Gyógy-matekos gólyatábor


Mint korábbi szenvedő alanyok, mind jól tudjuk, hogy a gólyatáborok leginkább az alkoholról és a bulikról szólnak, és csak másodsorban az egyetemről. Állítólag az idei generáció a bárczi-matekos táborban ilyen szempontból gyenge eresztés volt, legalábbis egy-két felsőbb éves „panaszkodott” hasonlókat. Egyébként maga a tábor az „erős közép” kategóriájába tartozik a többi gólyatáborhoz viszonyítva, mondták mások.


Be kell vallanom, hogy az elején vegyes érzésekkel indultam, bár a félelmeim nagyrészt alaptalannak bizonyultak. Egyrészt féltem, hogy az egész tábor egy nagy szívatás lesz, amiről azonban szó sem volt, senkit sem „piszkáltak” személyesen, de kollektívan sem. Egy már régen diplomázott BTK-s ismerősöm szerint az ő gólyatábora fölösleges volt, hiszen senki sem barátkozott senkivel, azonban ha nem ment volna, lenézték volna. Ez sem volt igaz, hiszen itt a többség igyekezett szocializálódni, a felsőbb évesek pedig rendkívül segítőkészek voltak, például a mi mentorunk felajánlotta, hogy a szintfelmérő dolgozat előtt összejöhetünk matekozni, és máskor is felhívhattam őket, ha valami problémám akadt. Harmadszor bizarrnak hatott a gyógypedagógusok és a matekosok párosítása, számomra pedig ironikusnak, hiszem édesanyám is ilyen irányultságú… Azonban később kiderült, ez volt a szervezők egyik legjobb döntése. A humán- és reál beállítottságú emberek mindig jó hatással vannak egymásra, ráadásul a bárczisokkal sokkal könnyebb volt kommunikálni, mint a sok esetben megszeppent, bizalmatlan, enyhén antiszociális matekosokkal. Ugyanez igaz a „lúzer”, azaz nem szervező felsőbb évesekre is, ők is nagyon közvetlennek bizonyultak.


Annak ellenére, hogy a csoportos vetélkedők sokszor erőltetettnek és fárasztónak hatottak így majd’ 20 évesekkel, alapvetően azzal a benyomással távoztam a táborból, hogy egy normális közösségbe kerültem. Amikor szocializálódni kellett, fel tudtam oldódni és megismerkedni nagyon sok értelmes és laza emberrel, akikkel továbbra is tartani szeretném a kapcsolatot.