Új elnök a TTK HÖK élén

Interjú Dukán András Ferenccel

A legutóbbi Küldöttgyűlésen, 2011. március 8-án Jánosi Attila, az eddigi elnök lemondott tisztségéről. Az elnöki posztra Dukán András Ferenc nyújtotta be pályázatát, amit a Küldöttgyűlés elfogadott, így ő vehette át Attila helyét. Ismerkedjünk most meg vele és terveivel!

Kérlek mutatkozz be röviden! Mit tanulsz az ELTE-n? Mi lesz belőled, ha nagy leszel?

Dukán András Ferenc vagyok, 1988. november 20-án születtem, Veszprém megyében. Iskoláimat már Budapesten kezdtem meg, 2007-ben kerültem az ELTE-re, matematika BSc-re. Jelenleg elsőéves tanári mesterszakos hallgató vagyok. Ha megnövök matematika-történelem szakos
tanár leszek, de hosszútávon szeretnék elvégezni egy fizika kiegészítőt is. Most szeptemberben viszont el szeretnék kezdeni egy második mesterszakot, jelentkezésem az ELTE több szakjára is beadtam. Még nem tudom, melyik szakon kezdek szeptemberben, a sorrend még módosulhat,
egymástól elég távol álló szakokat jelöltem meg.

A HÖK-ben eddig is számos feladatot elláttál. Mik voltak ezek?

2008 júliusa óta matematika szakterületi képviselő vagyok. Erre vagyok alegbüszkébb, mert ez azt mutatja, hogy a hallgatók, akik ismernek, bíznak bennem. Vagy legalábbis nem gondolják úgy, hogy kárt tennék a Kar működésében. Másod-, majd harmadévesként mentor voltam, amit szintén nagyon fontosnak tartok.Tisztségviselő 2008 őszétől vagyok. Ekkor választott meg a Küldöttgyűlés
az Ellenőrző Bizottság tagjának, aminek később elnöke is lettem. Végül 2009 novemberében tanulmányi elnökhelyettesnek választottak egy nagyon kemény és nemes küzdelemben. Egészen mostanáig, újraválasztásomnak köszönhetően, ezt a tisztséget töltöttem be.

Honnan jött az ötlet, hogy indulj az elnöki tisztségért?

Igazából régebben nem akartam elnök lenni, mert nem vagyok az a tipikus vezető. Például elég könnyen túlzásokba esem szókimondás tekintetében, ami nem a legfőbb erény egy ilyen tisztségnél. Aztán ahogy egyre többet dolgoztam az Önkormányzatban, és egyre jobban beleláttam a munkájába, egyre inkább azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Miért nem vesznek részt az emberek a képviselőválasztáson? Miért ilyen passzívak, sőt ellenségesek sokan velünk szemben? Elnökhelyettesként a Választmány tagja voltam, így gyakorlatilag minden döntésben részt vettem. Egyre inkább azt éreztem, hogy hiába működik többnyire jól a HÖK, meg kell újulnunk, mert ha csak 30-40%-a látja ezt így a hallgatóknak, akkor nem tudjuk jól képviselni őket. Ezt persze már elnökhelyettesként is hangoztattam, és sok területen már korábban elindultak olyan változások, miket én fontosnak tartok. Úgy éreztem azonban, hogy vannak olyan dolgok, amiket meg tudnék valósítani, fel tudnék fejleszteni elnökként.

Attila már az Alakuló Küldöttgyűlésen bejelentette, hogy csak a tavaszi félév elejéig kívánja betölteni a tisztséget. Ezért végül decemberben úgy döntöttem, hogy elindulok, felmutatok egy új alternatívát a TTK HÖK-nek. Egy olyan utat, ahol az évek során felhalmozott szakmai tapasztalatokra építve, egy tökéletes Hallgatói Önkormányzat felépítése a cél. Igen, ez idealizmus, de ez személyes meggyőződésem, hogy jobb törekedni a tökéletes felé, és azt nem elérni, mint egy tökéletlen állapotot tökéletesíteni. Ez most nagyon szépen hangzott... De azért komolyan gondolom.

Szerinted milyen HÖK-öt kaptál? Sok munkád lesz a kollégák között?

