Akkor most mi legyen?

Amikor reggel már sokadszorra nyitottam ki a szemem
– de most már szándékomban állt felkelni
– Hanna jött felém egy bögrével.
– Szia, csináltam neked egy csésze teát.
– Drága vagy – viszonoztam egy meleg mosollyal.
Magamhoz öleltem, aztán megittam a forró teát.
– Akkor most mi legyen?
…
Vörös falak, kényelmes kanapé, puha szőnyeg,
hangulatos világítás, Adele kellemes hangja, a legfinomabb
torta.
– De ne röhögj, mert tényleg nem vicces! – mondja
fülig érő mosollyal.
Én csak nevetek.
– Jó, azt hiszem meg tudlak érteni… pár hete kissé
ittasan smároltam egy csajjal. Azóta találkoztunk
még egyszer, de most nem tudom, mit tegyek.
Nem fogott meg igazán.
– Neked azért könnyebb. Mert én minden nap
találkozom vele, és hát nem akarok nagyon ellenséges
lenni, de egy cseppet sem vonzódom hozzá.
– Akkor szerintem, ha megint próbálkozik, elutasítod.
Addig meg nem csinálsz semmit.
– Igen, eddig is így tettem, talán ez a legjobb megoldás…
jézusom, de hideg lett! Egy pillanat, felveszek
egy zoknit.
– Ne, nem kell. Majd én felmelegítem a lábaid.
Régóta a barátom vagy… megérdemelsz egy lábmasszázst!
– kacsintottam rá.
– Hát, jó…
– Elfáradt a karom. – tornáztattam és nyomogattam
közben.
– Akkor én meg megmasszírozom a karod! Nehogy
ne sikerüljön a holnapi meccs…
Ahogy ott ültünk veszettül közel egymáshoz, érezve
a finom illatát, és látva az érzéki, csupasz vállait,
nem bírtam magammal. Simogattam, és csókoltam.
– Bemegyünk a szobádba?
Csöndesen megfogta a kezem, és behúzott a szobájába.
Először csókoltam meg az ajkait… és nem
csak először, harmincötödszörre is, hajnali 4ig.
5 óra. Ő már alszik. Itt fekszik mellettem, egy
csipkecsodában… átkarolom, simogatom,
felébresztem.
– Nem tudok aludni. Kimegyek a kanapéra.
– Nem mész. Nem fogsz elférni. Ha itt mellettem
nem férsz el, ott pláne nem fogsz. Majd jobban
összehúzom magam.
Tényleg nem érti, hogy nem az a problémám, hogy
kevés a hely?!
– De ha itt fekszel mellettem, rád mászok. És ezt
folytathatjuk reggelig.
– Maradj itt… én átmegyek a másik szobába. – és
egy leheletfinom csókot ad a számra. Szinte azonnal
elalszom. Tökéletes befejezés.
…
Tökéletes befejezés? Lehet, hogy egy tökéletes
kezdet, nem?
Nem tudom.
Jó volna valakit kettőnél többször magamhoz ölelni,
naponta ötször, mondjuk fél éven keresztül.
Szép, okos, megértő, kellemes… de elég ez? Kíváncsi
vagyok, ő mit gondol az egészről. Ezen elmélkedem,
miközben az ágyában fekszem. Amikor reggel
már sokadszorra nyitottam ki a szemem –de most
már szándékomban állt felkelni – Hanna jött felém
egy bögrével.
– Szia, csináltam neked egy csésze teát.
– Drága vagy – viszonoztam egy meleg mosollyal.
Magamhoz öleltem, aztán megittam a forró teát.
– Akkor most mi legyen?
Látom, hogy a bokszerem nézi félszemmel, és
zavarban van.
– Megyek, összeszedem magam… – mondom kissé
félszegen.
És mindkettőnknek ugyanaz a kérdés visszhangzik
a fejében…

C.A.