Kémiás gólyatábor

Augusztus 17-én reggel kelt útra körülbelül 100 fős kis csapatunk, hogy a vonatot megszállva eljussunk Káptalanfüredre. Természetesen már itt elkezdődött az ismerkedés. Alkoholtól mámorosan másztuk meg a lépcsőhegyet a tábor felé. Mikor végre célt értünk welcome drink-el fogadtak minket. Majd jöttek a szokásos teendők, mint póló meg cetli osztás. Csapatokba rendeződve megcsináltuk a zászlót és az indulót.

Néhány villámfeladatban is volt részünk, amit egész héten ahányszor csak sor került rá kitörő lelkesedéssel fogadtunk. Hiszen nincs is jobb annál, ha megmentjük Kenny-t vagy hóembert építünk. Az esti programok voltak a legjobbak kezdve a Balázs show-val amit természetesen hatalmas buli követett a Kultúrban.

Szerencsére délelőttönként csak hasznos infókat közöltek és semmilyen fizikai tennivalónk nem volt, nem mintha bármire is képesek lettünk volna két óra alvás után. Az éjszakai túránkat sajnos elmosta az eső, de sikerült bepótolnunk. A HRK vagyis holt részeg költők volt a legjobb. Bár ennek aktív résztvevője voltam nem sokra emlékszem az aznap éjszakából. Számos verseny, amit kedves szervezőink kieszeltek természetesen az alkohollal állt szoros kapcsolatban. Nem egy ember volt a társaságban, aki a hat napból talán csak az első egy felében volt józan.

A szervezők kontra gólyák focimeccset mindenki nagyon élvezte. A sörváltó a testfestés és a szexpózok bemutatása után jött a bosszú éjszakája. Persze az ivás és a vetkőzés állt a középpontban. Rá kellett jönnünk, hogy a mentorok és a szervezők sokkal bevállalósabbak és sokkal jobban le tudnak részegedni, mint mi. Az utolsó nap a filmünk bemutatására került sor és tanúbizonyságot tehettünk arról is mennyire jól betanultuk a gólyatáncot. Esti partizás után jött a vizsga. Az eskü „betanulása” nem okozott gondot és legtöbbünk a kémcsövekben lévő bizarr folyadékokat is felismerte.

Reggel fájó szívvel ugyan, de mindenki hazaindult. A vonaton egyöntetű véleményünk volt arról, hogy egy felejthetetlen hetet hagyunk magunk mögött és el tudnánk viselni még egy hét gt-t egy alapos alvás után.


Egy gólya



Félévfolyam: 
41
Szám: 
1

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.