Az előbb ezt már részben érintettem. Szerintem a TTK HÖK alapvetően a profik közé tartozik szakmai kérdésekben. A mostani tisztségviselőink szerintem országos szinten is megállják a helyüket, sokan közülük a saját szakterületüket jobban ismerik, mint az HÖK-ösként elvárható lenne. De mivel természettudósok vagyunk, vannak olyan dolgok, amik nehezen mennek, mégis szerintem elengedhetetlenek az érdekképviselethez. Ilyen legfőképp a kommunikáció és a megfelelő szabályalkotás, szabálykövetés. Azzal biztos, hogy sok munkám lesz, hogy ezekben változást érjek el. Az előbbi fontosságát már évek óta mindenki látja, csak senki nem ért hozzá. De majd igyekszünk józan paraszti ésszel megoldani.

A szabályokkal kapcsolatban biztos, hogy sokkal több harc lesz. Itt mindig is két alapvetően különböző elv harcolt egymással. Nem csak a HÖK-ösök, bárki a világon szerintem besorolható a két csoport egyikébe. Az egyik nézet, hogy egy problémát meg kell oldani a lehető leghatékonyabb, legjobban, lehetőleg szabályosan. A másik, hogy a felmerülő problémát szabályosan kell megoldani a lehető legjobban.

Én a második csoportba tartozom, legalábbis HÖK-ösként mindenképpen. A mostani saját szabályaink átláthatatlanok és kuszák, hasonlóan a felettes szabályozásokhoz, törvényekhez. Utóbbival nem tudunk mit kezdeni, de a saját házunk táján rendet kell rakni! Főleg, hogy a kialakult helyzet nem rosszindulat miatt keletkezett, hanem egyszerűen azért, mert nem kapott kellő figyelmet ez a terület. Ha jogászok lennénk, bizonyára máshogy állna a dolog. Ezért célom, hogy újraépítsük a belső rendszerünket, használható, ésszerű szabályokat hozzunk, amiket be lehet tartani. De számomra egyértelmű, hogy nem védekezhetünk azzal még a legapróbb szabálytalanság esetén se, hogy fontosabb a jó megoldás, mint a szabályos. Aki nem ismer magánemberként, annak biztos egész más képe lesz rólam, mikor ezt olvassa, illetve fordítva, aki csak HÖK-ön kívülről ismer, nehezen hiszi ezt el rólam. De ez nem is baj szerintem. A lényeg, hogy meggyőződésem és ezért harcolni fogok, hogy csak a szabályok adhatják meg azt a keretet, ami a jó döntéshozatalhoz szükséges. Bárki követhet el hatalmas igazságtalanságot úgy, hogy közben őszintén meg van győződve róla, hogy jót tesz. Ellenben egy sok testület által jóváhagyott szabályrendszer, ha kényelmetlenebb is, sokkal jobban biztosítja összességében a helyes döntések meghozását. Nem mellesleg új szabályzatok írása majdnem biztos, hogy elkerülhetetlen lesz, hiszen a médiából már mindenki értesülhetett róla, hogy új felsőoktatási törvény készül, ami egyértelműen magával vonja az összes felsőoktatási szabályzat változását, függetlenül attól, hogy milyen lesz. Egyébként ez volt, az egyik ami a legvégső lökést adta az elnöki indulásomhoz. Nem csak meg lehet csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretnék, hanem mindenképpen kell is változtatni. A szabályzatokhoz pedig elég jól értek, hiszen az Ellenőrző Bizottság és a tanulmányi elnökhelyettes, aki a leginkább foglalkozik munkája során velük.

Milyen főbb változtatásokat tervezel a HÖK-ben, a Nyúzban és más területeken?

