A rendszer és ami mögötte van

Működés belülről nézve

Lezajlott a tanév első kuratóriumi ülése, amin ismét számos fontos dologról esett szó. Mivel sokan érdeklődtetek arról, hogy hogyan zajlik egy ilyen szervezet élete, kik állnak mögötte és miként működik, pár szóban bemutatjuk nektek. Talán a végén kedvet kaptok ahhoz, hogy csatlakozzatok maroknyi, ám elszánt csapatunkhoz!

Kuratórium. A bevezetésben említett ülést az Alapítvány legfőbb döntéshozó szerve tartotta.

Ebben a testületben 6 tag, azaz kurátor ül, akik között ott ül az alapítvány elnöke és a titkára is. Ez a testület minden félévben 3-4 ülést tart, ahol dönt a legfontosabb pénzügyi, pályázati és stratégiai ügyekben. A testület mellett egy 3 fős felügyelőbizottság is működik, akik minden ülésen részt vesznek. Nélkülük egyetlen döntés sem lenne érvényes és végrehajtható.

A napi, operatív ügymenetet természetesen nem a kuratórium végzi, hiszen számos esetben előfordul, hogy gyors döntésre van szükség.

Ezért napi szinten az Alapítvány Kuratóriumának elnöke, aki az ügyvezető is egyben, valamint a titkár, aki a gazdasági vezető is, döntenek és vezetik a szervezetet. 
A Kuratórium két ülése között eltelt időszakról természetesen beszámolnak a Kuratórium előtt, akinek minden kérdésben abszolút döntési joga van.

Mivel az alapítvány számos, egymástól igen eltérő működési területen tevékenykedik, így fontos egy egységes belső működési struktúra és az ahhoz kapcsolódó szabályrendszer kidolgozása. A szervezet rendelkezik Alapító okirattal, amely a működési területeket határozza meg, egy SZMSZ-szel, amely a legfontosabb belső szabályokat tartalmazza és egy Pénzügyi szabályzattal, ami logikusan a pénzügyi tevékenységeket és felelősségi köröket írja körbe.

Ezek a szabályok a legfontosabb kérdésekben adnak iránymutatást, de a belső munkafolyamatokat önmagukban nem szabályozzák.

Ezen felül tervben van egy minőségbiztosítási rendszer kialakítása is, hogy még áttekinthetőbbek és megbízhatóbbak legyenek a tevékenységeink.

Mivel közhasznú az Alapítvány, így eddig is mindenkinek rendelkezésére álltak a működésünkkel kapcsolatos adatok, mivel azokat nyilvánosságra kell hozni minden évben.

Így, ennek megfelelően a kuratóriumi ülések jegyzőkönyvei, az éves pénzügyi és működési beszámolók, valamint minden fontosabb szabályzatunk elérhető a honlapunkon.

Természetesen nem ennyire katonás a működésünk a mindennapokban, hiszen nagyon jó csapat áll a szervezet mögött, akik lelkesek és sok energiát fektetnek abba, hogy minden területen kiválót tudjunk nyújtani. A szabályok azonban elengedhetetlenül fontosak, hiszen ezek teremtik meg az alapját a biztos és kiszámítható működésnek.

Az előző tanév utolsó számában írtunk már arról, hogy lesz néhány változás a szervezetben is.

Új gazdasági vezető érkezett hozzánk, akinek a feladata a pénzügyi rendszerünk professzionalizálása és a mindennapi működés biztosítása. Az elmúlt pár hétben egy új belső nyilvántartást vezettünk be, valamint elkezdődött a jövő évi költségvetés megtervezése is.

Új pályázati munkatárs is érkezett hozzánk, akit szinte azonnal bedobtunk a mélyvízbe. Az éppen lejáró pályázatok elszámolása és újak megírása párhuzamosan, nem kis feladat egy profinak sem, nemhogy annak, aki most kezdett egy új helyen. De sikerrel állta meg a helyét, így ezen a területen is előrelépéseket tervezünk. De erről majd egy kicsit később.

Remélem, most már egy kicsit jobban beleláttok a szervezetünk működésébe és néhány kérdésetekre választ tudtam adni.

Ifj. Ónodi Ferenc László
Kuratóriumi elnök

Félévfolyam: 
41
Szám: 
4

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.