajz, amely szembeállítja a nemesség-polgárság kettősét, az előbbit önkényességéért, túlzott kiváltságaiért bírálva, az utóbbit az elképzelt szász városlakók rideg zsugoriságáért, kicsinyes bosszúvágyáért elmarasztalva. Nemcsak egy fordulatokban gazdag történet a Rákóczi-kori Felvidék életének és jellemző alakjainak – az író által elképzelt, mégis hitelesnek mondható – bemutatásával. Hiteles, mert bár Mikszáth is bevallja, csak az alapötletet vette egy Görgeyekről szóló tanulmányból, a történetet és a szereplők jellemét ő maga alkotta. „Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét.” – vallja regényéről az író.

A kiállítás termeit úgy alakították ki, hogy egyrészt ezt az atmoszférát jelenítse meg, a szerző által megálmodott 17-18. századi Magyarország etnikailag és társadalmi rétegeiben sokszínű világát, másrészt a megírásának korát, a huszadik század eleji bizonytalanságát, amikor a politika folyton változik, a Kiegyezés idillje már messze, küszöbön a világháború. A két terem, két kor között összekötő kapocs a középen álló távcső, amelyen át képzeletünkben Mikszáth kutatja és mutatja az igazságot, és még többet: a valót.

A mű megbolygatja az igazságról és igazságosságról alkotott gyermeki elképzeléseinket. Mikszáth – ahogy korábbi műveiben tőle megszokhattuk – nem ideákat állít elénk, hanem hús-vér embereket erényekkel és gyengeségekkel, illetve döntésekkel, amelyeket egyesek helyeselnek, mások elítélnek. Hol azért izgulunk, hogy az öntörvényű, lobbanékony nemes, Görgey Pál megkapja büntetését – hol felmenteni kívánjuk Rozáli édesapját a szigorú és megkérdőjelezhető ítélet alól. Találgatunk, ki az igazi bűnös: aki lőtt, vagy aki segítségnyújtás helyett szó szerint a sebesült vérével kívánt földet szerezni. Aki elolvassa a regényt és megtekinti a kiállítást, nem válaszokkal, hanem kérdésekkel lesz gazdagabb.

Idén száz éve, hogy elkészült A fekete város és annak is, hogy Mikszáth Kálmán negyvenéves írói pályát maga mögött hagyva örökre letette a tollat.

tajmi