Az eddig leírtakkal összhangban sok mindent. Kicsit jobban figyelnék befelé. Értve ezalatt a TTK HÖK-öt, mint szervezetet, illetve a HÖK-öt, mint jogszabályokban definiált társaságot, aminek karunk minden hallgatója a tagja. A szabályzatokról, ami az előbbihez tartozik, már részletesen beszéltem, de a kommunikációról,  a hallgatók felé fordulásról, azért még szólnék pár szót, ha már így rákérdeztél. Nem várhatjuk el a hallgatóktól, hogy elfogadjanak minket az ő érdekeik képviselőjének, ha nem látják, hogy ez mit jelent nálunk a gyakorlatban. A HÖK-ösök nem lehetnek elérhetetlenek, megközelíthetetlenek. Mindig látom, hogy baj van, amikor egy hallgatótársamtól magázós e-mailt kapok. A pályázatomban lefektettem azt a 8 elméleti alapelvet, ami az én elnökségem alatt terveim szerint meg fogja határozni a HÖK-öt. Ezek közül az egyik, hogy egy HÖK-ösnek nem szabad magát felsőbbrendűnek képzelnie, hiszen nem jobbak vagyunk a többi hallgatónál, csak mással töltjük a szabadidőnket, illetve annak egy részét. De már azáltal elszigetelődünk, nagyképűnek tűnünk, ha nincs napi kapcsolatunk a többiekkel. Arról nem is beszélve, hogy senkinek sem tesz jót, ha tények helyett titokzatos pletykákat hall csak. Ezért kell javítani a kommunikáción.

A konkrétumokat Nyúzzal kezdeném, hiszen annak a mindenkori HÖK elnök a felelős kiadója. Szerintem ráfér a megújulás, különösen közéleti tekintetben. Örülök, hogy újra sikerült papíros formában kiadni, megküzdve az új közbeszerzési szabályokkal. Szeretném, ha
mostantól minden számban lennének arról cikkek, hogy ez egyes tisztségviselők, illetve a HÖK általában mit csinál. Szeretném, ha a Nyúz informálná a hallgatókat arról, hogy mi történik Karunkon, illetve, ha olyan témákról lennének benne provokatív cikkek, amik vonzzák a hallgatói reakciókat. Rengeteg olyan kérdés van, amiben nehéz képviselni a hallgatói érdekeket, mert nem egyértelműek. Ezekhez remélek segítséget kapni olvasói leveleken keresztül.

A [TTK-INFO], a HÖK-ös információs levlista szintén megújulna. Ketté szeretném választani. Az eddigi formában megmaradnának azok az információk, amik mindenkit érintenek: tanulmányi, szociális határidők, Erasmus határidő, aktualitások (például hallgatói parkolás). Ugyanakkor most a levelek jelentős része rendezvényekkel, felhívásokkal van tele. Ezek szintén sok hallgatót érintenek, de meszsze nem mindenkit. Ezért létre fogunk hozni egy olyan levlistát, amin az ilyen levelek mennek ki. Így remélem, még az előtt, hogy ez az újság megjelenne, már kész lesz az új struktúra.

Az új honlapunk már régóta készül, az előzetes verziót én is láttam. Még ebben a félévben szeretném, ha teljesen elkészülne, és a mostani, kicsit néhol átláthatatlan oldalt, az újra lecserélni.

Ezen kívül a facebookos megjelenést is erősíteni szeretném, illetve egy TTK HÖK-ös/elnöki munkablog elindítása is tervbe van véve. Remélem itt is jut időm az első bejegyzéseket már a Nyúz megjelenése előtt megtenni. (A ttkhok.elte.hu oldalon biztosan fent lesz ennek a linkje.)

Végezetül két teljesen új projektbe szeretnék belekezdeni. Szeretnék egy HÖK-ös nyílt napot, ahol az érdeklődők tehetnek fel szakmai kérdéseket a tisztségviselőknek, de arra is választ kaphatnak, hogy mit csinálnak azon kívül, hogy hallgatói levelekre válaszolnak. Másik nagy álmom egy ismeretterjesztő előadás beindítása, ahol mindenki számára érdekes témák lennének: hogy működik a szoctámbírálat, a tanulmányi ösztöndíj hogyan kerül kiosztásra, milyen szabályzatok vonatkoznak ránk hallgatókra, mik a jogaink és kötelességeink, illetve ezekhez hasonló témák.

Ezen kívül szeretném az egyes szakterületi csoportokat jobban aktivizálni. De ez sokkal inkább belső kérdés, talán kevésbé érdekes kívülről. Mindenesetre akinek valamelyik interjúban érintett téma vagy általában ez az egész HÖK-kérdés felkeltette az érdeklődését, annak ajánlom elolvasásra a pályázatom: ttkhok.elte.hu/elnokipalyazat. Minden kérdést, észrevételt a HÖK-kel vagy akár velem kapcsolatban örömmel veszek, az elnok@ttkhok.elte.hu-ra írjon mindenki bátran!

Mennyire gondolkodsz hosszútávon? Meddig tervezed a tisztség betöltését?

A kérdést kettéválasztanám, mert szerintem a két dolog eléggé különbözik. Egyrészt hosszútávon gondolkodom. Ez szerintem mindenképp szükséges egy olyan szervezetben, ahol ilyen gyakoriak a váltások. Főleg most a Bologna rendszerrel, előfordulhat, hogy valaki csak 3 évig hallgatónk, pedig 5 év sem sok egy szervezetben. Szóval szerintem mindenkinek úgy kell gondolkodnia, hogy rendben van, hogy én csak 1, 2, esetleg 3 vagy 4 évet vagyok itt a HÖK-ben, de vannak olyan dolgok, amik ennél sokkal hosszabb távon valósíthatók csak meg. Ennyire lenni kell önzetlennek, hogy belekezdünk olyan projektekbe is, amiknek mi már nem fogjuk hasznát látni.

A tisztség betöltése nehezebb kérdés. Ha az a támogatás, amit a Küldöttgyűlés a szavazataival kifejezett, megmarad mögöttem a hétköznapi munka során is és a terveimet valóban meg tudom valósítani, akkor a következő ciklusnak még szeretnék nekifutni. De így egy hét után ezt még nem tudom megmondani. Még fontosabb, hogy a TTK HÖK legfőbb szerve, a Küldöttgyűlés mögött milyen hallgatói támogatás lesz. A szokásos éves választások előkészületei már elkezdődtek, a Választási Bizottság megválasztásra került, nemsokára kiírják a jelöltállítás és a szavazás idejét. Bízom benne, hogy nőni fog az aktivitás. Mindenképp lendületet adna, ha a hallgatókon látnám, ők is fontosnak tartják, amit én, hogy az érdekeik képviselve legyen minden fórumon és ezért hajlandóak is tenni képviselőik megválasztásával.

Felhő

Félévfolyam: 
42
Szám: 
6

Már nem tudtam magam

Már nem tudtam magam egyszerűbben kifejezni, és mi az, hogy egy kivétellel minden beszámolót elfogadnak a küldöttközgyűlésen? Ilyen még az átkosban sem volt. Dukán amúgy is egy vicc, számolni világéletében nem tudott, ezért ment matektanárnak(?). Brrr.

Hello! Csak én nem értem,

Hello! Csak én nem értem, hogy mivel kapcsolatban nem tudtad magad egyszerűbben kifejezni? Vagy a kommentek sorrendje nem stimmel? Vagy törölve lett valami?
Érdekelne...
Köszi:
Nyuzsifül

"Foglalod a kurvanyádat, De

"Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!..."

Törölve lett, az egész már olyan, mintha az indexfórumon lennék. Pedig én irodalmian írtam, ahogy Petőfi, de ma már Petőfit is cenzúrázza a Dukán féle társaság.

Ha szerinted ennek az

Ha szerinted ennek az idézetnek a 3. szava és az én nevem egy Petőfi idézet, akkor elnézést, hogy kitöröltük. Szerintem nem. De rendben, álljon itt műveltséged bizonyítékaként ez a szöveg.
Amúgy meg, ha cenzúrázni akarnánk, akkor lehet nem lehetne Anonymusként írni, illetve csak engedélyezés után jelennének meg a levelek.

Bravó, kiváló ötlet.

Bravó, kiváló ötlet. Megjegyzem eddig mindig Anonymousként írtál, csak egyszer írtad alá a nevedet a poszt végén. A többinél csak a hozzászólásból derült ki, hogy te írtad.

Egyrészt nem értem, hogy

Egyrészt nem értem, hogy miért baj, ha el vannak fogadva a beszámolók. Nem gondolom, hogy rosszul dolgoznánk. Lehet, hogy azért mentem matektanárnak, mert tanítani szeretnék. De ez csak ötlet. Meg azért valahogy csak lediplomáztam. Kicsit konstruktívabb kritikát szívesebben vennék, ha már problémákat látsz. Sőt akár fel is vállalhatnád, hogy ki vagy.

Üdv:
Dukán András Ferenc

Egy szaros bsc-s diplomád

Egy szaros bsc-s diplomád van, amivel nem taníthatsz, sehol. És mi az, hogy "Sőt akár fel is vállalhatnád, hogy ki vagy." most meg már médiarendőrséget akarsz játszani? Fussál Szalai Annamáriához!

"Titkos szavazás keretein belül a szavazók 37 igen szavazattal, 1 ellenében elfogadták az elnök jelölt pályázatát, így az ELTE TTK HÖK elnöke Dukán András Ferenc lett"

Ezt még Nurszultán Nazarbajev is megirigyelné! Ki volt az a bátor ember, aki ellene szavazott? Miért is nem vállaljátok fel magatokat a szavazásnál?

Egy nem is olyan régi eset:
http://www.megoldastar.hu/node/852

"Tanulmányi elnökhelyettes választása
Jánosi Attila Dukán András Ferencet jelölte. A jelölt vállalta a jelölést. A jelölt nem kívánta kiegészíteni a programját, kérdés nem érkezett hozzá, a távollétében kérdések hiányában a Küldöttgyűlés vitát nem folytatott." ..." Dukán András Ferenc: 33,0,0

Így szép nyerni! Megjegyzem az összes többi pályázónál ugyanez volt, el sem ment, és (szinte) egyhangúlag megszavazták. A rendszer velejéig romlott aminek te is részese vagy, kezdve attól, hogy egy posztra kevés induló van, így ha vki indul akkor az nyer is. Amikor az ELTE-n kiraktok ilyen HÖK-ös szavazásokat dobozzal, az is a kirakat része. Egy sportszeletért megvásároljátok a diák szavazatát. Aki persze minden jelöltet támogat, mert úgy érzi, hogy ezt kell tennie a csokiért.

Csak pár valótlan állításod,

Csak pár valótlan állításod, illetve féligazságodat javítanám ki:

Azért van még csak BSc diplomám, mert még nincs 4 éve, hogy érettségiztem és azért járok jelenleg tanári mesterszakra, hogy taníthassak valahol. Egyébként van egy OKJ-s végzettségem is, de már látom, akármit írok, én ostoba maradok. Nem tudom hány diplomád van, lehet, hogy okosabb vagy nálam, sajnálom, ha nem felelek meg az igényeidnek.

Nem fontos, hogy felvállald magad, csak azért írtam, mert én jobb szeretek nyíltan beszélni. De amúgy nem zavar, hogy anonymus vagy, nem akarok médiarendőrséget játszani.

"távollétében kérdések hiányában a Küldöttgyűlés vitát nem folytatott." ..." A távollétében azt jelenti, hogy minden választásnál el kell hagynia a jelöltnek a termet. Nem azt, hogy nem jelentem meg az ülésen. Vita pedig előfordulhat, hogy azért nem volt, mert az előtte levő fél évben bizonyítottam, hogy alkalmas vagyok a poszt folytatására.

Sportszeletet évek óta nem osztunk (amióta én HÖK-ös vagyok, azóta legalábbis nem). Ennek az oka, hogy beláttuk, hogy visszás dolog, olyan, mintha szavazatokat vennénk. De örülök, hogy ilyen régóta nyomon követed a változásokat.

Te a diplomákat számolod?

Te a diplomákat számolod? Arról igazán nem tehetek, hogy te 2 diplomát kapsz ugyanazért a teljesítményért amiért nem is olyan régen még egy diplomát adtak. Így valóban több diplomád lesz/lehet, mint nekem. Persze sokkal értéktelenebbek.

Az érthető, ha valakinek

Az érthető, ha valakinek ellenérzései vannak a kialakult helyzettel kapcsolatban, viszont ezt ki lehet fejezni kultúrált módon is, úgy, hogy azzal ne vágjuk még magunk alatt is a fát...

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.